Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ruszkin

Ruszkin(1242-1952)

 

Miután a család nemesi előnevét Ruszkin-tól kapta, ezért indíttatva éreztem  magam , hogy egy kicsit utána nézzek , hogy hol is van és mit lehet tudni róla. A városka  Késmárk és Lőcse között a főúton feküdt, Lőcsétől körülbelül 10 km-re és Késmárktól 30km-re.Jelenleg semmi sincs a városból, mert 1952-es évtől a környéken katonai gyakorló tér volt és a csehszlovák állam úgy gondolta hogy az ott levő településeket le kell bontani, le is bontották. Nyolc ezer embert érintett az erőszakos kitelepítés. Nyolcszáz embert lakoltattak ki erőszakkal csak ebből a városkából és 2200 embert a javorinai katonai terület másik 3 helyiségéből. a gyakorló tér kedvéért a környékről.

Ruszkin az egyike volt az elzálogosított szepesi városoknak.(Rissdorf, Ruskinovce). Ruszkinnak két templomából  az egyik a XIII. században épült szép gótikus templom Szent  Ágnesről volt elnevezve. A szlovák szocialista katonaság helyi  vezetőiben volt annyi jó érzés , hogy ezt nem akarta lebontani hanem lőszerraktárnak használták. Ahogy ezt nekem mesélték, amikor a poprádi párttitkár megtudta , hogy áll még a templom, akkor azt felrobbanttatta az 1980-as években. A késmárki vármúzeumban található a szószék és néhány faszobor a Szent Ágnes templomból.  A képeken látható az a fából épült kápolna, amit a városka emlékére állítottak. 

Lorx Ádám

A címeres (utolsó) kép fordítása: 

Szülőfalum, Ruszkin  - 1242-1952

Ebben a térségben feküdt a múltban a Ruszkin nevű település. Német telepesek alapították a tatárjárás (1242) után. A település neve a Ruskin személynévből származik. 1268-ban említik először írásban villa Ruskin néven. V. István magyar királytól nagy privilégiumot kapott, 1271-ben lett várossá. 1412-ben további 15 szepesi várossal és városkával együtt a lengyel zálog része lett, mely 360 évig, 1772-ig tartott. 1774-től 1876-ig Ruszkin a XVI szepesi város kerületébe tartozott. 1776-os feljegyzés szerint latinul Rusqvinium, magyarul Ruskinotz, németül Riszdorf, szlovákul Ruskinowce a neve.

Legértékesebb műemléke a gótikus Szt. Ágnes templom volt, mely a 13. sz. második felében épült, benne a híres ruszkini Madonnával a 14. századból (Szlovák Nemzeti Galéria tulajdona, Pozsonyban van) és az 1427-ből származó bronz keresztelőmedencével (ma a szepestótfalusi templomban van). További műemlékek voltak: Immaculata szobor a 18. századból, evangélikus templom 1904-ből.

1939-ben a településnek 653 lakosa volt. A Javorina katonai terület létrehozásakor, 1952 májusában Ruszkin megszűnt létezni. A lakosságot kiköltöztették, ma is Szlovákia különböző sarkaiban élnek. Műemlékeit, temetőjét és minden épületét földdel tették egyenlővé.

A találkozónkon készült képek Ludányi Zoltán felvételei.

A három község, melyet 1951-ben a javorinai katonai gyakorlóterület kialakításakor leromboltak: Ruszkin / Ruskinovce, Szepesudvard / Dvorec, Balázsvágás / Blazov

Za tajomstvami Ruskinoviec alebo smutná sága jednej obce / Ruszkin rejtélyeiből, avagy egy község szomorú sorsa (képekkel, szlovákul):

http://prosilva.blog.pravda.sk/2015/11/24/za-tajomstvami-ruskinoviec-alebo-smutna-saga-jednej-obce/?print

Katolikus lexikon:

Ruszkin, Riessdorf, v. Szepes vm. (Ruskinovce, Szl.): plébánia a v. esztergomi, majd szepesi egyhm. késmárki esp. ker-ében. - 1264: alapították. Szt Ágnes tit-ra sztelt tp-a kéthajós, gótikus kőépület, Ny-i toronnyal. Szentélye barokkizált. A hajóban a szentély előtti boltszakaszt átalakították, a másik kettőben 2-2 keresztbolt. A hajó boltozatainak belső sarka 2 nyolcszögletes oszlopon nyugszik. 1427: bronzból öntött, kehely alakú keresztkútját domborművek díszítik. Madonna szobra 1340/60: készült. - Lakói 1550 u. ev-ok lettek. 1763: alapították újra. Anyakönyvei 1691-től. Kegyura 1880: a kir. Anyanyelve 1880: ném., szl. - A →tizenhat szepesi város egyike, 1412-1772: lengy. fennhatóság alatt volt. **

Némethy 1894:401. - Schem. Scep. 1911:48. - Radocsay 1967:25.

 

 

Fényképek

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

tmihil@gmail.com

(Ildikó, 2016.03.15 09:57)

Az elpusztított templom bélletes kapuját a pozsonyi vár alagsorában állították fel.