Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Betlenfalva

Czenthe Miklós: Montskó István emlékezete

Édesapám képgyűjteményében nemrég egy 1985-ben, Betlenfalván készült fotóra bukkantam:

Egy sírt ábrázolt, nehezen, alig olvasható feliratot lehet kibetűzni: Montskó István, Pro Patria, Trencsénkutas.

Eszembe jutott egy másik sír, Szepesgörgő templomának kertjében, a két Görgey-fivéré, akik ugyancsak Trencsénkutasnál hunytak el.

Rémlik, mintha valaki említette volna, hogy Montskó István vezette ezt a különítményt.

 

Innentől már megindultak a gondolatok: az ismeretlen szepesi magyar Leonidász sírja került elő?

Vajon érdemes-e, szabad-e ezt az 1918 végi drámát felidézni?

De mégis magyarként, szepesiként nem kerülhetjük el, hogy gondolatban megálljunk egy pillanatra e sír előtt.

A lengyeleknél van két szó: honor-ojczyzna, becsület és haza, emiatt a két szó miatt kell emlékezni.

A fénykép 1985-ös szepesi utunkon készült, ahol a lándzsások nyomát keresve jutottunk el Bethlenfalvára. A szép, reneszánsz, Thurzó-Faigel reneszánsz kastély mellett még két kúria látható. A Montskó-család Bethlanfalván volt birtokos, így kerülhetett a sír is ide.

De miért Leonidász, és miért ismeretlen? 20.szd-i nemzeti tragédiánk sötétlik a történelmi háttérben. Az első világháború végén egy új, addig ismeretlen állam jelenti be igényét Észak-Magyarországra. Az ország az elvesztett világháború után a káoszba süllyedt, nem volt képes megvédeni magát.

És akkor egy maroknyi magyar, a Montskó-különítmény elhatározta, hogy útját állja a beözönlő hódítóknak. Az ezeréves határ vidékén, stratégiai fontos ponton, a Vág-völgyében készültek fel a harcra.

Mégsem és mégis Leonidász? Hiszen akkor a hivatalos görög, spártai-athéni erők álltak mögöttük. Montskóék mögött nem állt államhatalom, hadsereg, támogatás. Harcuk mementó, jel: az önfeláldozás példája.

Állt a maroknyi magyar ott, a Vág-völgyében, saját testével útját állva a beözönlő hadaknak, a cseh légióknak. A győztes által támogatva, felszerelve, a hódító magabiztosságával fellépve lépték át a magyar határt. Beleütköztek a maroknyi magyar ellenállásába. Akik elsőként visszaverték őket. Azonban újabb és újabb egységek özönlöttek be. A magyarok nem hátráltak, a végsőkig helytálltak. Elestek: a hazáért.

 

Értelmetlen volt az ellenállás? Szinte senki nem tud róla? Lehet, de a mindhalálig becsülettel helytállásból adtak példát.

Leonidász és Szondi drégelyi példája azóta is lelkesít, azóta int: megtették, mit megkövetelt a haza. A szepesi magyar Leonidász és egysége is megtette ezt. Így vált Trencsénkutas magyar Thermopülévé.

 

Czenthe Miklós

 

Fényképek