Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szepesi kapcsolat - Czenthe Miklós

2012.11.12

 Szepesi kapcsolat

 
Tegnap Márton-napi szokásokat ismertettek a Néprajzi Múzeum reprezentatív, de rossz akusztikájú aulájában, ahol a hazai lengyelek mutatkoztak be: poznani kiflit lehetett enni, lengyel-magyar történelmi kvízen résztvenni, lengyel táncot nézni. És a „Magyar kapcsolat” c. könyvet megkapni. Ebben magyar értelmiségiek vallanak, az 1989 előtti ellenzékhez tartozók, mit jelentett nekik Lengyelország, a lengyel kapcsolat. Mint a friss vért az erekbe, úgy pumpálta a gulyáskommunizmustól mesterséges bódulatban tartott nemzet szellemi vérkeringésébe a szabad gondolkodás, a nemzeti érzés lengyel érzülete.
 
Az első a nyilatkozók közül a szepesi családból származó Engelmayer Ákos, aki elmondja, hogy a 18.szd-ban a bari konföderáció idején egyik őse szepesi apátként tartotta a kapcsolatot a lengyel felkelőkkel. Elmondta, hogy saját késmárki nagymamáját 1956 nyarán láthatta először, mikor útlevelet kapva, felkerékpározott (!) hozzá Késmárkra. 1962 után aztán ő lett a „magyar kapcsolat” egyik fontos szereplője, 1990-95 között varsói nagykövet.
 
De hogyan is jön ez a magyar-lengyel kapcsolat a szepesihez? Mindenkinek megvan a saját személyes „Szepes élménye”, indíttatása. Legtöbbek talán a Lőcsei fehér asszony, Fekete város, Lublói kísértet regényekben találkoznak e varázsos tájjal. Aztán eljutnak turistaként, megcsodálják az emlékeket. Aztán vannak, akik családi hagyományaikban őrzik a szepesi származás emlékét. Akiknek van kit látogatni a régi temetőkben, városokban, talán még az egyre fogyatkozó élők között is. Mit jelentett a Szepesség: egy kis népet, amely német nyelvű, magyar érzelmű volt, a régi magyar történelmet, elveszett tájakat, városokat. Ahol a régi városok kövei, régi iskolák, templomok emléke mégis sugároztak valami történelmi mondanivalót.
 
Talán ilyen gyökerekből indult a „Szepesség-járás” sokaknál, sokunknál. Néhány éve egymástól függetlenül találkoztunk a csodálatos Astrid asszonnyal, főleg ha valamelyikünk Lőcsére, az evangélikus temetőbe elvetődött. A régi világ követeként üdvözölt, szavaiból átérzett a régi szepesi kultúra iránti tisztelet és az, hogy ez valahol fontos. Biztatott, hogy ott, távol, Budapesten, foglalkozzunk a Szepességgel, ne felejtsük el. Ez adta a gondolatot, hogy egymással kapcsolatba lépve, egymásról tudva talán még jobban átélhetjük ezt az élményt, a Szepességgel, annak múltjával való találkozást.
 
Miért is fontos a szepesi kapcsolat többünknek? Valamilyen értéket, többletet hordoz ez a táj, öröksége kötelez. Szorgalmas, kitartó lakosai, kik szinte észrevétlenül beépültek a magyarság szellemi és társadalmi életébe, gazdagodást, emelkedést hoztak, és erre méltán voltak büszkék. A cipszereknek volt becsületük, rangjuk a társaságokban, ez valamilyen nívót, többletet jelentett. Ugyanakkor alázatot, szerénységet, szorgalmat, szívós, kitartó munkát is.
 
Talán ezért is fontos többeknek a Szepesség, a „szepesi kapcsolat”. Többet jelent ez egyszerű családkutatásnál: hiszen akik családjuk őseit kutatják, egyben egy táj, egy hajdani régió kultúrájának emlékeivel is találkoznak. A levelezésben felbukkanó családok egymással rokoni kapcsolatai, társadalmi beágyazottsága jelzi azt a különleges légkört, amely a Szepességet jellemezte.
 
Talán ezért érdemes egymásra is figyelni, egymás eredményeit, látogatásait, gyűjtéseit, emlékeit figyelemre méltatni. Felfedezni  a másik szepesi leszármazottban azt a közöset, ami összeköt. Talán egyfajta felelősség is, hogy ne felejtődjenek el a történetek, az érzések, az idősek elmúltával. A régi Szepesség hallgatag városai, temetői így üzennek az élőknek: egy lángot adok, ápold és add tovább – mondhatnánk Reményikkel. A Szepesség üzenetét, utódoknak, környezetnek, a nemzetnek.
 
Czenthe Miklós 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.