Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pavúková-Legenda és valóság

2016.10.15

PhDr.Dáša Uharčeková Pavúková igazgató-helyettes, Szepesi Múzeum (Lőcse): A lőcsei fehér asszony és korának történelmi, kulturális és művészeti összefüggései - című előadásának magyar szövege

 

Három évvel ezelőtt a Szlovák Nemzeti Múzeum lőcsei és betléri kirendeltsége egy közös program keretén belül meghatározott egy célt, amely a lőcsei fehér asszony folyamatos kutatását és személyének valós és történelmi képét - de egyben mint legendát is - hivatott feltárni a nyilvánosság elé. Ezeknek a törekvéseknek végső kiteljesedése egy kiállításhoz köthető, amelyet a már említett két kirendeltség szervezett. A kiállítás megfelelő alkalmat biztosított arra, hogy nyilvánosság elé kerülhessen annak a legendás asszonynak az élete, akinek a sorsa nemcsak Lőcse városához, hanem közvetett módon Krasznahorkához is köthető. Az említett program utolsó fázisában egy olyan történelmi személy képe jelenik meg, akinek a sorsát kétféleképpen is magyarázhatjuk. Egyrészt olyan valós emberi történetet mutat be, amelynek a hátterében egy bonyolult korszak nyomai érezhető, pontosabban II. Rákóczi Ferenc 18. századi felkelése. Ugyanakkor egy legendát ragad meg, annak keletkezését és egy mítosz fejlődését.

Korponay Jánosné (született Garamszegi Géczy Julianna Osgyán, 1680 körül - Győr, 1714. szeptember 25.) története az 1680-as években kezdődött. Ekkor jött a világra (feltehetően az osgyáni kastélyban) Géczy Zsigmond és Bakos Judit - Julianna leányaként. Az akkor még kiskorú gyermek nevelését Zrínyi Ilonára (II. Rákóczi Ferenc édesanyjára) bízták, aki Munkács várában (a Habsbourg ellenes felkelés egyik bástyájában) élt. Majd Julianna nevelését Abszolón Dániel várgondozó családja vette át. Az ifjú leány életének egyik meghatározó eseménye az a pillanat volt, amikor hozzáment Korponay Jánoshoz, a füleki várkapitányhoz. Korponay János először II. Koháry István hű szolgája volt, és egyben I. Lipót császár követői közé tartozott, de Géczy Zsigmond és annak gyönyörű leánya miatt a másik oldalra pártolt. Ettől kezdve azonosul azokkal a célokkal, amelyeket II. Rákóczi Ferenc és a felkelők tűztek ki. 1706-han Juliannának és Jánosnak gyermeke született, akit a nagyapja után Gábornak, Gábriskának neveztek. A harcok állandó kereszttüze Juliannát Lőcsére - az akkor még szabad királyi városba - kavarta. Azonban Lőcse városa a Habsburg - ellenes felkelések oldalára állt. A város főkapitánya a csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy István báró lett. Jogosan feltételezhetjük azt, hogy Julianna először Abszolón Dániel egykori nejének (a későbbi Löffelholtz császári generális feleségének) unszolására találkozhatott Andrássyval. Végül Julianna és a báró között bizalmas viszony alakult ki. Ezt támasztják alá a fennmaradt szóbeszédek és Jókai regénye, melyek szerint a báró ebben az időszakban nős ember volt. Feleségével , Serédy Zsófiával- köttetett házasságából két fiú gyermeke született. Ferenc és József. A valóság azonban megcáfolja ezt az állítást, hiszen SerédyZsófia halála már 1703-ban bekövetkezett, tehát a szerelmi viszonyuk kialakulásakor a báró már özvegy volt. Végül Lőcse városa 1710-ben megadta magát. Andrássy István a Szatmári békének (1711) köszönhetően visszakapta birtokait, ő maga pedig először Krasznahorkára, majd Betlérbe költözött. Korponay Julianna pedig belekeveredik abba az összeesküvésbe, amelyet II. Rákóczi Ferenc követői szerveztek. A felkelések hátterében Bercsényi Miklós és II.Rákóczi Ferenc levelezései állnak, vagyis azok az iratok, amelyek a magyar nemesség legjelentősebb képviselőinek címeztek. Éppen ezek a levelek pecsételték meg Julianna sorsát. Amikor 1712-ben átvette a Pcllargusz szerzetestől a levélköteget, a felkelőkkel már nem volt kapcsolatban. Ellenkezőleg. A harcok befejezése után - miként azt István is tette- a fia jövőjét próbálta bebiztosítani, és ezért az elkobzott vagyon visszaszerzésére- fordította figyelmét. Erről szólnak levelezéseik is. A legenda alapján a báró ennek érdekében ápolta és alakította ki a kapcsolatait a bécsi udvar jeles képviselőivel és ezért fordult meg Bécsben és Pozsonyban, sőt Pálffy János és Illésházy Miklós grófok pártfogását is élvezte mindaddig, amíg egy véletlen elszólás következtében kegyvesztett lett. A számára végzetes hibát ott követte el, amikor Pálffy János generális előtt említést tett azokról a levelekről, amelyek a száműzetésben élő Rákóczi Ferenc aláírásával voltak ellátva. Ennek következtében a bécsi udvar Juliannát „persona non gratának", tehát nem kívánatos személynek nyilvánította. Pálffy követelte, hogy a leveleket adja át. Mivel Julianna a többszöri felszólításának sem engedett, ezért a gróf a vöröskői várába záratta. Julianna 1712-ben írt levelében még arról biztosítja a férjét, hogy nem árulja el őt, és védeni fogja az édesapját is, akinek a neve az említett levelekben többször szerepel. Julianna tanúvallomásaiból azt is megtudhatjuk, hogy a leveleket egyenkint elégette, valamint a sorozatos kínvallatások és a hosszú börtönévek ellenére sem árulta el a magyar nemes urakat, sőt az édesapja nevét sem fedte fel.

Az érzelmekkel teli utolsó vallomásait a börtön sötétségében vetette papírra. Végrendeletét pedig a budapesti Magyar Országos Levéltár őrzi. Nagy jelentőséggel bírnak számunkra azok az feljegyzések is, amelyeket néhány órával a kivégzése előtt írt. Levelei 1714. szeptember 22-e és 24-e között keletkeztek. Annak ellenére, hogy nem árulta el sem Lőcsét, sem édesapját, sem más magyar nemes családokat, az akkori törvényes hatalom - a vizsgálati bizottság képviseletében – Julianna személyében mégis hazaárulót látott. 1714. szeptember 25-én 11 órakor Juliannát a győri városháza alatt húzódó földalatti folyosón keresztül a térre vezették, és a nyilvánosság előtt lefejezték. (Kivégzésének színhelye Győr, mégpedig a mai Széchenyi tér.) Ez az asszonyt nem volt áruló, ahogyan ezt Ő maga is megfogalmazta: „... császár és Rákóczi - két nagy - akkor nem tudtam elképzelni, még álmomban sem jutott volna eszembe, mennyit kell átélnem és hogy nyomorúságos fejemet a hóhér által elveszítem..."

Géczy Julianna története Lőcse városában évtizedeken keresztül az emberekben élt. Közel száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy lőcsei polgár- pontosabban Probstner Ádám - felkérésére a hölgy alakját lefessék. Ezt az alkotást végül egy még szokatlanabb helyre, a várfalak egyik bejárati ajtajára helyezte el. A 19. századik festészet egyik legjelentősebb személyét, vagyis a híres Czauczik Józsefet (1780-1857) kérték fel a festmény elkészítésére. Az alkotás egy ábrándozó tekintetű, elbűvölő fehér ruhás és vörös kendős ifjú hölgyet ábrázol. Valahogy így kezdődhetett a lőcsei fehér asszony legendája. Ennek hatására keresik fel Lőcse városát Thaly Kálmán (1839-1909) történész és Jókai Mór (1825-1904) regényíró is. Az egyik abból a célból, hogy történelmi adatokat gyűjtsön, a másik pedig azért, hogy a szerelmen, áruláson, bűnökön és a büntetéseken keresztül hozzon létre egy halhatatlan történetet.

A Lőcsei fehér asszony című kiállítás egy emberi sors két nézetét kínálja a közönség számára. Korponay Julianna - a valóságos történelmi személy és a lőcsei fehér asszony legenda főszereplőjeként. A kiállítás főtémája tehát a 18. századi mozgalmas történelmi események hátországában zajló Korponay - Géczy Julianna tragikus története.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.