Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lőcse és Debrecen

2011.10.09

 Lőcse és Debrecen szerepe a magyar-cipszer kapcsolatokban.

Osterlamm Ernő Debrecenben

 

Debrecen és a Szepesség közti kapcsolat régi keletű, ez a cívis város névanyagában (Tizenháromváros, Szepességi utca) mind a mai napig továbbél. A jelen előadásban a két régió közötti nyelvi kapcsolatok egy szeletét kívánom bemutatni.

Az idegennyelv-oktatásnak mindig jelentős szerepe volt a magyar oktatásügyben. Ez először hosszú évszázadokig a latin nyelv egyeduralmát jelentette, amelyhez Debrecenben a után csak a 18. században társult a német és a francia. Egyidejűleg megnyilvánult az udvarnak azon törekvése is, hogy a latin helyét ne a magyar, hanem a német foglalja el.[1] Az államnak csak a 19. századra sikerült elérnie, hogy a német nyelv oktatása kötelező legyen a középiskolákban, míg a latin jelentősége a század közepe után csökkent, majd a 20. században rohamosan visszaszorult.

Voltak azonban az iskolán kívül a nyelvtanulásnak más formái is, „német szóra járás és a cseregyerekrendszer”, amely ekkor igen elterjedt volt és ez egészen az I. világháborúig létezett.[2] Ezen túl még tanulhattak nyelvet a diákok az iskola keretein belül szakkörökön, magántanár segítségével, önképzéssel is. Természetesen egy-egy diák többféle formában is törekedhetett a német nyelv elsajátítására, nemcsak időben egymás után, hanem akár egyszerre is.

            A modern nyelvek tanulása nem volt privilégium, hanem már a 15. század óta hozzátartozott sok polgári kenyérkereső foglalkozáshoz is.[3] Így a kereskedők, iparosok, diákok érdekelve voltak az idegen nyelv elsajátításában. Ez úgy történt, hogy a felnövekvő ifjakat külföldre küldték szakmai képzésük tökéletesítése végett, és ehhez hozzátartozott az adott nyelvismeret megszerzése is.

Debrecenben dokumentumok által kimutathatóan 1769-től tanítottak németet.[4] Természetesen az iskolai oktatásnál sokkal hatékonyabb, igaz, költségesebb volt a célnyelvi környezetben való tanulás. Ez az anyanyelvi környezetben, például a Szepességen történő nyelvtanulást jelentette. Több esetben a Szepességen tanult diákok közül kerültek ki a Kollégium német nyelvtanárai, így a professzor és későbbi tiszántúli püspök, Budai Ézsaiás is.

A diákoknak megvolt a nyelvtanuláshoz a lehetősége, hiszen hazánkban régtől fogva laktak németajkúak. A velük való szoros gazdasági-kulturális érintkezés lehetővé tette ezt.

Az anyanyelvi környezetben való némettanulás első írásos nyomait Debrecenben a 18. századtól, pontosan 1749-től fedezhetjük fel, amikor először említik, hogy egy kollégiumi diák német szóra ment.[5] Valószínű azonban az, hogy ez a megjegyzés egy vagy talán több évszázaddal előbb is elkezdődött folyamatra utal.[6] Debrecennek főként a Szepességgel állt fenn élénk kapcsolata, de az ország más vidékeit is látogatták tudásszomjas ifjak, hosszabb-rövidebb időt töltve ott, akik nem feltétlenül lelkészi vagy tanári pályára készültek, hiszen lehettek akár kereskedő, akár iparos legények.[7]

Különbséget tettek a „köznépi” és a „tudós” nyelv között. Az előbbi esetben a gyermek német községbe küldve társalkodás által, kevés idő alatt megtanul annyira, amennyi a köznyelvi társalkodásra elég. Ezzel szemben az igényes nyelvismeretet az iskolai tanítástól és német könyvek olvasásától várták.[8] Az első célra szolgált a csere- és vendéggyerekrendszer, a másodikra az iskolai oktatás és a német szóra járás. Ott, ahol az iskolai oktatás mellett megvolt még az idegen nyelvi környezet is, a nyelvtanulás sokkal hatékonyabb lehetett. Ez állhatott fenn pl. Késmárk, Lőcse és Pozsony esetében.

Horvay Róbert szerint 1749 és 1800 között 61-en jártak német településen. A távollét hosszát hatan jegyezték fel; a legrövidebb idő 3 hónap, a legtöbb 1 év és 8 hónap.

            II. József uralkodása alatt a legtöbben a Szepességen jártak. Késmárkra 11, Lőcsére 18, Iglóra 7 diák ment, emellett még Pozsonyban 6, Sopronban 4, Aszódon 2, Budán 1, Bécsben 3 diák tanult.

 

Késmárk mellett Lőcsére is szívesen jártak a diákok. A lőcsei evangélikus iskolába sok tanulót vonzott Osterlamm Efraim (1742–1810) híre. Ő kitűnő nyelvtanárként német és francia magánórákat adott.[9] Kiváló német nyelvtant is írt latin nyelven („Institutiones linguae germanicae in usum patriae civium conscriptae. Posonni 1781.”)[10] Osterlamm már az 1770-es évek elején elkezdte a német oktatást, ez akkor már bevett szokás volt. Az érdeklődést az is bizonyítja, hogy a bár nem volt a helyi gimnázium tanára, mégis meg tudott élni a német és francia tanításból. Az Osterlamm családból több némettanár került ki. Osterlamm Keresztély Theophil Lőcsén, 1827-ben jelentette meg nyelvtankönyvét „Grammatica Germanica in usum juventutis scholasticae patriae suae edita” címmel.[11] Osterlamm Ernő (1823–1893) Osterlamm Efraim fivérének, Osterlamm János Andrásnak volt az unokája, aki – mint látni fogjuk – Debrecenben működött. Az ő debreceni működése a szabadságharc utáni időszakra esik.

 

Nem csak a debreceni diákok tanultak a Felvidéken németet. Volt egy fordított irányú mozgás is. 1772. szeptember 20-én arról olvashatunk, hogy a debreceni tanulmányi rend azért is jó, mivel mind a nemes ifjak, mind a lutheránus diákok, akik csak 2-3 évet akarnak tanulni, a fontos tárgyakat megtanulhatják.[12] Ebből arra lehet következtetni, hogy akár már 1769 előtt járhattak ide rendszeresen evangélikusok magyar szóra.

Az első szepességi hallgató 1748-ban írta alá az iskola törvényeit, Nicolaus Márkusfalvi néven. Jeles Debrecenben tanult diák volt 1776-ban Christian [Keresztély] Genersich.[13] Ő róla jegyzi meg Szinnyei, hogy volt Gömör megyében Felsősajón Lautschek Márton lelkésznél, a tót nyelv tanulására.[14] Összesen 19-re tehető az 1748 és 1799 között beiratkozott szepesi diákok száma, de a nem regisztráltak száma is jelentős lehetett. Több neves késmárki tanár tanult itt, így például Genersich János, Schneider János, Mihalik Dániel, Kralovánszky István, Rumy György Károly és Lumnitzer János György. Horvay kutatásai alapján Debrecenben a 18. század végéig 26, másutt 12, összesen 38 szepesi diák tanult. Természetesen nemcsak erről a területről érkeztek magyar szóra.[15]

A lőcsei evangélikus gimnázium tanárai a tiszántúli szuperintendenshez 1800. április 15-én írt levelük arra hivatkoznak, hogy előzetesen megkeresték Rhédey Ferencet, az egyházkerület gondnokát abban az ügyben, hogy a Debrecenből odalátogató ifjak más, azaz saját egyházkerületi törvényeik alá vettessenek, és az iskolalátogatására köteleztessenek.[16] Ebbe a tiszántúli egyházkerület gyűlése bele is egyezett, de különbséget tett a tanulmányaikat szüneteltető, és az azt már befejezők között, az utóbbiak nem voltak kötelesek iskolába járni, de az iskolai törvényeknek ők is alá voltak vetve.[17]

            A Szepességen igen megnövekedhetett az ott tanuló magyar diákok száma, hiszen 1811. május 2-án a tiszáninneni egyházkerület arról ír, hogy Lőcsére egy helvét lelkészt is szerettek volna alkalmazni.[18]

            Nemcsak diákok vándoroltak az egyik településről a másikra. Van példa arra, hogy 1852-ben a debreceni superintendens Osterlamm Ernő személyében Lőcséről tanárt hívott Debrecenbe, aki már évekkel korábban szóba jött, hiszen korábban tanult a cívis városban. Ő volt az, aki késznek mutatkozott a Szártory-féle tanszéket elfoglalni, amely alapítvány pénzügyi alapját egy budai ház képezte. Az alapítvány tevő céljai: evangélikus tanár alkalmazása, múzeumi tárgyak gyarapítása.[19] Ezzel megoldódott a német tanszék kérdése. Igaz, hogy az intézményben – a tanrendek tanúsága szerint – nemcsak ő tanított németet.[20]

Önéletrajza több helyen is fennmaradt.[21] A fiatal gyermek oktatását elsőként apja kezdte el. Tanulmányait a helyi lyceumban végezte, az iskola 1841. szeptember 20-i bizonyítványa szerint minden tárgyból eminens volt.[22] Filozófiai és teológiai tanulmányait Lőcsén fejezte be. Az 1839/40-es tanévtől kezdve házi tanítója lett Andaházy Imre (18001862) lőcsei bíró és iskolai felügyelő fiainak. Feljegyzi Osterlamm, hogy amíg apja élt, nem akarta elengedni a családi házból, így nem volt lehetősége, hogy magyarul tanuljon, bár már korábban is érdekelte ez a nyelv.

Apja halála után az 1841/42-es tanévben Losoncra került az ottani szolgabíró házába nevelőtanárnak, miközben itt fejezi be jogi tanulmányait. Lőcsére visszatérve sikeresen folytatott teológiai és jogi tanulmányokat. Johann Rath ösztöndíjjal jutalmazták mindkét évben.[23] Az 1844. július 14-én letett vizsgái kiválóan sikerültek. Alkalmasnak találják a németországi egyetemeken való továbbtanulásra, és több helyre ajánlják.

Ezek után Eperjesen magántanítóskodott. 1846 őszén egy külföldi egyetemre készült. Három évre szóló útlevele már megvolt, amikor sógora, György József szatmárnémeti református esperes hatására úgy döntött, hogy németországi útját elhalasztja, és a debreceni református kollégiumba megy. 1846 szeptemberében beiratkozott a debreceni kerületi táblára jurátusnak, egyidejűleg a tábla elnökénél, Uray Bálintnál nevelői állást kapott, közben látogatott kollégiumi órákat is. Tanítványa magánvizsgáján Szoboszlai Pap István is részt vett, ahol Osterlammnak sikerült a püspök tetszését elnyernie. Erre vezeti vissza Debrecenbe kerülésének okát.

Miután 1847-ben a pesti királyi táblánál is mint jurátus bejegyezteti magát, Brünnön, Prágán, Drezdán, Lipcsén keresztül Halléba megy. Tanulmányairól készített töredékes feljegyzéseit a Debreceni Nagykönyvtár Kézirattára őrzi.[24] 1849 nyarán kolera tombolt Halléban, így Osterlamm úgy döntött, hogy egy hosszabb utat tesz, felkeresi Jéna egyetemét. A porosz főváros megtekintése sem maradhatott el, ahonnan a Harz-hegységen át Hamburgon keresztül a nyílt tengerig utazott a peregrinus tovább. Ez után hazatért Lőcsére, ahol egykori alma materében kapott tanári állást.

Ezt követően nagy fordulat állt be Osterlamm életében. 1852 húsvétján a Tiszántúli Református Egyházkerület meghívta a Szártory alapítvány terhére a debreceni kollégium rendes tanárának. A felkérés elfogadásában az is szerepet játszott, hogy remélte, hogy az evangélikus egyház érdekeit is támogatni tudja. Kiemeli, hogy előtt még evangélikusnak nem sikerült ebben az intézményben gyökeret ereszteni. Természetrajzot, fiziológiát, filozófiai propedeutikát, logikát, pszichológiát és német nyelvet tanított, ahogy a Zipszer Bote írja az első tárgya nagyon szigorúan figyelték, az utolsó pedig idősnél és fiatalnál egyaránt kárhoztatott és gyűlölt volt, és a gyanítható germanizátorra, aki ráadásul még egy másik felekezethez tartozott, előreláthatólag mint nem szívesen látott betolakodóra tekintettek.[25]

Felvetődik a kérdés, hogy miért ragaszkodtak a debreceniek a Szártory alapítvány betöltésénél egy evangélikus tanárhoz. A Debreczeni Protestáns Lap szerint „az alapító ezzel is egyengetni óhajtván a két testvér protestáns felekezet közötti egyesülést,”[26] valamint a Debrecenbe szakadt zipszerről kiváló bizonyítványt állítottak ki a lőcsei evangélikus iskola fenntartói.[27]

Kiérdemelte a Tiszántúli Református Egyházkerület elismerését olyannyira, hogy az többször is megbízta is a gimnázium vezetésével, illetve az újonnan alapított tanítóképző intézet irányításával. A teológián pedig pedagógia és didaktika előadására kérték fel. Ezeket fontos lépéseknek tekintette: „Ha meggondolom, hogy abban a kollégiumban, ahol egykor egy augsburgi hitvallású rajztanárt is alig alkalmazhattak, nemrég óta még három augsburgi hitvallású professzor működött eredményesen, mindkét felekezethez tartozó diákok között a javadalmak elosztásánál semmilyen különbséget sem téve, úgy nem tehetek mást, mint hálát, dicséretet és magasztalást adjak a mennyei gondviselésnek, amely lehetővé tette, hogy mindezt megérjem.”[28]

Debrecenbe kerülte után röviddel 1853. március 30-án nősült meg. Megvan egy 1853. augusztus 2-án Debrecenben kiállított útlevele (Reise-Pass). Ebből kiderül, hogy Osterlamm Ernő Debrecenben az 1437-es számú házban lakott. Közepes termetű, kerek arcú, barna hajú világoskék szemű volt. Az útlevél egy éves időtartamra volt kiállítva Pesten át Bécsig. Osterlamm felesége Johanna is jogosult volt ezzel utazni.[29] Carolina nővérével és a szintén Lőcséről származó feleségével, Johanna Kollerrel együtt sikerült gyökeret eresztenie a cívis városban számos barátra téve szert kollégái között.

 Élénk közéleti tevékenységet is folytatott. Részt vett a Debreceni Kertész Egylet,[30] a Debreceni Dalegylet,[31] a Debreceni Zenede[32] alapításában. A debreceni evangélikus egyházközség 1893-ban tiszteletbeli felügyelővé választotta érdemei elismeréséül.[33]

            Anyagi helyzetéről néhány adásvételi szerződés tudósít bennünket. 1851-ből származik György Lajos és Krisztina részéről egy nyilatkozat, mely szerint nem kérnek ezután semmit nagyapjuk, Osterlamm Károly utáni örökségből, miután átvettek 100 forint és 8 ¾ krajcárt.[34] Három alkalommal tudunk föld vásárlásról.[35] Egy esetben pedig arról, hogy a Kollégiumra hagyományozta az István gőzmalom részvényeit.[36]

Önzetlen, szerény embernek ismerték. Igen sokat adakozott. Egy nevelt lányuk volt Osterlamm Olga, később Géresi Kálmán felesége.[37] Rajta kívül támogatta végrendeletében, barátait, rokonait, különösen a szegényebbeket, valamint több alapítványt is tett. Anyósa által Lőcsén 1880-ban szegény gyermekek tanítására létrehozott alapítvány javára feleségével együtt lemondott az onnan származó jövedelemről.[38] Ezek szerint egy módos emberként élhette napjait, aki mind anyagi, mind szellemi javaival jól tudott sáfárkodni.

 

 

 



[1] Pallós Ferenc: A német nyelvoktatás ügye magyar iskoláinkban II. József idejében. Budapest, 1944. 10. p.

[2] Horvay Róbert: Német szóra menő debreceni diákok. In: Debreceni Szemle, 1937. 11. évf. 5-6. (110-111) szám. 144. p.

[3] Glück, Helmut: Deutsch als Fremsprache in Europa vom Mittelalter bis zur Barockzeit. Berlin-New York. 2002. 16. p.

[4] Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár. (továbbiakban: TtREL) II. 1. d. 1.

[5] Horvay: 1937. 144-148. p.

[6] Bár az ezzel kapcsolatos írásbeli források hiányában szinte semmit nem tudunk a korábbi nyelvi érintkezésről.

[7] Egészen az első világháborúig megfigyelhető a nyelvtanulás ezen útja. A létrejött Csehszlovákiában tovább élt ez a folyamat egészen a hatvanas évekig.

[8] Mikó Pálné: Márton István és Márton József munkásságáról. (A magyarországi német nyelvtanítás kezdetei) Budapest, 1983. 13-14. p.

[9] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 9. kötet 1903. 1425. p.

[10] Ennek ugyanott még életében, 1786-ban megjelent a 2. javított és bővített kiadása, amely a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában szintén megtalálható.

[11] Szinnyei J. 9. kötet 1903. 1428. p.

[12] TtREL I. 1. p. 4. d.

[13] A névsorban Christian Genersy családnévvel szerepel Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára (továbbiakban: TtREK) R 495

[14] Szinnyei J. 3. kötet. 1908. 1122. p.

[15] Thury E. 1908. Matthias Stumpff, ex comitatu Sárosiensi, patria Eperjesino, civis filius die 30. oct. 1754. augustanae confessionis  (454. p.), Johannes Jacobus Wallenthner, Eperjesiensis, orator, civis, die 12. apr. 1766, Samuel Nadara, Epperiensis, theologiae studiosus. Die 7. Jun. 1766 (457. p.), Josephus Pulszky, Eperjes, nobilis, studiosus philosophiae et theologiae [1775. 01. 11.] (459. p.), Die 1. dec. anno 1776. Samuel Boczkó, Sárosino, Eperiensis, nobilis, studiosus politices operam collatam. (460. p.) A következő kettő csak ott tanult: Joannes Paulus Metzner, Cibinio, ex schola Eperjesina, philosphiae studiosus [1787. 04. 17.], Andreas Vhren, Csaba, Eperjesina [1788] (465.p.)

[16] TtREL I. 1. b. 42. d.

[17] TtREL II. 1. d. 2.

[18] TtREL I. 1. b. 50.

[19] TtREL I. 1. b. 126.

[20] 1852/3-ban történik a Szártory-féle tanszék felállítása. Egy 1853-as, a tanárokat bemutató kimutatás (TtREL 1. c. 15.) szerint Kiss András már Szigeten is tanította a német nyelvet. Itt szerepel már Osterlamm Ernő is.

A továbbiakban a gimnáziumi értesítők alapján német nyelvet tanítottak:

1853/54 Lengyel Zsigmond, Osterlamm Ernő, Szekeres Pál, Tóth József

1854/55 Szekeres Pál, Tüdős János, Lengyel Zsigmond, Tóth József, Osterlamm Ernő

1855/56 Lengyel Zsigmond, Osterlamm Ernő, Szekeres Pál, Tóth József, Végh István főiskolai szenior

1855/56 Félegyházi Benjámin, Osterlamm Ernő, Szekeres Pál, Tóth József

1856/57 Félegyházi Benjámin, Osterlamm Ernő, Szekeres Pál, Tóth József

1857/58 Félegyházi Benjámin, Osterlamm Ernő, Szekeres Pál, Tóth József

1858/59 Osterlamm Ernő, Tóth József (Schulek Ágoston francia melléktanár)

1859/60 Kovács János, Osterlamm Ernő, Tóth József (Schulek Ágoston francia melléktanár)

[21] 1883-ban az Andor Dianista lelkész elindított „Buch der Biographien der Pfarrer, Professoren und Lehrer der evang. Gemeinde Leutschau” című kötetben. Zipser Bote 1893. XXXI. évfolyam 43. szám 1 p.; 45. szám 1 p.; 46. szám 1 p.; 47. szám 1 p. Életének több dokumentumát megtalálhatjuk a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának Kézirattárában, de a gimnáziumi értesítők és a tanárkari jegyzőkönyvek is vallanak tevékenységéről.

[22] TtREK R 1722/2 Musicam instrumentalem & vocalem colebat, linguas Gallicam & praesertim Anglicam assidue et cum fructti …abat ni instituendis sibi. Concreditis feliciter & conscientiose versabatur.

[23] TtREK R 1722/4; 1722/6. Classis prima cum singulari commendatione. Ornatus stipendio Joanna Rothiano utroque anno.

Artem musicam cantumque harmonicum tractabat prospere.

Artis paedagogicae eximia specimina exhibuit. Privatim lingvae Gallicae & Anglicae operam dabat.

[24] TtREK R 1578

[25] Zipser Bote 1893. november 18. XXXI. évfolyam 46. szám 1 p.: von denen erstere sehr beschränkt und streng bewacht, die letztere bei Jung und Alt verpönt und verhaßt war und der muthmaßliche Germanisator, noch obendrein einer anderen Confession angehörend, voraussichtlich als unwillkommener Eindringling betrachtet werden mußte.

[26] Debreczeni Protestáns Lap 1893. október 28. 558. p.

[27] TtREK R 1722/9 Zeugniss

Endabgefertiger Vortstand der Evangelischen Gemeinde und des Lyceums

zu Leutschau, in Ungarn, Zipser Comitat, urkundet Kraft Gegenwärtigen:

                Der Hochgelehrte Herr Ernst Osterlamm, war 1849, da er noch an der

Königl: Preussischen Friedrich-Wilhelm-Universität Halle-Wittenberg studirte, von

dem Gemeinde Convente an Stelle des verstorbenen Professors der Theologie und

Philosophie, Herrn Georg Müller, in Beachtung damals verwaltender Umstände,

zum Supplenten für die Philosophie, berufen, welche Stelle er mit dem Be-

ginne des Schuljahres 1849/50 antrat. Derselbe hat bis Ende des Schuljahres 1851/2

sein Amt mit aller Gewissenhaftigkeit verwaltet; rühmenswürdiger Fleiss,

anerkennungswürdige Beweise wissenschaftlicher Bildung, Liebe zur Jugend,

Weisheit und Würde in Leitung und Behandlung derselben, haben Herrn Ernst

Osterlamm, als ganz vorzüglich für Lehramt bestätigt erwiesen, ihn der Liebe

und Achtung Aller würdig dargestellt; auch hat benannter Herr ein völlig

unbescholtenes, sittlich-religiöses Verhalten, jeder Zeit bewiesen. Wie wir

Solches, zur dankbaren Anerkennung der Verdienste und unser Lyceum,

bekennen und bezeugen: so haben wir seine Resignation auf die bisher

verwaltete Professur mit Schmerz entgegengenommen, und entlassen

Herrn Osterlamm mit den besten Wünschen für ein erfreuliches,

gesegnetes Wirken, damit beides, das Wohl des Vaterlandes und der

evangelischen Gesammtkirche gefördert werden mőge!

 

Leutschau am 20 September 1852

 

Johann Ludwig Topertzer                 Emerich Andaházy

Pfarrer                                                                   Schulsinspector.

 

                                                                              Rich. Szépréthy

                                                                              Inspector

                                                                             

                                                                              Michael Hlavacsek

                                                                              Der ev. Lyceum Rector; K: K: Schulrath

 

[28] Zipser Bote 1893. november 18. XXXI. évfolyam 46. szám 1 p.: „Wenn ich bedenke, daß an dem Collegium, an welchem einst kaum ein Zeichenlehrer Augsburger Confession angestellt werden konnte, seit Kurzem noch drei ordentliche Professoren Augsburger Confession erfolgreich wirkten und unter den Studirenden beider Confessionen bei Vertheilung von Beneficien kein Unterschied gemacht wird, so kann ich nichts Anderes, als Dank und Lob und Preis sagen der himmlichen Vorsehung, die mich dies Alles hat erleben lassen.”

[29] TtREK R 1722/7

[30] TtREK R 1722/18 A debreceni Kertész Egylet alapító oklevele. 1862. május 31.

[31] TtREK R 1722/12 A Debreceni Dalegylet alapító oklevele Debrecen, 1871. aug. 2.

harmincz o. é forintot fizetett be.

[32] TtREK R 1722/11

Alapító tagsági oklevél a Debreceni zenedétől Debrecen, 1879. ápr. 3. 100 f-et befizetett az alapítvány számára.

[33] TtREK R 1722/17

[34] TtREK R 1722/15

[35] TtREK R 1722/16, 1722/19, 1722/20

[36] TtREK R 1722/21

[37] DPL 1893. október 28. 558. p.

[38] Zipser Bote 1893. október 28. XXXI. évfolyam 43. szám 1. p.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.