Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Levoča – mesto tradícií, Lőcse – a hagyományok városa

2010.10.01

                                                    Levoča – mesto tradícií 

Administratívne rozdelenie Uhorska do stolíc, ktorých hranice sa prakticky cez stáročia nezmenili, spôsobilo, ľe kaľdá z nich má svoje osobitné nárečie i kultúru. Súviselo to, pravda, aj s celým radom iných činitel’ov, najmä s geografickými a komunikačnými podmienkami, s hospodárskymi danost’ami prísluąnej oblasti, s jej polohou pri severnej alebo juľnej ątátnej či jazykovej hranici atď. Spią sa v mnohých oblastiach odliąuje od ostatných uhorských stolíc. Fenomény, ktoré mu vąak dávajú osobitné miesto aj v európskom kontexte, sú najmä tri: vel’ké mnoľstvo a vysoká úroveň dodnes zachovaných umeleckohistorických pamiatok najmä z obdobia gotiky, vel’ké mnoľstvo a neobyčajná koncentrácia miest a mestečiek, a napokon jej tradičná mnohokultúrnost’. Z’ili tu v tesnom susedstve a vzájomnom reąpekte viaceré národnosti či etniká: Slováci, Nemci, Rusíni, Maďari, gorali s nárečím s pol’skými vplyvmi, Z’idia a Cigáni, ale aj rôzne konfesie. Vedl’a katolíkov to boli najmä evanjelici, gréckokatolíci a ľidia. Vąetky tieto faktory naąli svoj odraz aj vo vzdelanosti a kultúre regiónu; podmieňovali ich a boli nimi podmieňované.

Hlavným mestom a kultúrnym a hospodárskym centrom Spiąa bola cez stáročia Levoča. Uľ vo vel’kom privilégiu pre spiąských Sasov z roku 1271 sa Levoča spomína ako hlavné mesto Spoločenstva spiąských Sasov. Neskôr, asi od 16. storočia, sa stala aj hlavným mestom Spiąskej stolice. Popri jej administratívnych funkciách tu vznikla aj vysoká kultúra, ktorá naberala svoje podnety aj z blízkeho zahraničia (Krakov, Sedmohradsko, Sliezsko, Rakúsko či Nemecko, pred okupáciou Turkov po ich vyhnaní aj Ostrihom či Budín, neskôr Budapeąt’). Uľ v stredoveku tu bola vynikajúca mestská ąkola, na ktorej začiatkom 16. storočia pôsobil dokonca aj Angličan Leonard Coxe. Medzi levočskými farármi nachádzame významných humanistov, akým bol napr. priatel’ Erazma Rotterdamského Ján Henckel. Uľ v stredoveku tu boli významné kniľnice, najmä kniľnica v Chráme sv. Jakuba, ktorá obsahovala vyąe 500 rukopisov a inkunábulí. Jednu zo svojich kníh venoval Levoči aj osobne Filip Melanchton. Vznikli tu umelecké dielne európskej úrovne. Nemusím poukázat’ na význam dielne Majstra Pavla z Levoče, ktorého umenie obdivuje celý svet, v súčasnosti napr. na výstave v Paríľi. Rezbárske dielne tu vąak pôsobili aj pred Pavlom a i v dobe baroka.

Nie je preto div, ľe z Levoče pochádzajú niektoré rody, ktoré zohrali mimoriadnu úlohu nielen v Uhorsku, ale aj v celej strednej Európe. Mám na mysli predovąetkým Thurzovcov, Henckelovcov či Spillenbergovcov. Levočskí ątudenti uľ od stredoveku ątudovali na európskych univerzitách a vysokých ąkolách, najmä v Krakove, Prahe, vo Viedni, ale aj v Padove či v Bologni, neskôr najmä v Nemecku a v Budapeąti. Nebola to preto náhoda, keď sa asi v 20. rokoch 16. storočia usadil v Levoči Melchior Genersich, človek mimoriadne vzdelaný a rozhl’adený. Iste svojej erudícii a aktivite mohol vďačit’ za to, ľe uľ v roku 1535 bol zvolený pomerne mladý za člena levočskej mestskej rady a v roku 1546, dva roky po tom, čo Levoča preąla na reformáciu, sa stal jej richtárom. Jeho rod ostal dlho v Levoči, neskôr sa roząíril najmä v Keľmarku, kde jeho členovia naąli vynikajúce podmienky uplatnenia najmä na tamojąom slávnom evanjelickom lýceu, ale aj v kultúrnom prostredí mesta.

V súvislosti s kultúrnym prostredím Levoče tieľ nebola náhoda, ľe sa sem v polovici 16. storočia prest’ahoval Bruno Brewer z Norimberku a v roku 1557 tu otvoril kníhkupectvo, ktoré bolo mnoho desat’ročí jediným v ąirokom okolí. Jeho potomkovia zaloľili v prvej polovici 17. storočia slávnu Brewerovskú kníhtlačiareň, ktorá počas svojho asi 130 ročného pôsobenia vydala vyąe 1000 kniľných titulov, medzi nimi napr. Komenského Orbis pictus – prvé ątvorjazyčné vydanie s maďarčinou, práce Juraja Tranovského, Izáka Cabana, ale aj Petra Canisia, Imricha Páriz-Pápaya, Bálinta Balassu, Martina Luthera, Frantiąka Petrarcu, Ezopove bájky či diela mnohých klasikov svetovej literatúry. Pozoruhodná na nej bola nielen vynikajúca kvalita tlače, ale aj okolnost’, ľe vydávala knihy v nemčine, maďarčine, latinčine, gréčtine, slovenčine ale aj v iných jazykoch, a to jak nemeckým gotickým písmom, tak aj latinkou či cyrilikou, jak pre katolíkov, tak aj pre evanjelikov. Práve táto kníhtlačiareň je dôkazom ąirokej multikulturality a multietnicity Levoče. Po jej zániku vznikli ďaląie tlačiarne, ktoré vydávali napr. od roku 1863 aj noviny – týľdenník -, ktorý mal v titulke tri názvy: Zipser Bote – Szepesi Lapok – Spiąský Oznamovatel. Levoča ostala teda aj po tom, čo v 17. storočí stratila svoje vysoké hospodárske postavenie mestom kultúry. Koncom uvedeného storočia pribudlo totiľ k evanjelickému lýceu aj katolícke, spočiatku jezuitské gymnázium, ktoré sa stalo základom súčasného ątátneho gymnázia, a ąl’achtický konvikt. Mala teda tri stredné ąkoly v dobe, keď mnohé ľupy nemali ani jednu.

V 19. storočí pribudla do dovtedy predovąetkým nemeckého a slovenského mesta aj maďarská inteligencia, či uľ ąlo o l’udí pochádzajúcich z Maďarska, lebo o Spiąiakov, ktorí ątudovali v Budapeąti. Eąte v 40. rokoch uvedeného storočia si mesto postavilo divadlo, na ktorom sa často hrali za sebou dve divadelné hry: jedna nemecká a druhá maďarská. Vzniklo tu občianske kasíno s peknou kniľnicou, Spiąský dejepisný spolok a mnoho ďaląích spolkov s miestnou, alebo celospiąskou pôsobnost’ou. Vydalo sa mnoho kníh najmä z oblasti histórie a iste nie je náhoda, ľe Levoču si vybrali ako motív pre svoje romány aj niektorí maďarskí spisovatelia, najmä Móric Jókai (Levočská biela pani) a Mikszáth Kálman (Čierne mesto). O postavení Levoče v tomto storočí svedčí aj skutočnost’, ľe tu vznikli významné a architektonicky pozoruhodné budovy. Uľ na jeho začiatku padlo rozhodnutie postavit’ v meste ľupný dom. Spiąiaci si na jeho stavbu povolali z Jágru (Eger) architekta Antona Povolného, ktorý v prvej polovici storočia postavil nielen nádhernú klasicistickú budovu ľupného domu, ale aj evanjelický kostol. Okolo polovice storočia vznikla neogotická veľa Chrámu sv. Jakuba, neskôr budova, v ktorej je umiestnené dneąné divadlo – spolu aj s divadelnou sálou, budova kasína, koncom storočia budovy niekdająej vyąąej dievčenskej ąkoly (dnes slepecký ústav), krajského súdu či reálneho gymnázia. Koncom storočia sa tieľ reątaurovaním podstatne zmenil výzor radnice a začiatkom 20. storočia bola postavená vel’korysá a nádherná budova katolíckeho ątátneho gymnázia. Týmito stavbami sa výstavba Levoče nadlho skončila.

Levoča teda bola prostredím, ktoré poskytlo aj rodine Genersich vąetky moľnosti vąestranného rozvoja. S ňou sa viaľu najmä známe osoby zlatníka a richtára mesta Dávida Genersicha (cca 1600 – 1659), lekára a botanika Sámuela Genersicha (1768 – 1844), lekára Gustava Genersicha (1865 – 1921) a iných. 

  
Lőcse – a hagyományok városa
 
A történelmi Magyarország megyékre való bontása, melyeknek a határai évszázadokon át nem változtak, azt eredményezte, hogy mindegyiknek megvan a saját nyelvárása és kultúrája. Igaz, ez tényezők sorától függött, legfőképpen geográfiai és kommunikációs feltételektől, az adott terület gazdaságától, a terület északi vagy déli fekvésétől, vagy nyelvjárásától stb. A Szepes sok területen különbözik a többi történelmi Magyarországbeli megyétől. A jelenségek, melyek európai kontextusban is különös helyre helyezik, a következők: 1. máig megmaradt művészettörténeti emlékek – legfőképpen a gótikából - mennyisége és magas színvonala, 2. a városok és kisvárosok nagy száma és nem hagyományos koncentrációja és végül 3. több kultúraság. Közvetlen szomszédságban és kölcsönös megértésben éltek itt nemzetiségek vagy etnikumok: szlovákok, németek, ruszinok, magyarok, goralok lengyel hatású nyelvjárással, zsidók és cigányok, de különböző vallásúak is. A katolikusok mellett evangélikusok, görög-katolikusok és zsidók voltak. Ezek a tényezők a régió műveltségében és kultúrájában is visszatükröződtek, befolyásolták és befolyásolva voltak általuk.
 
Szepes fővárosa és kulturális, gazdasági központja évszázadokon át Lőcse volt. Az 1271-es szepesi szászok nagy privilégiumában Lőcsét, mint a szepesi szászok közösségének fővárosát említik. Később, a 16. századtól Szepes vármegye fővárosa lett.
Adminisztrációs szerepe mellett létrejött itt egy magas kultúra, mely kezdeményezéseit a közeli országokból vette (Krakkó, Erdély, Szilézia, Ausztria, Németország, a török megszállás előtt és kiűzésük után Esztergom, Buda, később Budapest). Már a középkorban egy kiváló városi iskolával rendelkezett, melyben a 16. század elején az angol Leonard Coxe tevékenykedett. A lőcsei papok közt jelentős humanistákat találunk, mint amilyen pl. Henckel Ján, aki Rotterdamski Erazmus barátja volt. Már a középkorban jelentős könyvtárak voltak itt. A Szent Jakab Székesegyház könyvtára, melyben több mint 500 kéziratot és inkunábulumot tartalmazott. Melanchton Fülöp könyvei közül egyet személyesen Lőcsének ajándékozott. Európai szintű művészeti műhelyek jöttek itt létre. Nem kell rámutatnom a Lőcsei Pál Mester műhelyének jelentőségére, kinek művészetét az egész világ csodálja, jelenleg például párizsi kiállításon. Faragó műhelyek már Pál előtt is, a barokk korban működtek itt.
 
Nem csoda tehát, hogy Lőcséről származik néhány család, akik rendkívüli szerepet töltöttek be nem csak a történelmi Magyarországon, hanem egész Közép-Európában. Gondolok itt a Thurzókra, Henckelokra, Spillenbergekre. A lőcsei diákok már a középkortól kezdve európai egyetemeken, főiskolákon tanultak. Krakkóban, Prágában, Bécsben, Páduában, Bolognában, később főleg Németországban és Budapesten. Ezért nem volt véletlen, hogy a 16. század 20-as éveiben Lőcsén telepedett le a rendkívül művelt és sokoldalú Genersich Melchior. Műveltségének és aktivitásának köszönhette, hogy már 1535-ben nagyon fiatalon a lőcsei városi tanács tagja lett és 1546-ban, két évvel azután, hogy Lőcsén reformok mentek végbe, a város bírája lett. Leszármazottai sokáig Lőcsén maradtak, később Késmárkon, ahol a híres evangélikus líceumban, de a város kulturális környezetében is remek feltételeket találtak tevékenységükhöz.
 
Lőcse kulturális környezetének összefüggésében nem volt véletlen, hogy Bruno Brewer Norimberkből a 16. század felében ide költözött és 1557-ben könyvkereskedést nyitott itt, mely hosszú évtizedeken át az egyetlen volt széles körzetben. Utódai a 17. század közepén létrehozták a híres Brewer könyvnyomdát, mely a 130 éves működése alatt több mint 1000 könyvet adott ki, köztük pl. Komenský Orbis pictus-át (A világ képekben) – az első négynyelvű kiadást magyar nyelvvel. Illetve Juraj Tranovský, Izák Caban, de Peter Canisi, Imrich Páriz-Pápay, Balassi Bálint, Luther Márton, Frantisek Petrarca műveit, Ezopus állatmeséit, és a világirodalom sok klasszikusának műveit. Nem csak a nyomtatás kitűnő minősége érdekes, hanem a körülmények is. Németül, magyarul, latinul, görögül, szlovákul és más nyelveken is adtak ki műveket, de német gótikus betűkkel, latin betűkkel és cirill betűkkel írottakat is, vagy akár a katolikusoknak, vagy az evangélikusoknak írottakat is. Pontosan ez a könyvnyomda példája Lőcse multikulturalitásának és multietnikumának. Megszűnésével újabb könyvnyomdák jöttek létre, melyek pl. 1863-tól újságokat – hetilapokat is nyomtak, melynek megnevezésében 3 név is szerepel: Zipser Bote – Szepesi Lapok – Spiąský Oznamovatel. Lőcse azok után is, hogy a 17. században elvesztette gazdasági szerepének jelentőségét, a kultúra városa maradt. Az említett évszázadban ugyanis az evangélikus líceum mellett létrejött a katolikus is, kezdetben jezsuita gimnázium, mely a jelenlegi állami gimnázium alapja volt, és a nemesi konviktus. Tehát 3 középiskolája volt, abban a korban, amikor sok megyének még egy sem.
 
A 19. században az addig főleg német és szlovák városba magyar intelligencia került, akik Magyarországról származtak, vagy olyan szepesi emberek, akik Budapesten tanultak. Az említett század 40-es éveiben a város színházat épített, melyben gyakran egymás után két színdarabot játszottak: egyiket németül, másikat magyarul. Létrejött a polgári kaszinó szép könyvtárral, a Szepesi Történelmi Egyesület, továbbá sok egyesület helyi és összszepességi működéssel. Sok történelmi jelentőségű könyvet adtak ki és nem véletlen, hogy Lőcsét néhány magyar író is mint regényének motívumának választotta. Főleg Jókai Mór (Lőcsei fehér asszony) és Mikszáth Kálmán (Fekete város). Ebben a században Lőcse város szerepét az a tény is bizonyítja, hogy jelentős és építészetileg figyelemre méltó épületek jöttek létre. Már az évszázad elején az a döntés született, hogy építeni kell a városban egy megyeházát. A szepesiek ennek felépítésére Egerből hívták Povolni Antalt, aki az évszázad első felében nem csak a gyönyörű klasszicista épületű megyeházát, de az evangélikus templomot is megépítette. Az évszázad felében jött létre a Szent Jakab Székesegyház neogótikus tornya, később az épület, melyben a mai színház, színházteremmel kapott helyet, a kaszinó épülete, az évszázad végén a felső lányiskola épületei (ma vakok intézete), járási bíróság épülete, reál gimnázium épülete. Az évszázad végén restaurálással megváltozott a városháza külleme, és a 20. század elején épült meg a gyönyörű állami katolikus gimnázium. Ezekkel az épületekkel Lőcse város építkezése hosszú időre be is fejeződött. 

Lőcse tehát olyan környezet volt, amely a Genersich családnak is a sokoldalú fejlődés lehetőségét nyújtotta. Olyan ismert személyek tartoztak a családhoz, mint az aranyműves és városi bíró Genersich Dávid (kb. 1600-1659), az orvos és botanikus Genersich Sámuel (1768-1844), az orvos Genersich Gusztáv (1865-1921) és mások.

Doz. PhDr. Ivan Chalupecký

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.