Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A régi lőcsei evangélikus temető jelentősége

2010.10.01

A régi lőcsei evangélikus temető jelentősége

(Emlékezés 2010.okt.1.-én a lőcsei temetőben, a „Szepesség akkor és most” konferencia keretében)

„Dort, im Gras, dem tränenzarten, Frieden es umschlungen hält,” /

„Hol a harmatos pázsit tart átölelve békésen” (Friedrich Lam cipszer költő „Bitte” c. verse)

Miért jelképes számunkra e temető? Az átlagos látogatónak, aki nem ismeri a történelmi hátteret, talán nem is tűnik fel ez a régi temető, talán el is megy mellette, nem is tudja jelentőségét felmérni. Érdemes tehát felidézni, hogy Lőcsén, a Szepesség központjában, a hajdani nemes és tekintetes Szepes vármegye székhelyén, a cipszer, a szepesi kultúra fő helyén állunk. Olyan fontos, a II.világháborúig itt élő és virágzó szepesi kultúra szempontjából szent, szimbolikus hely ez, mint az erdélyiek számára a kolozsvári Házsongárd.

Ha odafigyelünk erre a régi, szép, de elég viharvert temetőre, ha van időnk hallgatni a fák susogását, talán megérezzük, hogy vendégségben vagyunk. Vendégségben őseinknél, régi szepesi polgárcsaládoknál, akik mint a kínai agyaghadsereg némán őrzik az évszázados múlt hagyományait. Ha odafigyelünk, sok mindent megértünk azokból a titkokból, abból a szellemből, abból az alkotóerőből, amely a századok folyamán létrehozta Lőcse szabad királyi városát, a régi Magyarország egyik legnevesebb helyét. Lőcse kulturális hatása, iskolái, nyomdái, könyvtárai, egyházai, egész szellemisége, mint a kultúra világítótornya messze vidékre elhatolt. Századok épültek itt egymásra, példás alkotókedvű, szorgalmas polgárnemzedékek adták át egymásnak a stafétát.

Az utolsó lőcsei magyarokról, a cipszer polgárokról Szalatnai Rezső, neves pozsonyi író, a szlovákiai magyarság kiválósága az 1930-as évek végén-1940-es években irodalmi rangú híradásokban számolt be (pl. a Lőcsei almák c. írásában).[1] Elmondja, hogy az egyik idős lőcsei magyar szívesen sétált ki a temetőbe, mert ott már több ismerőssel találkozott, mint az utcán. Lőcsét és a Szepességet a történelem során többször fenyegette vihar elsodrással, de mindig talpraállt, míg aztán a végső vihar, a II.világháború és következményei végleg elsodorták őshonos polgárságát. Ma már csak e sírkövek és városbeli alkotásiak emlékeztetnek rájuk.

Ha ezek tudatában járjuk e temetőt, fedezzük fel kincseit, megértjük azok lelkesedését és igyekezetét, akik számára fontos ez kis földdarab, akik számára jelképes e temető ápolása, gondozása, védelme, dokumentálása. Hála istennek, az utóbbi években örvendetes módon akadtak ilyenek: legelsőként dr.Astrid Kostelníková, azaz Zwilling Astrid, akinek személyében valóságos őrzőangyalt kapott az evangélikus műemléktemető és a lőcsei evangélikus gyülekezet. A kis létszámúra zsugorodott, mára teljesen teljesen szlovákajkúvá vált lőcsei evangélikus közösségnek nem kis feladat ez a történelmi múltat hordozó temető gondozása, ebben várják a segítséget. Astrid Kostelníkovának köszönhető az a 2009-ben megjelent színvonalas temetőfüzet, amely a három szepesi nyelven, szlovákul, magyarul és németül olvasható. Astriddal szorosan együttműködik az egyik legszebb főtéri ház hajdani tulajdonosának, a Barcs-családnak leszármazottja Tóthmátyásné Hollóházy Ildikó, aki  a lőcsei evangélikus műemléktemetőről saját kezdeményezésre már több, mint egy éve színvonalas, adatgazdag internetes honlapot, adatbázist hozott létre, sőt újabban a Szepesség után érdeklődők köréből egy beszélgetőfórumot is indított.[2]

A temetőben sétálva, irodalmi stílű sírfeliratokkal találkozunk: A jeles Julius von Fabriczy sírkövén ez áll: „Wieg und Sarg, so heissen jene Stätten, die den Menschen sanft und ruhig betten, Zwischen ihnen liegt der enge Raum, der bewegte kurze Lebenstraum.” / „Bölcső és koporsó elnevezése azon helyeknek, / Ahol lágy és nyugodt fekvés esik az embernek, / A kettő között, mint fürgén eltelő kevéske teret, / Álomként töltjük el a röviden zajló életet.” (Ford. Czenthe M.). A régi, elmúlt szép polgárvilágra emlékeztet a sóhajtással is felérő felirat: „Napsugaras, boldog idők voltak!” Számos síremlék művészi erővel fejezi ki az emberi érzéseket: a szülőjére emlékező gyermekét, a gyermekét és feleségét sirató apáét, a feleség múzsát, egy márvány keresztet látunk a feltámadásra utalva.

A sírokat végigjárva szinte a lőcsei történelem elevenedik meg: itt található Lőcse 17.szd-i virágkorában épült főtéri nagy Schwab-palota tulajdonosainak címeres sírköve, a 19.szd-i vezető szepesi bányavállalkozói, a Probstnerek sírkertje, amelyet a Messerschmidt-alapítvány szépen felújított. A régi, romlott síremléket óvandó Marschalkó Gyula szobrász családjának síremléke helyett egy új másolat látható a temetőkápolna mellett.  Kissé hátrább a felújításra váró Pfannschmidt-Zsedényi-család kriptája látható, akik közül itt nyugszik Zsedényi Ede (1804-1879) az evangélikus egyház országos felügyelője, aki a börtönt is vállalta egyháza autonómiáját védve. De sorban megtalálhatók itt evangélikus lelkészek, gyülekezeti felügyelők, a lőcsei líceum professzorai, evangélikus diakonisszák. Olyan polgárok, nemesek, cipszerek, németek, magyarok, akik városukat, egyházukat féltő gondoskodással őrizték, ápolták.

Lőcse városa a magyarországi evangélikusság kiemelkedő helye volt, fontos egyháztörténeti emlékhelynek számít. A várost és a temetőt egyben végigjárva megelevenedik az evangélikus múlt: a reformáció virágzását követte az ellenreformáció üldözése, mikor a gyászévtizedben királyi parancs és fegyveres erő fosztotta meg az evangélikusokat templomaitól, iskoláitól, lelkészeiket, tanítóikat elűzték. A cipszer polgárok azonban végsőkig ragaszkodtak evangélikus hitükhöz: mostoha körülmények között, dacolva a jezsuitákkal, az ellenreformáció zaklatásaival, a városfalon kívül, itt a temető helyen, a régi fatemplomot felépítve – először az elsőt, majd a Rákóczi szabadságharc után a másodikat - megőrizték a reformáció hitét. A türelmi rendelet után aztán a főtéri Hain-házban felvirágoztatják a messze földön híres, főiskola rangú lőcsei evangélikus líceumot, majd 1837-re a főtéren felépítették a Kárpát-medence egyik legnagyobb evangélikus istenházát, az evangélikus nagytemplomot. Az ő hitük, Istenfélelmük tanúsága is benne van e temetőben.

A lőcsei evangélikus gyülekezet 1917-ben megjelent könyve így ír[3]: „Alig, hogy a tavaszi nap első sugárai végig rezegnek nagyjaink, barátaink, rokonaink, szeretteink sírjain, sűrűn keresik fel e drága hantokat, hogy a gyakran könnyekkel áztatott virágokat újból kiültessék, és ápolják a bánatos szülők, szomorú özvegyek, elárvult gyermekek és szerető rokonok. Terebélyes fáival, parkszerű kiképzésével, szépen gondozott utaival /a lőcsei sírkert/ nem az enyészet birodalma, hanem a békét, a csendet, a megnyugvást nyujtó, a feltámadás a viszontlátás reményével kecsegtető isten kertje.”

A nagy becsben álló szepesi temetőknek állít emléket Lám Frigyes (Friedrich Lam) cipszer költő a késmárki temetőről írt Bitte c. szép német versében[4], számára ez volt a Föld legszebb helye: „Wandle unter Tannen, Flieder meinen teuren Gräbern zu, / Leg mein betend Herz dort nieder, nur bei ihnen hat es Ruh./ Dort, im Gras, dem tränenzarten, Frieden es umschlungen hält,/ Dort, in Käsmarks Totengarten, auf dem schönsten Platz der Welt.”, azaz:„Tekints fenyők és orgonák alatti drága sírjainkra,/ imádságos szívemet oda helyezd, csak ott lel nyugalomra, / ott, hol a harmatos pázsit tart átölelve békésen / ott, Késmárk sírkertjében, e világszép helyen.” (Ford. Czenthe M.)

Minderről mesélnek azoknak a fák, a sírok, akik alázattal közelítenek hozzájuk, akik türelemmel figyelik, mit mesél e régi temető. Illyés Gyula: Haza a magasban, 1938-ban írt versének sorait idézzük: „Így maradok meg hírvivőnek, őrizni kincses temetőket.” Gondolatban gyújtsunk gyertyát a lőcsei temetőben nyugvók és az elmúlt cipszer polgárvilág emlékére.

Czenthe Miklós 

Kép

 

 

A mappában található képek előnézete Legérdekesebb síremlékek

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.