Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy szepességi tanár Debrecenben - Osterlamm Ernő

2013.10.15
Egy szepességi tanár Debreceni Református Kollégiumban
 
Osterlamm Ernő
 
[1] azonban még kevés szó esett arról, hogy egy német anyanyelvű evangélikus tanár tanított a Debreceni Református Kollégiumban, több évtizeden át. Osterlamm Ernő (18231893) életéről maga vall 1883-ban az Andor Dianiska lelkész elindított Buch der Biographien der Pfarrer, Professoren und Lehrer der evang. Gemeinde Leutschau című kötetben, mely megjelent halálának évében, 1893-ban, több folytatásban a Szepesi Hírnök hasábjain.[2] Életének több dokumentumát megtalálhatjuk a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának Kézirattárában, de a gimnáziumi értesítők és a tanárkari jegyzőkönyvek is vallanak tevékenységéről. Minden bizonnyal lőcsei, losonci, eperjesi és egyéb debreceni források is fellelhetőek ebben a témában, de ezek ismertetése túlmutat ezen dolgozat keretein. Ez a tanulmány ezért csak életének főbb vonalait mutatja be terjedelmi és kutatási okok miatt.
            Önéletrajza kiváló forrás a Debrecenben 1893. október 20-án 71 évesen elhunyt tanár életének. Békeszerető és a különböző emberek közötti közvetítés talentumával megáldott embernek mutatja be a Szepesi Hírnök, aki szerény és önzetlen volt, családtagjainak, rokonainak és barátainak a javát szívén viselte.
 
Osterlamm Ernő (Ernst August Christian Osterlamm) 1823. június 9-én, Lőcsén született egy híres szepességi család sarjaként. Apja Johann Carl Osterlamm lőcsei evangélikus lelkész, édesanyja Susanna Barto. A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának kézirattárában R 1722-es jelzet alatt szerepel több irat a Lőcséről Debrecenbe került tanárról. Születési anyakönyvi kivonatának másolatából (1847. augusztus 28.) tudjuk, hogy a korabeli szokások szerint egy hétre rá apja, meg is keresztelte. A keresztelési tanúkként a következők vannak feltüntetve: Andreas Probstner, császári és királyi postamester, Andreas Haussel szűcs, Maria Karolina Probstner született Fuchs, Anna Susanna Kiray született Eknifer.[3]
Felmenői között kiemelkedő szerepet játszott Efraim Osterlamm, aki nyelvtanárként ismert, és híres nyelvtana (Institutiones linguae germanicae in usum patriae civium conscriptae. Posonii. 1781.) használatban volt szerte az országban. Apja Johann Karl Osterlamm (17591840) tevékenykedett lelkészként Lőcsén majd egy fél évszázadon át. Féltestvére Christian Gottlieb Osterlamm szintén írt egy nyelvtant (Grammatica germanica practica in usum juventutis scholasticae patriae suae edita. Leutschoviae, 1827.) A Debreczeni Protestáns Lap szerint ő Sopronban és Lőcsén is egyaránt tanított.[4] Apja első házasságából hét gyermek született, közülük csak a már említett nyelvtaníró Christian Gottlieb, a lőcsei líceum szintaktika professzora és Christina György József szatmárnémeti református lelkész és esperes felesége maradt életben. A második házasságból, melyet Bartó Zsuzsannával kötött, hat gyermek született csak Ernő és Carolina maradt életben.
Osterlamm születése idején kezdték el kiásni az új piactéri evangélikus templom alapjait. Az új állandó templom építése a II. József alatt megváltozott vallásügyi helyzetnek volt köszönhető. Az idősebbik Osterlamm életének zömét akkor már 64 éves –,  a hajdani fából készült templomban töltötte lelkészként, ahol Herrmann és Hauser nevű elődei után sokáig hirdette az igét. Fia azonban már az új templom épülő falain játszadozott apja felügyeletével.
 
 
A fiatal gyermek oktatását elsőként apja kezdte el. Mikor iskolába került Schablick professzor Donatius nyelvtanára tanította, Johann Gretzmacher nevű nyelvtantanár és mostohatestvére, Christian Osterlamm szintaxisra tanította. Mostohatestvére 1836-ban meghalt, ennek következtében Gretzmacher tanítványa maradt, akit megválasztottak a felsőbb évfolyamok tanítására. Osterlamm úgy emlékszik vissza, hogy tanárának iránta tanúsított bizalma nagyon megtisztelő volt számára. Gretzmacher beiktatása egybeesett a gyermek első nyilvános fellépésével. A tizenkétéves fiú ugyanis a régi fatemplomban a tanár beiktatása alkalmával mondott néhány üdvözlő szót. A tanár székfoglalójában a jó tanár feladatait a Dic, duc, fac, fer! (Mondd, vezess, csináld, tedd!) latin mondásra alapozva fejtette ki.
A Gretzmacher helyére megválasztott Hauser professzor székfoglaló beszéde nagyon emlékezetes volt számára még évtizedek múltán is, úgy tűnt neki, mintha az oltárkép körüli festményeken megjelenített 12 apostol csodálkozna azon, hogy az új professzor néhány szó erejéig egy eddig ott nem ismert nyelven, magyarul szólalt meg. Ez lehetett az egyik első találkozása a magyar nyelvvel.
1836-ban történt Osterlamm konfirmációja és lelki önállósodásának kezdete. Ugyanis ekkoriban nagy trauma érte mostohabátyjának halálával és azzal, hogy annak családja a fiatal özveggyel, Cornelievel Pestre költözött annak szüleihez. Ez mély melankóliába döntötte verseket kezdett írni, melyekben ezek az érzések domináltak. Hitbéli megerősödését konfirmációja idejére teszi. Ez segítette át a nehézségeken, és ez meg is maradt a későbbiekben. Vallomása szerint hozzá járult a gyász elviselésében Hlavacsek nevű professzora hatása is, aki nagy munkakedvet és tudásszomjat csepegtetett belé.
Az 1839-ben kitört tífuszjárvány, mely szerte az országban szedte áldozatait, megbetegítette mind őt, mind pedig mindkét leánytestvérét, ebből csak ketten épültek fel, Máriát elragadta a járvány. Lehet, hogy ez az esemény indította el a Zerstreute Blätter an meine Jugend című feljegyzéseit, melyek fordítása és elemzése messze meghaladná a jelen dolgozat kereteit.[5] A következő év újabb halálesetet hozott. 1840. március 23-án az ekkor 81. évében járó Johann Karl Osterlamm hunyt el végelgyengülésben. A tizenhétéves ifjú nem tört össze, és mint a család egyetlen férfitagja igyekezett apja levelezését továbbvinni és a családi ügyeket intézni. Osterlamm szerint: „a soha nem látott rokonokat arról győzte meg, hogy ők egy érett férfiúval leveleznek.”
 
 
Tanulmányait a helyi líceumban végezte, az iskola 1841. szeptember 20-i bizonyítványa szerint minden tárgyból eminens volt. „Hangszeres és énekes zenét tanult, a francia és különösen az angol nyelvet szorgalmasan és eredménnyel tanulta, a maga okulására. A rábízott feladatokat sikeresen és lelkiismeretesen végezte” – áll bizonyítványában, ebből kiderül, hogy Probstner ösztöndíjas volt.[6]
Filozófiai és teológiai tanulmányait Lőcsén végezte Paul Tomasik, Michael Hlavacek és Georg Müller professzorok vezetése alatt. 1839/40-es tanévtől kezdve házi tanítója lett Andaházy Imre (18001862) lőcsei bíró és iskolai felügyelő fiainak. Közülük Lászlót az olvasás elsajátításától kezdve az érettségiig tanította. Az ilyen jellegű tanító munka teljesen általános a fiatal, jó képességű diákok között. Ez segítette a diákokat is, akik pénzt vagy egyéb juttatást kaptak a tanításért.
Feljegyezte Osterlamm, hogy apja életében, nem akarta elengedni a családi házból, így nem volt lehetősége, hogy magyarul tanuljon. Ezek szerint nem talált lehetőséget Lőcsén a nyelvtanulásra, bár minden bizonnyal voltak ekkor magyarok ebben a városban. 18311840 között csak Debrecenből 9 magyar tanult itt.[7] Itt inkább arra gondolhatunk, hogy nem mehetett el magyar szóra, azaz magyar nyelvű közegbe, ami ekkor a nyelvtanulás legbiztosabb módjának bizonyult. Nem tudni arról sem, hogy autodidakta módon tanult volna.
 
 
Apja halála után, az 1841/42-es tanévben Losoncra került. Az ottani szolgabíró házába házi tanító. Losonczi bizonyítványa szerint jogot hallgatott az ahhoz kapcsolódó tárgyakkal együtt. Magán-, bányászati-, egyház-, büntető- és váltójogból, valamint politikatanból és nemzetgazdaságból kitűnő eredményt ért el.[8] Zsarny nevű professzora biztatja, hogy szerezze meg a jogtanársághoz szükséges képesítést is. Ennek hatásáraLőcsére visszatérve sikeresen folytatta tovább jogi és teológiai tanulmányait. A jog iránti érdeklődés tovább erősödött benne a források tanúsága alapján. Ebben az időben döntött úgy, hogy nem követi atyja nyomdokait, ugyanis mikor prédikálásra kínálkozott lehetősége Lőcsén és Ruszkinban, arra a következtetésre jutott, hogy hangja miatt nem alkalmas a lelkészi pályára. A lelkészek kiválasztásánál ugyanis nagyon fontos szerepe volt a hallhatóságnak.
A korban még nem volt ismert a szaktanári képzés, a kezdő tanároknak is majdnem mindent tanítani kellett. Lőcsén is például az exegézis és a gyakorlati teológia tanára a héber mellett természetrajzot, fizikát és matematikát is tanított. Emiatt döntött úgy, hogy a teológia mellett jogot is végez. Fabriczy Sámuel mellé kerül joggyakornoknak, aki korának jelentős férfiúja volt. Fabriczyt 1814-től kezdve Berzeviczy Gergely hívja maga mellé ügyvédnek Szepeslomnicra, aki Szepes megyében 1828-ig több tisztséget is betölt. 1820 és 1841 között a tiszai evangélikus egyház főjegyzője, majd 1845. július 5-től főfelügyelője.[9] Az ő támogatása abban is megnyilvánult, hogy gyakorlati feladatként pereket adott Osterlammnak. Ügyvédjelölti vizsgáját Tiszolcon tette le Jozeffy Pálsuperintendensnél, akit az előző évben választottak a tiszai egyházkerület püspökévé.[10]
Megélhetését segítette hogy otthon, Lőcsén Andreas Probstner, – aki valószínűleg azonos keresztapjával – gyermekei Arthur, Gyula és Ines mellé hívták házitanítónak. Ezt a feladatot egészen jogi és teológiai tanulmányai lezárásáig látta el. Ezenkívül tanított nyelveket is, azért hogy egyetemi tanulmányaihoz meg tudja teremteni az anyagi hátteret. A sokoldalú fiatalember a hangszeres zenét és az éneklést is eredményesen oktatta. A pedagógiai tudásának  különleges példáját nyújtotta. A tanítóskodás mellett Johann Rath ösztöndíjjal jutalmazták mindkét évben. Mindezek azt mutatják, hogy a társadalmi kapcsolatokat előnyösen használta ki a tehetséges fiatal Osterlamm.
A diák puritán életviteléhez illeszkedik, hogy szünidejében a gyalogolás a legfőbb kikapcsolódás számára. Természetesen a természethez való ragaszkodás ekkor már nem volt ismeretlen, másrészt a táj kínálja a lehetőséget.Egyik barátjával, Wilhelm Roxerrel eljut a Kárpátokon túlra Krakkóba és Wieliczkába is.[11] Szorgalmas tanuló volt. Ezt mutatja az is, hogy magánúton tanulta a francia és angol nyelvet. [12] A harmadik otthoni líceumi év után, az 1844. július 14-én letett vizsgái kiválóan sikerültek. Vizsgáztatói alkalmasnak találták a németországi egyetemeken való továbbtanulásra.
 
 
Tanulmányai lezárása után Berzeviczy Titushoz került Eperjesre nevelőnek Fabriczy ajánlására, aki maga is ennél a családnál dolgozott korábban. Berzeviczy nagyapja, Berzeviczy Gergely, unokájához hasonlóan szintén szoros kapcsolatban volt az evangélikus egyházzal, ahol 1801-től haláláig, 1822-ig, felügyelői tisztséget is betöltött.[13] Berzeviczy Titus két fia Aladár és Egyed közül az utóbbi egyházi felügyelő volt korábbi nevelője, Máday Károly (Késmárk, 1821. május 30 – Dobsina, 1870. szeptember 28.) evangélikus püspök (1860–1870) oldalán.[14] Nevelősködése idején, Eperjesen személyes kapcsolatban került az ottani evangélikus gyülekezet német lelkészeivel, apja barátjával, Schwarz Sámuellel és Kolbenheyer Móriccal, aki később Sopronba telepedett át. Érdekes, hogy Osterlamm megjegyzi, hogy az agg esperes mellett és helyett nagyon gyakran kellett nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is istentiszteleteket tartania. Úgy tűnik, hogy a tanári pálya választása ellenére sem kerülhette el lelkészi feladatok ellátását.
Eperjesen volt alkalma egyéb feladatai mellett az önképzésre is. Ebben nagy segítséget kapott Kolbenheyer lelkésztől, aki több szerzőre is felhívja a figyelmét. Elbeszélése szerint Jean Paul Richter írásai és annak elemzése nagyon nagy hatást gyakoroltak rá. Jó kapcsolatot ápolt Krajzell és Vandrák professzorokkal. Tudományos előmenetele mellett fontos volt ez az időszak abból a szempontból is, hogy egy Schwarz nevű családban nagyon jó hatások érték lelki életét illetően. Ez a már korábban is meglévő hitbeli elmélyüléséhez nagyban hozzájárulhatott. Ebben az időben értékes baráti kapcsolatai is szövődnek. Hunfalvy Jánossal szoros, bizalmas kapcsolatot épít ki, amely révén Dessewffy Emil gróf nevelője lesz. Hunfalvy Osterlammnak mindkét szülője révén közeli rokona is volt, aki szerepet játszott abban, hogy a fiatal tanár a magyar irodalmat és költészetet, valamint Tompát és Petőfit személyesen megismerhette.[15]
 
 
1846 őszén külföldi tanulmányútra készült. Három évre szóló útlevele már megvolt, amikor sógora, György József szatmárnémeti református esperes Toperczer lelkész úrhoz intézett levele által úgy döntött, hogy németországi útját elhalasztja és a debreceni református kollégiumba megy. Úgy látta, hogy ez nagyszerű lehetőség a magyar nyelv teljesen elsajátítására és egyidejűleg a jogászi diploma szerzésére. 1846 szeptemberében beiratkozott a debreceni kerületi táblára jurátusnak, egyidejűleg a tábla elnökénél Uray Bálintnál nevelői állást kapott, közben látogatta a kollégiumi órákat is. A befolyásos Uray tanítvány magánvizsgáján maga Szoboszlai Papp István püspök is részt vett. Osterlammnak sikerült püspök tetszését elnyernie. Erre vezeti vissza Debrecenbe kerülésének okát. Talán ebből az időből (1847) származik az Erinnerungen című kéziratos verses gyűjteménye, melyben német, magyar és angol versek vannak feljegyezve.[16] A diák ekkor még továbbtanul. Miután 1847-ben a pesti királyi táblánál is, mint jurátus bejegyezteti magát, Brünnön, Prágán, Drezdán, Lipcsén keresztül Halléba megy, ahol összetalálkozott fiatalkori barátaival és iskolatársaival, Kupetzcel és Kaufmann-nal, akik arra biztatták, hogy iratkozzon be a halle-wittenbergi egyetemre, amire végül is igent mondott. Felvételéről szóló bizonyítványa 1847. október 14-én kelt.[17]
Külföldi tanulmányainak célkitűzését így foglalta össze: „Mi legyen tanulmányaim feladata és célja? Istent, a világmindenséget és különösen az embert magát alaposan megismerni, amikor csak arra lehetőség kínálkozik. Eszerint irányult tanulmányaim választása is.”[18] Tanárai között látjukJuliusMüllertés különösen Friedrich August Tholukot, akinél Jézus életével és az Újtestamentum exegézisével kapcsolatban hallgatott előadásokat. Az utóbbi professzorral szorosabb kapcsolatba is került. Arról számol be, hogy részt vett sétáin, esti előadásain, sőt az meg is hívta őt szentestére társaival együtt. Említi még Ahlfelds, Wislicenus, Dachne, Guerike, Rödiger tanárokat, valamint megjegyzi, hogy Hankel fizikáját, Marchand és Steinberg kémiáját, Burmeister természetrajzát, Volkman fiziológiáját, Sohnke elementáris matematikáját és differenciálszámítását. Mindezeket nagy érdeklődéssel tanulta. Erre az időszakra így emlékezett vissza: „Leginkább mégis Dr. Erdmann professzor hegeli-dialektika előadásai, logika, pszichológia, a filozófia története stb. tett kíváncsivá, melyek kritikai-tudományos megvitatása miatt kedves lakótársammal, a későbbi magyar pénzügyminiszterrel Kerkapollyal[19] gyakran az éjféli óraütéskor is fenn voltunk”. „Pott filológus előadásait is nagy érdeklődéssel hallgattam.”[20] A nevelőmunkára való felkészülés jegyében nemcsak a hallei Franke-féle árvaházat kereste fel gyakran, hanem minden Lipcse környékén lévő jelentősebb nevelőintézetbe is ellátogatott. Tanulmányairól készített töredékes feljegyzéseit a Debreceni Nagykönyvtár Kézirattára őrzi.[21]
1849 nyarán kolera tombolt Halléban, így Osterlamm úgy döntött, hogy egy hosszabb utat tesz, felkeresi Jéna egyetemét, ahol Hase, Rückert teológusok, Wolff irodalomtörténete és Stoy pedagógiája tettek rá nagy hatást. A lipcsei egyetem úgy tűnik, hogy nem keltette fel az érdeklődését. Itt nem említett meg egy professzort sem. A vásárváros polgári iskoláiba is ellátogatott. Nem maradhatott el a porosz főváros megtekintése sem, ahonnan a Harz-hegységen át Hamburgon keresztül a nyílt tengerig utazott a peregrinus tovább.
 
 
Mindez idő alatt Európa szerte forradalmak dúltak. Nagy csapást jelentett számára, hogy édesanyja 1849 áprilisában meghalt. Ez is közrejátszott abban, hogy igyekezett hazatérni, már csak egyetlen nőtestvére, Lina élt ekkor. A hadi helyzet befolyásolta hazatérésének útvonalát. Az első hajóval, amivel Komáromnál átkelhetett Pestre sietett. Hazatérésében az is közrejátszott, hogy a lőcsei evangélikus gyülekezet elnöksége Georg Müller professzor áprilisi halála után úgy döntött, hogy az egy tanári hely betöltése helyett, három jelöltet (L. Kupetz, Kauffmann, Osterlamm) alkalmaz addig, míg az akkor betiltott nyilvános zsinat meg nem erősíti a gyülekezet választottjának a kinevezését. A változás az iskola formai átalakításával is együtt járhatott volna.[22] Ez volt az oka annak, hogy miért nem kapott hivatalos meghívást. Tanári fizetésüket egyelőre 120 forintban határozták meg, ehhez még jöttek az iskolai és névnapi pénzek, melyet a régi szokás szerint a felsőbb éves osztályok tanárai egymás között arányosan osztottak el.
A tanári státuszánakjogállása azonban nem rendeződött ilyen gyorsan. Osterlamm Ernő polgári esküjét lőcsei városi tanács előtt csak 1852. január 3-án tette le.[23] Igaz, hogy a polgárságáról már van egy 1839-ből származó dokumentum.[24] Az úgynevezett „filozófiai” tárgyakat (logika, pszichológia, metafizika, hittan, pedagógia német nyelven, magyarul pedig filozófia történet) tanította ebben az időszakban. Amikor Tomasik professzort iskolaügyi tanácsossá nevezték ki, átvette tőle a magyar nyelvű történelem előadását.
Gyakran előfordult, hogy tanárok fizetésüket kosztos vagy náluk lakó diákok által fizetett összegekkel egészítették ki. Így volt ez Osterlamm esetében is. Az Osterlamm háznál lévő diákok száma évről-évre gyarapodott, így anyagi helyzete annak ellenére javult, hogy tanári fizetése alacsony volt és sokszor csak utólagosan került sor kifizetésére. A stabilizálódó jövedelmi viszonyok miatt nem vállalta el a felkínált eperjesi teológiai professzori állást. A kosztos diákok befogadása nemcsak anyagi előnnyel járt, foglalkozni is kellett velük. A befogadott lányok és fiúk nagy száma miatt Osterlamm elmondása szerint kénytelen volt egy lakószobát bérelni magának a szomszédos házban. Ez időben vette át Schulek Frigyes és testvére Vilmos nevelését, akik közül később – az életrajz keletkezése idején – már az egyik országos hírű építész, a másik a budapesti egyetem szemészprofesszora volt. Ők Újorsováról kerültek két évre a lőcsei iskolába, majd pedig Debrecenben tanultak, hogy aztán Pesten fejezzék be tanulmányaikat.[25]
 
Ezt követően nagy fordulat állt be Osterlamm életében. Meghívták a debreceni kollégium tanárának. Osterlamm debreceni állásnak anyagi fedezetét a Beszterczebányai Szártóri Imre budai lakos és Szatmár megyei birtokos végrendeletének köszönhette, melyet 1826. július 31-én hirdettek ki. Balogh Ferenc, a Debreceni Református Kollégium egyik történetírója, elég részletesen tárgyalja az alapítvány történetét. Ebből csak néhány dolgot emelnék ki.
Az evangélikus alapítványtevőről ezt írja Benyovszky Péter a főgondnokhoz intézett levelében: „Sartoris nevű ág. hitv. úri ember közelíteni óhajtván a két evang. felekezetnek egyesítését, ez előtt esztendővel a debreczeni református kollégiumban felállítandó új professzori kathedrára jeles fundatiót tett.”[26] Az alapítvány egy érdekes eszköze lett a meglévő uniós törekvéseknek, amelyek ebben az időben erőteljesen jelen voltak.[27] Az alapítólevelet csak 1837. november 2-án írta alá Álmosdon Péchy Imre főgondnok és Szártóry József. Balogh Ferenc megemlíti, hogy az alapítvány ügyében Péchy több kérvényt nyújtott be a királynak és a nádornak. Ez az alapítvány fedezte Osterlamm fizetését. Szártori a következőképpen rendelkezett: „Fizetődjön egy professzor úr, szint olyan jól, mint akármelyik a mostani professzorok közül legjobban fizetődik; a választandó professzor pedig lutheránus valláson lévő ember legyen és a diaeteticát, Bellancaster [Bell-Lancaster] methodusát, a közéletben előforduló dolgok ösmeretét, vagyis a vevés tudományát magyarul tanítsa, úgy mint Pécsi Imre úrnak átadott fundationalis levelemben már előadtam.” A fennmaradt összegből támogatta még az eperjesi kollégiumban rhetorikáig eljutó, aztán Debrecenben tanuló arra méltó diákokat. A Szártori család tagjai ennél az ösztöndíjnál elsőbbséget élveztek. A rendelkezések arra is kiterjedtek, hogyha nem lennének a kollégiumnak evangélikus diákjai, úgy a múzeumot bővítsék ebből az összegből. Figyelemre méltó elvárás, hogy az ösztöndíjasok kötelezzék el magukat, hogy ha módjuk lesz rá, maguk is hoznak létre ilyen alapot a protestáns intézmények támogatására, vagy támogassák ezt az alapítványt. Mivel ekkor még 75000 forint adósság terhelte az alapítványt fenntartó budai vendégfogadó házat, így az alapítványt kedvező esetben legalább 9 esztendővel később lehetett felállítani. Az alapítólevél előirányozza egy ház vásárlását is a tanár számára, amit már fent említettem.[28] A budai ingatlan 1846-ban lett tehermentes.
            Balogh Ferenc az első díjazott tanárral és az alapítvánnyal kapcsolatban a következőket jegyzi még meg: „…Oszterlamm Ernő mint a tanszékre megválasztott tanár, a gimnázium VII. és VIII. osztályában a természettant és bölcseleti előtant és a német nyelvet tanította, de akadémiai tanári jelleggel és tűzifával dotálva; ő 1862 óta a tanítóképzőben is működött, mely akkor az akadémiához tartozott, neveléstant adván elő; az ő sürgetésére vétetett tanár-lakásra ház (1874-ben) a Szártóry tanszéken lévő tanár részére.”[29]
Emiatt az alapítvány fedezetét képező budai vendégfogadót 1874-ben eladták. A vételár egy részéből vettek egy tanári lakást a tanár részére a Péterfia utca 8. szám alatt 15000 forintért. A jövedelmet 1875 után 3 tanszékre, ösztöndíjakra, múzeumra stb. használták fel.[30] A pénzügyek jobb megértéséhez segíthet az az 1870. október 6-8-ról fennmaradt egyházkerületi végzés, mely szerint a vallás, magyar nyelv, történelem és földrajz, szépírás, német nyelv tárgyak tanárai 500 forint fizetést kapnak az 1870–1871-es tanévre.[31]
 
 
 
Magáról a meghívásról így írt a cipszer tanár: „1852 évének húsvétján, a Tiszántúli Református Egyházkerület által a Szártory alapítvány terhére a debreceni kollégium rendes tanárául megválasztott. Úgy döntöttem, hogy ezt a megkeresést nem utasítom vissza, mivel ennek az alapítványnak az életbelépésekor, mint egy Debrecenben már ismert személyiség, számoltak velem, és mivel én ennek a helynek az elfoglalásával azt reméltem, hogy az evangélikus egyház érdekeit lényegesen tudom támogatni. Nehéz szívvel elhatároztam, hogy szeretett szülővárosomat és az evangélikus gyülekezetet, melyben drága apám és testvérem olyan áldásosan tevékenykedtek, melyben engem minden oldalról teljes bizalom és őszinte jóakarat övezett, egy olyan hellyel elcserélni, ahol eddig még senki Augsburgi Hitvalláshoz tartozónak nem sikerült, hogy kitartson a intézményekben és gyökeret eresszen, egy olyan tanintézményben, ahol kevés természetrajz és fiziológia mellett, filozófiai propedeutikát, logikát, pszichológiát és német nyelvet kellett előadnom, melyek közül az elsőt nagyon szigorúan figyelték, az utóbbi idősnél és fiatalnál egyaránt kárhoztatott és gyűlölt volt, és a gyanítható germanizátorra, aki ráadásul még egy másik felekezethez tartozott, előreláthatólag mint nem szívesen látott betolakodóra tekintettek.”[32]
Felvetődik a kérdés, hogy miért ragaszkodott Szártory az alapítvány betöltésénél egy evangélikus tanárhoz. A Debreczeni Protestáns Lap szerint „az alapító ezzel is egyengetni óhajtván a két testvér protestáns felekezet közötti egyesülést.”[33] Az evangélikusok és reformátusok uniójának gondolata az 1830-as, 1840-es években is erőteljesen jelen volt. Ennek alapítványi támogatása újszerű. A Debrecenbe szakadt cipszerről kiváló bizonyítványt állítottak ki a lőcsei evangélikus iskola fenntartói.[34]
Nehéz szívvel vett búcsút szülővárosától, de úgy látta, hogy távozta kollégái helyzetét javította és alkalmazásukat biztosabbá tette, debreceni álláslehetősége pedig isteni gondviselés révén adatott meg neki. Erre, mint úttörőmunkára tekintett, ami más számára nem lett volna lehetséges. A szintén Lőcséről származó feleségével, Johanna Kollerrel és Carolina nővérével[35] együtt sikerült gyökeret eresztenie a cívis városban számos barátra szert téve kollégái között, kiérdemelve a tiszántúli református egyházkerület elismerését olyannyira, hogy az meg is bízta többször is a gimnázium vezetésével, illetve az újonnan alapított tanítóképző intézet irányításával. A teológián pedig pedagógia és didaktika előadására kérték fel. Ezeket fontos lépéseknek tekintette: „Ha meggondolom, hogy abban a kollégiumban, ahol egykor egy augsburgi hitvallású rajztanárt is alig alkalmazhattak, egy ideje azonban már  három augsburgi hitvallású professzor működik eredményesen, és a mindkét felekezethez tartozó diákok között a javadalmak elosztásánál semmilyen különbséget sem tesznek, úgy nem tehetek mást, mint hálát, dicséretet és magasztalást adjak a mennyei gondviselésnek, amely lehetővé tette, hogy mindezt megérjem.”[36]
 
Debrecenbe érkezve Osterlamm elsődlegesen a gimnáziumban tanított, de tevékenységének köre lassan átterjedt a Kollégium többi tagozatára is. Egy 1862-ben készült tervezett szerint az ekkor még egy éves tanítóképző elvégzésére kötelezték volna a jótéteményeket élvező teológusokat, ezáltal is növelve a tanítók számát. Ekkor került Osterlamm a tanítóképzőbe,[37] amely 1866-ban kétévessé vált és 1869. október 1-én önállósodott. Ő oktatta – Veress László igazgató mellett – a főtárgyakat, valamint a 1870/71 tanévben a németet is.[38]
            Ennek előzménye az volt, hogy 1870 augusztusában a tanügyi bizottság „a németnyelvnek tanitóképezdébeni tanittatását nagyon fontosnak és szükségesnek jelezvén, fölhivatott a főiskolai közös tanárkar, hogy Osterlamm Ernő tanár, ha egészen a tanitóképezdébe tétetnék át, helye a gymnaziumban és bölcsészeti tanfolyamban miképen s ki által töltethetnék be – e tekintetben vélemény nyilvánitásra.” Októberben arról értesülünk, hogy Osterlammot nem lehetett nélkülözni a gimnáziumban a német nyelv kára nélkül. A bizottság ezért – itt nem részletezett – más intézkedéseket hozott. Azonban a következő 1870/71-es tanévre Osterlamm ingyen vállalta a tanítóképzőben a német nyelv oktatását. Ajánlatát elfogadják és egyben és elrendelték, hogy az 1871/72-es tanévre gondoskodjanak másik tanárról.[39]
A gimnáziumi tanári állás mellett az ifjúsági könyvtár vezetését is ellátta Osterlamm. Erről olvashatunk a tanárkari jegyzőkönyv 1871. október 14-én kelt bejegyzésében. Ebből azt tudjuk meg, hogy egy állományrevíziót kezdeményezett, mivel több könyv elveszett, lappangott vagy elhasználódott. Így javasolta, hogy szükséges hiányokat pótolják, a leselejtezendőket pedig árverésen értékesítsék. Jelezte továbbá, hogy ezt a feladatot továbbra is szívesen látja el, de a tanítóképező igazgatójának betegeskedése miatt a tanítóképző intézet vezetését is át kellett vennie. Mivel a gimnázium két felső osztályban nem tanított, így az azokat a diákokat nem ismerte, ezért javasolta, hogy a felsőbb évesek osztályfőnökei maguk osszák szét a könyveket az alsóbb éveseknél már bevált módon. A tanárkar a javaslattal egyetértett és megköszönte a sokéves könyvtárosi munkát, támogatta azt a javaslatot, hogy az igazgatói hivatalhoz hasonlóan évről évre változzon a könyvtáros személye. Az osztályfőnökök pedig a rábízott osztályok számára szükséges könyveket vegyék át, és félévkor vagy év végén adják vissza.[40]
Az 1872/73-as közöskollégiumi értesítőből azt tudhatjuk meg, hogy Osterlamm a következő tárgyakat tanította: nevelés- és tanítástant az első éves hittanhallgatóknak és a harmadéves bölcsészeknek három órában, bölcsészeti előtanokat a másodéves bölcsészeknek 2 órában és németet az első és másodéves bölcsészeknek 2 órában.[41] Ebben az évben még a ’tanítóképezde’ ideiglenes igazgatója is volt, ahol heti három órában neveléstant tanított az első éveseknek.[42] Ezenkívül még tanított németet a gimnázium ötödik és hatodik osztályában is.[43] Itt egy olyan tanári pálya bontakozik ki előttük, ahol a tanár a kollégium mindegyik intézményében, a teológián, a tanítóképző intézetben és a gimnáziumban egyaránt tanított. Szép példája ez ma is a szerves, egész kollégiumi intézményi rendszerben való nevelésnek és oktatásnak.
1889. szeptember 5-én Osterlamm arra hivatkozott, hogy a múlt évben betegeskedvén arra kérte a tanártársait, hogy az ötödik és hatodik osztályban lévő 3-3 német óráját vegyék át a rendes óráikon felül fizetés nélkül. Ezt a tanítás érdekére tekintettel Sinka Sándor rendes és Sass Béla helyettes tanárok vállalták el.[44] A következő tanévben Sass Bélát Nagy Zsigmond váltotta fel. A második félévben Osterlamm február végén és márciusban egyre többet betegeskedett. Ebben az időben Dóczi Imre és Géresi Kálmán tartották meg lélek- és gondolkodástani és német nyelvi óráit. Öreg János is bekapcsolódott helyettesítésébe a VII. osztályban lélektant adva elő.[45]
            Osterlamm 1891/92-ben adta be lemondását. Így emlékeznek rá az értesítőben: „Egy sok oldalu, alapos tudományos képzettségü, emberszerető, nemes, szelid jellemü, vissza nem vonuló, tanártársainak ugy, mint tanitványainak, mindenkor, minden viszonyok közt megérdemlett igaz szeretetében és tiszteletében részesülő tanártársunk lépett ezuttal, a rá nézve gyenge egészsége miatt terhessé vált tanári munkálkodásból, a hű, buzgó és sikeres, sok évi munkálkodással valóban megérdemelt nyugalomba.” 1851/52 és 1852/53-ban már ideiglenesen tanított az iskolában, 1853-ban megválasztották rendes tanárnak. Bár az akadémián és a tanítóképzőben is tevékenykedett, legtöbb órája a gimnáziumban volt. Ezenkívül a múzeumi bizottság tagjaként is tevékenykedett. Nagy szorgalommal fáradozott Szegedi Sándor tanárral a tanári nyug- és gyámintézet létrehozásában és tervezésében. „Tanártestületünk a hivatali együttműködés teréről lelépett kartársától, köztűnk eddig lefolyt élete ezen s más becses részletei kedves emlékének megujitásával vesz bucsut s azon forró jó kivánattal, hogy engedje a gondviselés tanári fáradozásoktól ment életét számos éven keresztül testi lelki erőben, egészségben élveznie.”[46] Osterlamm Ernő negyvenéves debreceni tevékenysége során a Kollégium mindegyik tagozatán meghatározó tevékenységet folytatott. Debrecennel való kapcsolata nagy változások a reformkortól a dualizmus koráig terjedő időszakot öleli át. Ebben az időszakban megfigyelhető az állam egyre határozottabb szerepvállalása az oktatásban. Evangélikusként a reformátusok között sikerrel állta meg helyét, annak ellenére, hogy a tervezett unió nem jött létre a két felekezet között.
 
Osterlamm Ernő szülőföldjéhez szorosan kötődött, minden évben nyaranta hosszabb időt töltött Lőcsén és a Tátrában. Ez abban is megmutatkozott, hogy Osterlamm anyósa által Lőcsén 1880-ban szegény gyermekek tanítására létrehozott alapítvány javára feleségével együtt lemondott az onnan származó jövedelemről. Az Osterlamm családtól nem voltak idegenek a jótékonykodás különféle formái. Gyakran segített a rászorulókon. Az ilyen érdeklődését már diák korában láthattuk, hiszen németországi tartózkodás a során több árvaházat is felkeresett.[47]
De nemcsak szülőföldjének, hanem új otthonának is adakozott. A debreceni Kollégium működéséhez nagyban hozzájárultak az alapítványok, melyek száma már ekkor is nagy volt. Ehhez a szép hagyományhoz járultak hozzá a befogadott evangélikus Osterlamm.Osterlamm Ernő és felesége Koller Johanna vagyonából két alapítvány is létrejött. Ezeket Balogh Ferenc A Debreceni Református Főiskola alapítványi törzskönyve című munkája mutatja be. Az alapítványok létrehozása a már említett Szártory alapítványnál mint kötelezettség jelent meg a kedvezményezettek számára. Ennek tett eleget a szepesi tanár és felesége. A pénzügyi fedezetet erre az adta, hogy házukat a Szártory alapítvány számára eladták.
Az először létrejött Osterlamm-Koller alapítvány céljánál ezt olvassuk: „ösztöndíjra és házutáni földbér pótlékra.” Az alapítvány 1874. április 25-én jött létre 2000 forint alaptőkével. Ez elsősorban a Szártory-alapítványból fizetett tanár javadalmazására szolgált „házutáni földbér-pótlék” címen, mintegy 80 forint értékben. A fennmaradt jövedelemből pedig a gimnáziumi, tanítóképezdei és akadémiai tanárok és a debreceni lelkészek a gimnázium 4-6. osztályaiban tanuló jó tanulmányi eredményű fiainak adassék ösztöndíjként. A tanszék üresedése vagy díjazott fiúk hiányában a jövedelmet tőkésítsék. „Ha pedig a földbér-pótlék feleslegessé válnék, az egész 2000 frt jövedelme ösztöndíjra fordíttassék.”. Az alapítvány összege 1874. augusztus 25-én folyt be. Osterlamm Ernő az első földbér-pótékot, 80 forintot 1875-ben kapta meg. Ekkor 4 tanuló kapott összesen 40 forint ösztöndíjat. 1902-ben 200 koronát adnak ki földbér-pótlékként, ösztöndíjra pedig 30 korona jutott.[48] Nem volt minden évben ösztöndíjra szóba jöhető diák. Az 1896/97-ik költségvetés szerint nem volt kiadható semmi.[49] Ennek értéke 1911-ben 5062,96 korona volt. Ösztöndíjra 30 korona, földbérpótlékra 160 korona jutott. Az alapítványból származó díjkiosztásról az 1922/23. évi értesítő tudósít utoljára.[50]
            Osterlamm Ernő 1891. július 2-án kelt végrendeletében úgy rendelkezett, hogy két darab István-gőzmalmi részvénye (összértéke 200 forint)[51] földbérpótlék kiegészítésére, illetve a főiskolában tanító tanárok gyermekei részére szolgáljon. (Tehát a másik alapítványhoz képest itt szűkebb körben osztatott ki az ösztöndíj.) Ezen felül még négy főiskola tanulói egyesületnek (hittanszaki, magyar irodalmi, 7. és 8. gimnáziumi önképzőkörnek és a kántusnak) egyenként 100 forintot szánt. A két gőzmalmi részvényt, – melynek jövedelme 1894. január 13-án 30 forint volt – átsorolták az Osterlamm-Koller alaphoz. Az adomány 1895-ben folyt be az intézet számára,[52] melyet az érintettek a főiskolai gazdasági tanács 1896. évi 183. sz. végzésével vehettek igénybe.[53]
 
A Zipser Bote 1893. november 25. XXXI. évfolyam, 47. száma úgy emlékezik vissza rá Osterlammra, mint aki mindig megőrizte érzékét minden jóra, szépre és nemesre, az evangélikus egyházat nemcsak szavakkal, hanem tevőlegesen is támogatta, a Szepességhez mindig vonzódott.  Debrecenbe kerülte után röviddel 1853. március 30-án nősült meg. A házasságlevélben születési helyéül Lőcse és lakóhelyéül Debrecen van megadva. Az ekkor harmincéves lőcsei tanár a 23 éves Johanna Rosina Kollert vette feleségül, aki Lőcsén 542-es számú házban lakott.[54]
Megvan egy 1853. augusztus 2-án Debrecenben kiállított útlevele (Reise-Pass). Ebből kiderül, hogy Osterlamm Ernő Debrecenben az 1437-es számú házban lakott. Közepes termetű, kerek arcú, barna hajú világoskék szemű volt. Az útlevél egy éves időtartamra volt kiállítva Pesten át Bécsig. Osterlamm felesége Johanna is jogosult volt ezzel utazni. A bejegyzésekből kiderül, hogy ez a bécsi út valóban megvalósult. A következő év júniusában Szatmárra látogatott el. Ebben az évben még Lőcsét is megjárta augusztus 14. és szeptember 27. között így egy kicsit túllép az útlevélen feltüntetett időhatáron.[55]
 Nem született gyermekük, egyetlen nevelt lányuk volt Osterlamm Olga, később Géresi Kálmán felesége.[56] Rajta kívül támogatta végrendeletében, barátait, rokonait, különösen a szegényebbeket, valamint több alapítványt is tett. Házát, könyveit, tőkéjét és értékpapírjainak egy részét a debreceni evangélikus gyülekezetnek adta, melyet korábban elhunyt nejével már előzőleg is támogatott, de kapott belőle a debreceni református kollégium is Koller-Osterlamm alapítvány révén. A Zipser Bote megemlíti azt is, hogy apjáról a lőcsei gyülekezet már annak 50 éves hivatali jubileumára egy festményt készítetett, amit a sekrestyében helyeztek el a lelkészek, támogatók, tanárok képeivel együtt. Lőcsei ingatlanait és bankrészvényeit az ottani evangélikus gyülekezetre hagyta egy alapítvány formájában, melynek jövedelmét részben gyülekezeti célokra, szüleinek sírjának gondozására és egy vagy két gyülekezeti tag karácsonyi támogatására szánta „a Lőcsén több évtizede tevékenyen működő Osterlamm család emlékére.”
Élénk közéleti tevékenységet is folytatott. Részt vett a debreceni Kertész Egylet,[57] a Debreceni Dalegylet,[58] a Debreceni Zenede[59] alapításában. A debreceni evangélikus egyházközség 1893. január 8-án, halála előtt nem sokkal tiszteletbeli felügyelővé választotta érdemei elismeréséül.[60]
            Anyagi helyzetéről néhány adásvételi szerződés tudósít bennünket. 1851-ből származik György Lajos és testvére, György Krisztina részéről egy nyilatkozat, amelyben nem kérnek ezután semmit nagyapjuk, Osterlamm Károly utáni örökségből, miután átvettek 100 forint 8 ¾ krajcárt.[61] Több alkalommal tudunk földvásárlásról. Először 1855. január 23-án vesz meg a Nagyerdőn lévő földje mellett elterülő Nagy Bálint-féle 1839 ölnyi területet Szathmáry Mihálytól és Győri Zsuzsannától.[62] Még ebben az évben, 1855. június 10-én 3 holdat vesz 209. Cfrt és 15 xr értében a várostól árverésen a hadházi országút és a Nagyerdő között.[63] 1868. július 1-én özvegy Szabó Istvánné Csáti Szabó Zsuzsanna adja el neki a nagyerdei dűlőbeli 1587 ölnyi szántót.[64]
Nemcsak pénzhagyaték maradt a kollégiumra. Az 1895–96-os főiskolai értesítő szerint 124 mű maradt /255 könyv/. A könyvtár állományába 59 mű, a duplum könyvárba 65 került.[65]
A nemes férfiú koporsóját mindkét gyülekezet és a Kollégium koszorúi díszítették, melyek jelezték a hálás emlékezetet. Úgy emlékeznek meg róla, mint „Egy hűséges férfiú, akit sokan fognak áldani!”[66]
A Zipser Bote-hoz hasonló hangnemben emlékezik vissza a Debreczeni Protestáns Lap 1893. október 21-i, és október 28-i számában: „Gyászolja őt családi köre, főiskolánk s a debreczeni  művelt társadalom, melynek ő egyik igen rokonszenves alakja volt. Közelebb részletesen fogjuk őt, nemes munkálkodásban lezajlott életét méltányolni s elmondandjuk róla, hogy egy minden ízében becsületes, minden jó iránt fogékony, üde, tiszta idealizmussal telt, emelkedett gondolkozású embert vesztettünk el benne, ki  mindig és mindenekben több volt, mint a mennyinek látszott azok előtt, kik őt  mélyebben nem ismerték, vagy nem is ismerhették” A gyászjelentésből, melyet Géresi Kálmánné Osterlamm Olga adott ki, megtudjuk, hogy a neves tanár végelgyengülésben halt meg 20-án, pénteken reggel 5 órakor. A temetése a Péterfia utca 811. számú lakásán tartandó szertartás után a hajdani Czegléd utcai temetőben volt.[67]
            A következő héten megjelent nekrológ kiemeli, hogy: „Vallásos életelvei olyan időkben gyökereztek meg lelkében, midőn hazánk legnemesebb protestáns szellemeit a negyvenes és ötvenes években komolyan foglalkoztatta a két protestáns felekezetnek egymáshoz bensőbb viszonyba hozatala.” Fontosnak tartja megemlíteni, hogy mind a debreceni mind a lőcsei evangélikus egyházat, mind pedig a református kollégiumot bőkezűen támogatta. Kezdetben a gimnáziumban tanított különféle tárgyakat, majd a hatvanas évek elején a tanítóképzőben ment át, melynek rövid ideig igazgatója is volt. Ez követően a bölcsészet tanáraként részben újból a gimnáziumban tanított pszichológiát, logikát, német nyelvet, de az akadémián is tanított. Felesége Koller Johanna tevékenyen részt vett az evangélikus egyházközség iskolájának és árváinak gyámolításában.[68]
             Az Österreichisches biographisches Lexikon 18151950 megemlékezik róla, mint jelentős jogászról és pedagógusról. Arról számolva be, hogy 1844-ben tette le a lelkészi vizsgát. Több családnál volt házi tanító, majd végérvényesen a jogászi pálya mellett döntött, 1846-ban Debrecenben, 1847-ben Pesten jurátuskodott a királyi táblánál. Ezután teológiát, filozófiát és pedagógiát tanult Wittenberg, Jéna, Lipcse és Berlin egyetemein. 1852–1892 között tanárként működött a debreceni jogakadémián. Osterlamm jelentős pedagógus, aki elsők között próbálta meg a magyar iskolákban a humanista tárgyak mellett a reáltárgyakat is meghonosítani. Érdemeket szerzett a tanári nyugdíjintézet alapításában.[69]
Osterlamm Ernő személyében egy nagyon elkötelezett tanár került a Debreceni Református Kollégiumban, aki nemcsak a gimnáziumban, hanem a tanítóképzőben és a teológián is tanított. Az első két intézményben igazgatói tisztséget is betöltött. A német anyanyelvű tanár olyan időszakban tevékenykedett, amikor a felekezetek közötti együttműködés már eléggé szoros volt. Élete példa arra, hogy a szepességi értelmiség milyen intenzíven vett részt más régiók felemelkedésében.
 
 
 


[1] Horvay Róbert: Német szóra menő debreceni diákok. In: Debreceni Szemle, 1937. 11. évf. 5-6. (110-111) szám. 144-148 p.; 7-8 (112-113) szám. 247-251 p.; Kovács Teofil: A német nyelv oktatása a Debreceni Református Kollégiumban (17691860). Debrecen, 2008. (továbbiakban: Kovács 2008)
[2] Zipser Bote 1893. XXXI. évfolyam, 43. szám 1 p.; 45. szám 1 p.; 46. szám 1 p.; 47. szám 1 p.
[3] Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára (továbbiakban: TtREK) R 1722/1
[4] Debreczeni Protestáns Lap 1893. október 28. 558 p.
[5] TtREK R 3869
[6] TtREK R 1722/2 Musicam instrumentalem & vocalem colebat, linguas Gallicam & praesertim Anglicam assidue et cum fructti …abat ni instituendis sibi. Concreditis feliciter & conscientiose versabatur.
[7] Kovács, 222 p.
[8] TtREK R 1722/3 A losonczi helv. hitv. evang. lyceum iskolai bizonyítványa 1842. július 15.
[9] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. III. kötet. 1894. 71-72 p.
[10] Zoványi Jenő: Magyar protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1977. 285 p.
[11] Zipser Bote 1983. október 28. XXXI. évfolyam, 43. szám 1 p.
[12] TtREK R 1722/4; 1722/6. Classis prima cum singulari commendatione. Ornatus stipendio Joanna Rothiano utroque anno.
Artem musicam cantumque harmonicum tractabat prospere.
Artis paedagogicae eximia specimina exhibuit. Privatim lingvae Gallicae & Anglicae operam dabat.
[13] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. kötet. 1891. 982 p.
[14] Zoványi: 382 p.
[15] Zipser Bote 1893. november 11. XXXI. évfolyam 45. szám 1p.
[16] TtREL R 3817
[17] TtREK R 1722/8
[18]Zipser Bote 1893. november 11. XXXI. évfolyam 45. szám 1 p.: „Was die Aufgabe und das Ziel meiner Studien sein sollte? Gott, das Weltall und besonders den Menschen selbst gründlich kennen zu lernen, wo  immer sich dazu Gelegenheit bot. Darnach richtete sich auch die Wahl meiner Studien.”
[19] Kerkapoly Károly (Szentgál, 1824. május 13. – Budapest, 1891. december 31.)
[20] Zipser Bote 1893. november 11. XXXI. évfolyam, 45. szám 1 p.: „am meisten angeregt war ich jedoch durch die Hegelisch-dialectischen Vorträge des Professor Dr. Erdmann, Logik, Physiologie, Geschichte der Philosophie u. s. w., deren kritisch-wissenschaftliche Besprechungen mit meinem lieben Hausgenossen, dem späteren ungarischen Finanzminister Kerkapoly uns oft die Mitternachtstunde überhören ließen. Auch die Vorträge des Philologen Pott hatten für mich großes Interesse.”
[21] TtREK R 1578
[22]Zipser Bote 1893. november 11. XXXI. évfolyam, 45. szám 1 p.
[23] TtREK R 1722/14
[24] TtREK R 1725
[25] Zipser Bote 1893. november 11. XXXI. évfolyam, 46. szám 1 p.
[26] Balogh: 255 p.
[27] Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521–1945. Budapest, 1985. 188-192 p.
[28] Balogh: 257-258 p.
[29] Balogh: 259 p.
[30] Balogh: 256 p.
[31] TtREL I.1.a. 27. 228. szám
[32]Zipser Bote 1893. november 18. XXXI. évfolyam, 46. szám 1 p.: Zu Ostern im Jahre 1852 wurde ich von der reformirten Superintendenz jenseits der Theiß auf Grund der Szártory’schen Stiftung zum ordentlichen Professor an dem Collegium zu Debreczin gewählt. Ich entschloß mich, diesen Antrag nicht zurückzuweisen, weil mir schon bei dem Inslebentreten dieser Stiftung auf mich, als eine in Debreczin schon bekannte Persönlichkeit, gerechnet, und weil ich durch Annahme dieser Stelle wesentlich die Interessen  unserer evangelischen Kirche zu fördern im Stande zu sein hoffte. Mit schwerem Herzen entschloß ich mich, meine geliebte Vaterstadt und die evangelische Gemeinde, in welcher mein theurer Vater und Bruder so segensreich gewirkt hatten, in welcher man mir von allen Seiten mit vollem Zutrauen und aufrichtigem Wohlwollen begegnete, mit einem Orte zu vertauschen, in welchem es bis jetzt noch keinem Evangelischen Augsburger Confession gelungen war, an den Lehranstalten auszuharren und sich heimatlich niederzulassen, mit einer Lehranstalt, wo ich neben etwas Naturgeschichte und Physiologie die philosophische Propädeutik, Logik und Psychologie und deutsche Sprache vorzutragen hatte, von denen erstere sehr beschränkt und streng bewacht, die letztere bei Jung und Alt verpönt und verhaßt war und der muthmaßliche Germanisator, noch obendrein einer anderen Confession angehörend, voraussichtlich als unwillkommener Eindringling betrachtet werden mußte.
[33] Debreczeni Protestáns Lap 1893. október 28. 558 p.
[34] TtREK R 1722/9 Zeugniss
Endabgefertiger Vortstand der Evangelischen Gemeinde und des Lyceums
zu Leutschau, in Ungarn, Zipser Comitat, urkundet Kraft Gegenwärtigen:
                Der Hochgelehrte Herr Ernst Osterlamm, war 1849, da er noch an der
Königl: Preussischen Friedrich-Wilhelm-Universität Halle-Wittenberg studirte, von
dem Gemeinde Convente an Stelle des verstorbenen Professors der Theologie und
Philosophie, Herrn Georg Müller, in Beachtung damals verwaltender Umstände,
zum Supplenten für die Philosophie, berufen, welche Stelle er mit dem Be-
ginne des Schuljahres 1849/50 antrat. Derselbe hat bis Ende des Schuljahres 1851/2
sein Amt mit aller Gewissenhaftigkeit verwaltet; rühmenswürdiger Fleiss,
anerkennungswürdige Beweise wissenschaftlicher Bildung, Liebe zur Jugend,
Weisheit und Würde in Leitung und Behandlung derselben, haben Herrn Ernst
Osterlamm, als ganz vorzüglich für Lehramt bestätigt erwiesen, ihn der Liebe
und Achtung Aller würdig dargestellt; auch hat benannter Herr ein völlig
unbescholtenes, sittlich-religiöses Verhalten, jeder Zeit bewiesen. Wie wir
Solches, zur dankbaren Anerkennung der Verdienste und unser Lyceum,
bekennen und bezeugen: so haben wir seine Resignation auf die bisher
verwaltete Professur mit Schmerz entgegengenommen, und entlassen
Herrn Osterlamm mit den besten Wünschen für ein erfreuliches,
gesegnetes Wirken, damit beides, das Wohl des Vaterlandes und der
evangelischen Gesammtkirche gefördert werden mőge!
 
Leutschau am 20 September 1852
 
Johann Ludwig Topertzer                 Emerich Andaházy
Pfarrer                                                                  Schulsinspector.
 
                                                                              Rich. Szépréthy
                                                                              Inspector
                                                                             
                                                                              Michael Hlavacsek
                                                                              Der ev. Lyceum Rector; K: K: Schulrath
 
[35] Osterlamm Carolina 1864-ben Nyírbaktán hunyt el.
[36] Zipser Bote 1893. november 18. XXXI. évfolyam, 46. szám 1 p.: „Wenn ich bedenke, daß an dem Collegium, an welchem einst kaum ein Zeichenlehrer Augsburger Confession angestellt werden konnte, seit Kurzem noch drei ordentliche Professoren Augsburger Confession erfolgreich wirkten und unter den Studirenden beider Confessionen bei Vertheilung von Beneficien kein Unterschied gemacht wird, so kann ich nichts Anderes, als Dank und Lob und Preis sagen der himmlichen Vorsehung, die mich dies Alles hat erleben lassen.”
[37] A Debreceni Református Kollégium története. Szerk.: Barcza József. Budapest, 1988. 227 p.
[38] A Debreceni Református Kollégium története. Szerk.: Barcza József. Budapest, 1988. 228 p.
[39] TtREL I. 1. a. 27.
[40] TtREL II. 7. a. 6.
[41] 1872/73 [főtanodai közös értesítő]5 p.
[42] 1872/73 [főtanodai közös értesítő] 22 p.
[43] TtREL I. 1. a. 28.
[44] Értesítő 1889/90 31 p.
[45] Értesítő 1890/91 2 p.
[46] Értesítő 1891/92 31 p.
[47]Zipser Bote 1893. október 28. XXXI. évfolyam, 43. szám 1 p.
[48] Balogh Ferenc: A Debreceni Református Főiskola alapítványi törzskönyve. Debrecen, 1911. 197-198 p. Lásd még TtREL II. 7. a. 7.
[49] Értesítő 1896/97. 116 p.
[50] Értesítő 1922/23. 15 p.
[51] R 1722/21 Géresi Kálmán beterjesztése Osterlamm Ernő által a Kollégiumnak hagyományozott részvényekről. Az István gőzmalom részvényei 1301-ik számú, 8 szelvénnyel; 2857-ik számú 8 szelvénnyel.
[52] Balogh: 198 p.
[53] Értesítő: 1895/6. 119-120 p.
[54] TtREK R 1722/13
[55] TtREK R 1722/7
[56] DPL 1893. október 28. 558 p.
[57]TtREK R 1722/18 A debreceni Kertész Egylet alapító oklevele. 1862. május 31.
[58] TtREK R 1722/12 A Debreceni Dalegylet alapító oklevele Debrecen, 1871. aug. 2. harmincz o. éforintot fizetett be.
[59]TtREK R 1722/11 Alapító tagsági oklevél a Debreceni zenedétől Debrecen, 1879. április 3. 100 f-et befizetett az alapítvány számára.
[60] TtREK R 1722/17
[61] TtREK R 1722/15
[62] TtREK R 1722/19
[63] TtREK R 1722/16
[64] TtREK R 1722/20
[65]Évkönyv a Debreczeni ev. ref. főiskola akadémiai tanszakairól 1895–6. 110 p.
[66] Zipser Bote 1893. november 25. XXXI. évfolyam, 47. szám 1 p.
[67] Debreczeni Protestáns Lap 1893. október 21. 552 p.
[68] Debreczeni Protestáns Lap 1893. október 28. 558-559 p.
[69] Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 1993. 7. kötet 261 p.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.