Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szepesváraljai evangélikus templom története
 
Mielőtt a szepesváraljai evangélikus templom történetét ismertetném, meg kell emlékeznem a templom keletkezését megelőző korszak társadalmi változásairól.
 
A 15. század végét tekintjük az újkor kezdetének. Ennek több oka van.
Legfőképpen a társadalmi gondolkodás fejlődése.
A társadalmi berendezkedésben akkor erősödtek meg a nemesség mellett a szabad városok polgárainak kisebb szövetségei.
Mondhatni, hogy minden ilyen kis szövetség egy-egy kis államot képviselt.
A lakosság nagyobb része írástudatlan volt, és ezért könnyen befolyásolható.
A társadalom fejlődését ez fékezte. A műveltség elsajátítása irányított volt.
A társadalom fölött két uralkodó erő volt, a földesúr és az egyház.
Hatalmuk gazdagságuk következménye volt, és egymással versenyezve gyarapították gazdagságukat és ezzel hatalmukat.
A könyvnyomtatás megjelenésével ez megváltozott.
A műveltség fejlődése lázadást hozott a rend ellen még az egyház soraiban is.
Protestáns megmozdulások ütötték fel a fejüket.
Közülük egyet a wittenbergi teológiai egyetem tanára, Luther Márton indított el.
95 tételében a hamis egyházi gyakorlat megváltoztatását követelte, főleg a búcsúcédulák árusításának megszüntetését.
Az új reformokat, amennyiben haladók voltak, elfogadták, főleg a fejlettebb társadalmi rétegekben és azokban a régiókban, amelyek távolabb estek az egyház hatalmi központjától, Rómától.
Így a fogadták el a reformációt nagy területeken, így Angliában, Svédországban, a németajkú államokban és nálunk a Szepességen, ahol akkor főleg németek laktak.
Így történt ez Szepesváralján is a 16. század első felében, 1548-ban. A város lakosai lelkészükkel, Blásy Jakabbal együtt áttértek az evangélikus hit mértéktartó irányzatára, az ágostai hitvallás szerinti új hitre.
De megtörtént a lakosság másféle tagozódása is.
 
Akkoriban a társadalmi érintkezés és információcsere helyszíne főleg a templom volt.
Ahol lehetséges volt, új templomokat építettek az új vallás számára. Ezeket az új vallás igényei és szemlélete alapján rendezték be.
Így például 1614-ben a parókiai templomba orgonát telepítettek és a toronyba új órát rakattak.
Az evangélikusok szaporodásával keletkeztek új iskolák is, nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Erre vonatkozólag már az 1551-es évből találunk feljegyzést.
Azonban ez a korszak még nem fogadta el a reformációt. Erőszakos rekatolizáció következett, és ez a haladást egy időre megállította.
1674-ben a templomot visszaadták a katolikusoknak. Az evangélikus istentiszteleteket magánházaknál tartották.
A következő századokban az uralkodóknak köszönhetően megváltoztak a viszonyok.
1695-ben az evangélikus egyház tudott venni egy telket, és azon saját imaházat építeni.
Ebben az imaházban 1759-ig folyt vallási szolgálat, gyakran korlátozott körülmények között.
 
Ugyanebben az évben az új lengyel sztaroszta, Brühl Henrik, megengedte az evangélikusoknak adó fejében egy új fatemplom építését a régi imaház mögötti kertben. Ennek berendezése festményekből, oltárból, szószékből, keresztelő medencéből és orgonából állt. A munka három hónap alatt lett kész. 1783-ban két polgár új keresztelő medencét készített. 1788-tól saját iskolájuk is volt.
1794-ben, a nagy tűzvészben a kis templom és a parókia is porig égett.
A pénzhiány és más okok miatt az evangélikusok nem tudtak helyette új templomot építeni.
Az istentiszteleteket az iskolában tartották, az iskola tetejére egy kis harangtornyot építettek.
1798-ban az én ősszüleim itt kötöttek házasságot.
Birtokom van a házasságlevelük mint bizonyíték.
 
1799-től 1808-ig épült a jelenlegi klasszicista kőtemplom, de az építész nevét nem sikerült megtalálnom sehol.
Az oltárképet a lőcsei festőművész, Czauczik festette, valamikor 1810 után.
A keresztelőmedence a régebbi templomból került át 1783-ban.
Még idősebb egy tábla 1617-ből a kórus alatti területen.
A templomhoz 1829 és 1832 között tornyot építettek a hatalmas lőcsei evangélikus templom építészének, Povolny Antalnak a tervei szerint.
Abban helyezték el azt a harangot, amelyet 1823-ban Pesten öntöttek, és amelyik addig a templom és a parókia között álló ideiglenes harangtoronyban lakott.
Az új paplakot és iskolát az evangélikusok 1820 és 1822 között építették saját anyagi eszközeikből.
Sajnos, 1856. április 19-én mindez kigyulladt és leégett.
Lassan haladt a templom felújítása. Új berendezés került bele, és a tornyot 1871-72-ben újjáépítették.
1889-ben újra kifestették a templomot, a berendezést felújították, új szószéket és orgonát építettek bele. Ezt a szepesváraljai orgonaépítő család, a Kolbay család építette.
Több mint száz év múlva, pontosabban 1992 és 1994 között a Pro Slovakia alapítvány segítségével megvalósult a templomhajó tetejének és tornyának felújítása és a homlokzat rekonstrukciója.
 
Ennyi információt sikerült erről a templomról szereznem.
Az élet akkori körülményeit csak az akkor élők ismerték.
1991-ben csak 14 tagja volt az evangélikus egyháznak.
A mai állapotot nem ismerem, de remélem „nem aludt ki az utolsó láng”.
Nagy örömmel tölt el, hogy a templomban istentiszteleteket tartanak, azon kívül kulturális eseményeket, főleg hangversenyeket is rendeznek. E lélekemelő alkalmak kiérdemelnék őseink dicséretét, ha élnének.
Az Úr adjon ehhez erőt és reménységet.

Áldja meg Önöket az Isten! 

PhDr.Astrid Kostelniková

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Székesfehérvár

(Stigler Lajosné, 2009.08.30 21:37)

Jól megszerkesztett történet, rövid és tömör, gratulálok az adatok összegyűjtéséhez és az ismertető megszerkesztéséhez.