Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lőcse alszik szent múltjába merülve

2011.07.24

„Lőcse alszik szent múltjába merülve”

(Lőcsei vademecum)

szeretném mégis:
sohse felejtsed el ezt a pillanatot.
Csellók szólnak az erdőkből
s Lőcse alszik szent múltjába merülve,
mint a nefelejcsfüves hegy égő szíveink alatt.

(Szalatnai Rezső: Csak fa és ég között)

Gaál István Gyökerek c. Bartók-filmjében a falusi kenyérsütést elmondják: ebben az szerepel, hogy az évszázados recept szerint az előző kenyérsütésből tesznek az újhoz, hogy ne szakadjon meg a százados hagyomány…

Kik is vagyunk mi, a Szepesség mai vándorai. Nem köt össze egyesületi kötelék, világnézeti egyezés, anyagi érdek: egyetlen kötelék, az emlékek, régi családok, nagyapák, dédapák, nagymamák és dédmamák halványuló, de mélyen ülő, átöröklődő emlékezete. Számunkra a Szepesség épp olyan tájhaza, mint a gömörinek Gömörország, a székelynek Székelyföld, a dunántúlinak Pannónia. A szepesiek ősi ösztöne a szétszóratásban élő népek sajátja, a megtartást biztosító összefogás, egymás keresése.

Haza a magasban – Illyés Gyula-i keresése, a szellem, a múlt, az emlékek összegyűjtésének az igénye. „Szepesség harangoz a mélyben” – mondjuk Áprily gyönyörű versére a parafrázist. Mikor útrakelünk a régi sírokat,a  régi házakat felkeresni, gondolkozunk, mit tegyünk az iszákba, mi adjon útmutatót. Olyan szövegek, idézetek, érzelmek, amik e városban a magyart megfogják olyan gondolatok, művek, amik eszébe jutnak. Máris az elején egy „ellentmondás”: fekete város-fehér asszony, Jókai és Mikszáth írói megfogalmazásában, megfilmesítve: Görgey alispán hallatán kinek nem Bessenyei tokarázása jutna eszébe, vagy a tót-cipszer dzsentrimajmolás példaképe: Quendel apó.

Egy régi ház-jut eszembe Ildikóék háza, a Krupek-Barcs ház kapcsán. „stary dom” áll egy régi képeslapon, talán ez adja vissza a lényegét: a Thomas Mann-i és Tormay Cecile-i polgárcsaládok nemzedékeinek egymásra épülő szorgalmáról. Németből magyarrá válnak, de magyarként is német mentalitásúak maradnak. Azaz cipszerek. Ez a cipszerek titka-máig. Apai nagymamámról hallottam ezt, aki a duhajkodó tornaljai magyarok között próbálta menteni a menthetőt, néha szögletes anakronisztikussággal, de következetesen. Ildikó édesanyja beszél a temetőben a családi sírok előtt a lőcsei városi TV-nek: régi, kedves Lőcsét emlegeti, szlovákul: ő az a nemzedék, akik megtanulták ezt a felvidéki nyelvet is. Az ő elbeszélése nyomán elevenedik föl a két világháború közt rohamosan leszűkülő lőcsei magyar polgártársaság. Víg képek, nyári fürdőzések, almáskerti mesék, templomi elcsendesülés a tkp. a gyülekezethez képest túl nagy lutheránus templomban.

Régi képeslapok emlékeztetnek a régi Lőcsére, a régi Késmárkra, a régi Szepesre. családi iratok közül is elő-előbukkannak. és a családi fényképek: egy konfirmációs kép, egy színielőadás-életkép a Zsedényi-kertben. Tanárarcok, vadászhistóriák a Tátra-magura Hohenlohe hercegi vadászmezőiről.

Régi kúriák, Theőke, Petróczy, Görgey, csöndesedő, elidegenedő tetején a holló mesél a régi időkről, generációkról. Csákyak nagyhatalmú urak, Máriássyak, Wielandok, főispáni, bárói hatalma, várai, várkastélyai. Mednyánszky – az öreg kutya – zseniális és festői műhelye, a Horváth-Stansith család nagyőri várkastélya-a Poprád fölé hajló kastélyparki fák. A kertben a Mednyánszky-Czóbel sírok hallgatag sokatmondása: Minka élete végéig őrizte: „Nagyőr”, előretört helyőrség gyanánt, kizárva saját házából egy fészerbe, a haza utolsó szegletét. A sírok rá emlékeznek és famíliájára, mint a kastélyban berendezett nagyszerű kiállítás is. Ahol nem szabad elárulni, hogy itt magyar vagy mondjuk hungarus (uhorsky) nemesekről, festőről van szó: „közép-európai” ez a megnevezés. Nedecen – a lengyel szomszédnál nem kell ennyire leplezni az igazságot: ott a Szepes magyar múltja nem tabu.

Kik a Görgeyek? 1312-ben, a rozgonyi csatában a szepesi egység élén harcoltak Károly Róbert oldalán, Görgey István ott lelte halálát, ennek is köszönhetően nagy uradalmak lettek az övék, az egész Szepességen telepítettek, ahogy családi címerükben látható fát telepítő ember is jelzi. Aztán az a bizonyos Görgey alispán Szepesvárát utolsókig védte a Rákóczi-idők végén, a család el is vesztette birtokait, Görgő a császárhű Csákyaké lett, a család a távoli Toporcra húzódott vissza. A katonacsaládok sorsában osztozva, a szerény, Késmárkon tanuló Görgeyek a vármegyében mégis nagy tekintélynek örvendtek. A család leghíresebb tagja, a magyar történelem egyik legendás hadvezére, Görgey Artúr, épp a Szepességen aratta a magyar haditörténet egyik fényes győzelmét a Branyiszkón. Végül a görgői templom kertjében találunk egy sírt, a Görgey-család két fiatal tagja: az első világháborúban és annak a végén adták életüket a hazának. Egyikük úgy, hogy Trencsénkutasnál, ezen elfeledett magyar Thermopülénél kis egységével kétségbeesett harcot folytatott a beözönlő cseh legionáriusokkal, kötelessége volt az ezeréves haza védelme, nem nézte, hogy a kormány már lemondott róla, nem nézte az értelmetlen véráldozatot, őt, őket a történelem odarendelte a haza védelmére, és ő meghalt, mi pedig elfeledtük. A lőcsei evangélikus temetőben is van egy fiatalon elhunyt 18.szd-i Görgey katonasír, az egyik legszebb, emlékükre tegyünk le egy virágot.

Az evangélikus temető: itt találkozunk a régi cipszer világ hamisítatlan képviselőivel, mintha egy sétatéren állnának, elgondolkodva, némán. Mi elmegyünk mellettük, tanulunk tőlük, egy régi város, régi, elfeledett polgáraitól. E régi, kopott sírok, e halálraítélt temető, mégis megmaradt, emlékül a régi családoknak, a régi szellemnek. A régi temetői fák mintha a régi emberek szellemébe öltöztek volna, mintha lombjuk között ott susogna a múlt, az elfeledett, a vissza nem jövő.

Lőcsei almák-a régi Lőcsétől a magyarság nevében Szalatnai Rezső felvidéki író-tanárember vett búcsút, a háború utolsó éveiben. Elfeledett, idős magyarok kezét az öreg bástyák alatt fogva, ért véget a magyar Lőcse, a cipszer város története. Lőcsei almák, a bástyák alatti almáskertek, mint emlék, mint jelkép most már erre emlékeztetnek, a szepesi alma íze, a hideg és egészséges hegyi levegő nevelte gyümölcs, ezt jelenti távoli tájakon élőknek is – hogy ne feledjük e várost. Szalatnai beszélt a régi Lőcse könyvtárairól, amelyek hagyományszerűen nagy becsben voltak, amik századok bölcsességét gyűjtötték, ezek maradékát, köztük az evangélikus könyvtárat, a templom karzatán ezért becsüljük és tiszteljük.

2011.júl.10. Czenthe Miklós 

 

A mappában található képek előnézete Régi városképek

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.