Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Demkó Kálmán: Lőcse a Bocskay-féle fölkelésben

2012.10.26

 Demkó Kálmán: LŐCSE A BOCSKAY-FÉLE FÖLKELÉSBEN.

A XVII-ik századnak a török uralom, a német befolyás és a lelkiismeret szabadságának elnyomása ellen hazánkban lefolyt küzdelmei közöl az elsőben Lőcse nem volt közvetlenül érdekelve.

A német befolyás ellen, tekintve a polgárság német származását, kereskedelmi érdekeinek Németországéival való azonosságát s azt, hogy e városa Habsburg-háznak mindenkor kiváló kegyeltje volt, semmi ellenvetése sem lehetett; de midőn lelkiismeretének szabadságát s vallásának szabad gyakorlását támadták meg, fegyverrel kezében védte azt meg a bölcs és körültekintő polgárság.

Általánosan ismeretesek Bocskay István 1604-iki fölkelésének okai. Csak azon legközelebbi okot érintem, mely Lőcsét is belevonta a közös áramlatba. A sérelmi országgyűlések zajos jelenetei, az 1604-iki önkényes 22-ik t.-cz. az országgyűlésen megajánlott pénz és hadi segély megtagadására ingerelték a rendeket.

Belgiojoso Barbiano Jakab gróf, felvidéki főkapitánynak az ellenszegülésről tett jelentését szigorú parancs követte s megkezdődött a protestánsok üldözése.

1604 oct. 8-án érkezett Lőcsére Pethe Márton kalocsai érsek, királyi helytartó Thurzó Kristóf szepesi főispánnal. Az összehívott városi tanácstól, Rudolf királynak egyenes parancsát mutatva elő, követelte, hogy a nagy templomot, a két kolostort, a kórházat, iskolákat, parochiális épületet az összes egyházi vagyonnal együtt adják át neki, űzzék el lelkészeiket s térjenek át a római egyház kebelébe. Sokkal mélyebben gyökereztek már ekkor a reformátió eszméi a polgárság kebelében, mintsem hogy azokat parancs szóval ki lehetett volna irtani. A tanács időt kért a meggondolásra. Másnap a tanácskozásra egybegyűlt polgárság Zableri Péter lelkésze által tartott, az ágostai vallásban való megmaradásra buzdító szónoklatnak hatása alatt eltávolítván köréből az engedelmességre hajlandókat, esküt tett arra, hogy az ágostai hitvallásban állhatatosan megmaradva, kész vérét és életét áldozni vallásának védelmére. A polgárság küldöttsége erre kijelenté az érsek előtt, miszerint ő felsége irányában mindig és mindenben megtartják a tartozó engedelmességet, készek vagyonukat és vérüket föláldozni érdekében; de a vallás ügyében kiadott ama rendetetének legkevésbbé sem hajlandók magukat alá vetni.

A válasz által felingerelt érsek erőszakos rendszabályokhoz akart nyúlni. Királyi helytartói állására s teljhatalmára hivatkozva, háromszor egymás után szólította föl engedelmességre a birót, midőn mindannyiszor tagadó választ nyert, feljegyeztetni rendelte a bíró és a küldöttség tagjainak neveit. Hiába tiltakozott Biemer Orbán bíró az önkényes eljárásból eredhető következmények ellen, az érsek az egész küldöttséget letartóztatta. Fél napi várakozás után az elöljáróiban megsértett polgárság fölfegyverkezve támadt az érsek szállására. Ez kisőréivel együtt elrejtőzött, míg a bíró erélyes közbelépése lecsillapította az izgatottságot, melynek az érsek áldozatává lett volna annál is inkább, minthogy egyik szolgája a védelem közben megölte Sturm Zsigmond tekintélyes polgárt, mi az elkeseredést még inkább növelte. Az első vihar lecsillapúltával a kir. helytartó és kísérete kivonult a városból.

Másnap — vasárnap volt — az érsek visszatért. Bezáratva a templomokat, nem engedett istenitiszteletet tartani, így reméllette a polgárságot vallásának elhagyására bírni.

Oct. 10-én ismét Összehívatta a polgárságot. A gyűlésbe egy praelatust, több papot és Kramer Jakab postamestert küldötte meghatalmazottakúl. Belátta, hogy erőszakkal nem boldogulhat, előadatta tehát, miszerint határozott utasításokat kapott arra nézve, minő eljárást kövessen, ha további ellenállást tapasztalna. Ő azonban jóakaró kegyes ura akar lenni a városnak, ha az hódol ő felsége parancsainak. Az elkeseredés kitűnik az adott válaszból.

A tanács isten és emberek előtt felelőssé tette az érseket a netalán alkalmazandó kényszerrendszabályok következtében keletkezhető zavarokért, kijelentette, hogy inkább akarnak hívek maradni istenhez, »mint az Ördöghöz és követőihez* s állhatatosan megmaradnak az ágostai hitvallásban. A következményekért minden felelősséget elhárítva magukról, protestálnak bármily erőszakoskodás ellen. Az érsek értesülvén az erélyes válaszról, mitsem végezve hagyta el Lőcsét.

A kassai és lőcsei eset nagy ingerültséget keltett Felső-Magyarországon. Az öt sz. kir. város képviselői oct. 16-án Eperjesen tartott gyűlésükből nyilatkozatot bocsátottak ki, mely szerint: amennyiben ő felsége az öt sz. kir. várost illetőleg épen oly kevéssé tartja meg azt, mit ígért és esküvel fogadott, mint az egész országot illetőleg; ők Istent híva oltalmuk és segítségükre, állhatatosan meg akarnak maradni az ágostai hitvallásban. Isten és emberek előtt ellentmondanak kiváltságaik és szabadalmaik ellen intézett minden támadásnak.

Időközben (oct. 15-én) Bocskay Almosdnál szétverte Pecz tábornok hadát s Belgiojosot megszalasztotta. A visszavonuló vezér hasztalan keresett menedéket Kassán majd Eperjesen, mindenütt zárt kapukra talált. Végre Thurzó Kristófhoz futott a szepesi várba.

Lippay Balázs hajdúi Kassán és Eperjesen tárt kapukkal fogadtattak, így az egész északkeleti felső-vidéken egyedül Lőcse volt azon hely, melybe a királyi hadak reményőket vethették s melyből sikeresen intézhették volna az ellenállást.

A XVII. században méltán tekinthető Lőcse Felső-Magyarország hadászatilag egyik legfontosabb pontjának. Mellőzve erődítésének részletes leírását, megemlítem, hogy ezen században, több ostromot állott ki sikeresen. Még 1710-ben is három hónapon át volt képes kiállani Loeffelholz tábornok szakadatlan ostromát. Tábori és fali ágyúkkal s hadi szerekkel bőven ellátva, harczi gyakorlatokhoz szoktatott polgárőrségén kívül 2—300 zsoldost tartva — minthogy a környék szepesi városai a lengyel királyt uralván, semleges területet képeztek — Lőcse volt az Abauj és Sáros felől Liptóba és viszont vezető út őre. A város gazdagsága nem kevésbbé volt kecsegtető tulajdonsága Lőcsének, mely taxa fejében 3—9000 frtnyi összeget fizetett a királynak és saját költségén minden háborúban 2—300 emberből álló sereget tartott a királyi táborban.

Lőcse birtokának erkölcsi hatása azonban az anyagi előnyöknél is többet ért. Midőn 1603. septemberben tűzvész következtében sok kárt szenvedett a város, Pethe Márton győri püspök cancellár Rudolf királyhoz küldött levelében írja: »Contigit hoc Augustissime Imperátor civitati Leutschoviensis, quae aedificiis venusta, loco amoena, hominibus referta, moeniis et propugnaculis bene munita, antiquitate excellens, fidelitate conspicna, totius Scepusii faciem referens* etc. Ezen hivatalos nyilatkozat feltünteti, mily fontosságot tulajdonított Lőcsének a királyi kormány.

Szepes és a szomszéd vármegyék szintén érezték azt. így 1604 nov. 4-én Liptó megye nemességének gyűlése kérdést intéz a városhoz, minő állást fog az a mozgalommal szemben elfoglalni, a nemesség egy tagját küldik oda, hogy az eseményekről, melyekről Lőcse mindig gyorsan szokott értesülni, tudósítsa a megyét. Nov. 5-én Horváth László Szepes-megye alispánja egyenesen azon kérdéssel fordul a tanácshoz: adna az neki tanácsot, melyik félhez álljon.

Aki megnyerte Lőcsét, megnyerte az egész Szepességet, így természetesnek találandjuk, hogy a küzdő felek mindenike minden áron bírni akarta a várost.

Belgiojoso már oct. 30-án a szepesi várban kelt levelében kérdést intéz Lőcséhez, nem akar-e a hitszegő Bocskay ellen való védelmére katonaságot fogadni falai közé? A visszautasított tábornok következő napon kelt levelében hiába hivatkozott a lőcseiek ősi német becsületességére, a polgárság csak féltékenyen őrzött vallása szabadságának megtámadóját látta benne s Belgiojoso csak arra szorítkozhatott, hogy a visszautasíttatásából eredhető következményekért elhárítva magától a felelősséget, óva inté a várost Bocskaytól.

Nov. 2-án érkezett meg Lőcsére Lippay Balázs és Német Balázs hajdúkapitányoknak Kassán oct. 31-én kelt kiáltványa, melyben a várost Bocskay által az ágostai vallás védelmére indított »szent háborúban« való részvételre hívják föl. A circumspectus tanács válasz nélkül hagyta ezt s várakozó állást foglalt. Belgiojoso erősen bíztatta a sziléziai herczegtől és a császártól érkezendő segélylyel. Ez elmaradt. A hajdúk a szepesi káptalan kizsákmányolása után az egész megyét kezdették elárasztani és Lőcse — megalkudott a körülményekkel. Lippay és Német november 9-én kiadott oklevelükben esküvel erősítek igéretöket, hogy a város kulcsait és őrségét meghagyják a hatóság kezében, a polgárságnak életét és vagyonát védeni fogják katonáiktól, — Biemer Orbán bíró és követtársai a város nevében már az előző napon hűséget esküdvén Bocskay pártjának.

Az alku értelmében Dezsőffy Jánosnak 20 lovassal kellett a városba mennie, átvenni annak hódolatát. Estve a Dezsőffy befogadására nyitva tartott kapun 20 helyett 300 emberből, hajdúk-,törökök- és tatárokból álló sereg nyomult a meglepett városba. A tanács ez ellen azonnal óvást tett Lippaynál és Bocskaynál.

Mielőtt azonban ezektől megérkezett a táborba visszatérést elrendelő és a zsarolást eltiltó parancs, egy 180 főnyi új hajdú csoport követelt bebocsáttatást. A tanács megtagadta ezen követelést, de a bentlevők bosszújától félve, kiadott négy nagy ágyút lőszerekkel és "Wasserburg János, Seltenreich Sebestyén, Path János puskaművesekkel. A falak közt levő katonaság házmotozást tartott, összeszedte a német katonáknak esetleg a polgároknál talált holmiját s arra — mint a krónika írja — »Kuttyavettőt«(talán kótya-vetyét ?) tartott.

Bocskay és Lippay fej vesztés terhe alatt tiltották el a kártevést s parancsolták a táborba való visszatérést. A katonaság kivonult, de a megsértett polgárság okulva a példán, ezentúl óvatosabb volt. A fejedelem és vezérek ismételt rendeleteire ellátta a szepesi várat ostromló fölkelő hadakat élelemmel s a négy ágyún fölül 30 mázsa lőport és 40 lovat is szolgáltatott a város; azonban Thurzó Kristófhoz intézett levelében előadta a tanács, hogy csak a kényszerűségnek engedve hódolt meg Lippay előtt.

Thurzó, kinek jószágait szintén megsarczolta az ellenség, írja: »nem csodálom, ha kegyelmetek is valamit nem örömest cselekedett legyen az ellenség kívánságára és parancsolatjára.« Biztosítja Lőcsét, hogy Belgiojosoval együtt közben fog járni ő felségénél a város érdekében. Ettől fogva annál kevesebb biztonsággal számíthatott Lőcsére Bocskay pártja, minthogy nov. 14-én, Básta tábornok közeledésének hírére, a hajdúk gyorsan mégfutottak a szepesi vár alól, zsákmányul hagyva a város ágyúit, melyeket Thurzó másnap fölvonatott várába.

Básta Esztergomtól gyorsan közeledett a felvidékre. Osgyánnál szétverte Német hajdúit. Lőcse biztosítandó magát a királyi hadak támadása ellen, Kolonits Siegfried ezredes meghitt emberének: Triebel Gáspárnak közbenjárását kérte. Ez dec. 3-án a tiszolczi táborból fölszólítja a hatóságot, hogy küldje követeit Kolonitshoz, kivel azok Murányban vagy a Szepesség felé haladtában találkozhatnak s megígért közbenjárása által megengesztelhetik Bástát.

Básta, miután értesült a hajdúknak elvonulásáról Szepesvár alól, edelényi győzelmes csatája után Szendrőt bévéve, Kassa ostromlására indult. Innen Bocskay elől visszavonulva, dec. 6-án Eperjes felé indítá táborát. A fejedelem gönczi táborában dec. 4-én kelt levelében élénken ecsetelve Básta esküi megbízhatlanságának példái gyanánt a meghódolt erdélyi városok szomorú sorsát; óva inti a várost az elpártolástól. Ezzel egyidejűleg írtak Lőcsére Sennyey Miklós, a kassai őrség kapitánya és Nagy Albert.

Levelök élénk világot vet Básta seregének helyzetére s arra, mint vélekedett Lőcséről a fejedelem pártja. írják, hogy se Bástát, se népét ne bocsássák a városba; mert »ő neki csak annyi lövő szerszáma sincsen, kivel csak egy kastélyt is tudna megvenni,« nem hogy olyan erős várost, mint Lőcse, és a fejedelem »minden hadaival, budai, egri és temesvári basákkal, sőt az tatár chánnak fiával is mindjárást ma indult Gönczről« Lőcsét megsegíteni.

Eperjes nem fogadta be Bástát, hanem tanácskozásra hívta meg Lőcsét, Szebent és Bártfát. A négy sz. kir. város elhatározta szerződésre lépni Bástával, ki a városok jogainak, kiváltságainak és vallása szabadságának tiszteletben tartását esküvel fogadta. Rudolf királyhoz a szerződés megerősítése és bocsánatkérés végett követség indult Prágába, hova az, Básta salvus conductusával ellátva, szerencsésen eljutott. Lőcse Clementis Mihály jegyzőt küldötte. Ezen kivűl Kramer Jakab postamester Mátyás főherczeghez Bécsbe, Zeiner Pál polgár pedig Sziléziába ment segélyt szorgalmazni.

Rudolf 1605 január 25-én írja Lőcsének, hogy a január 6-ára Pozsonyba összehívott országgyűlést a megjelent rendek csekély száma miatt nem lehetett megtartani. Csak maradjon hozzá hű a város és várja be további kegyelmes elhatározását. — Ez azonban nagyon későn következett be és akkor sem volt benne köszönet.

A prágai királyi udvar viszonyait igen találóan jellemzi Clementis Mihály febr. 9-én kelt levelében. E szerint a városok követei a cseh tanácsosok részéről tett szép ígéretekben bővelkedtek, de a végleges elhatározást napról-napra halasztották, mi az udvarnál a legfontosabb ügyekben is szokásossá vált. Belgiojoso az udvarnál időzött ekkor. Magát tisztázandó, a magyarországi mozgalmakért mindenkit vádolt, így a sz. kir. városokat is. Clementis inti ugyan Lőcsét, maradjon állandóan a király pártján s engedelmeskedjék Básta rendeleteinek; de nem titkolhatja el aggodalmát, hogy még sokáig kellend Prágában időznie s utoljára is eredmény nélkül fog visszatérni.

Mártius 12-én végre kapott a követség egy királyi leiratot. Ebben elő van adva, hogy ő felsége örömest meghallgatta volna a városok követeinek ügyét, panaszaikat el is intézte volna; de a magyarországi ellenségeskedések és zavarok miatt nem foglalkozhat magánjellegű sérelmekkel s azokról még előbb biztos, kimerítő értesülést akar szerezni. Ha azonban a négy sz. kir. Városnak különös sérelmei lennének, azokat írásba foglalva nyújtsák be a fölségnek, de előbb indokolják: miért nem akarta befogadni Eperjes Básta tábornokot, Magyarország királyi helytartóját, mielőtt ez a városok föltételeit elfogadta és esküvel erősítette? — Ha erről értesült, ő felsége tudatni fogja a követekkel legkegyelmesebb elhatározását. Azok 18-án részletesen kifejtették Eperjes magatartásának okait. A királyi határozat késett. Clementis april végén hazajőve, azon ígéreten kívül, hogy Rudolf mindenesetre fog gondolkodni Lőcse oltalmáról, mitsem hozott. Épen ily eredménytelenül járt a másik két követ. Mátyás főherczeg reményt sem nyújthatott arra, hogy augustus vagy september előtt jöhetnének segélyül német hadak.

Míg Lőcse követei Rudolffal alkudoztak, a hajdúk áprilisban ismét megszállották a Szepességet. Lőcsének segélyt sürgető küldöttét Básta röviden azzal bocsátá el, hogy védje meg magát a város, amint azt legjobban teheti, csak maradjon állandó a király iránti hűségben. Daczára ezen, a segélyre való minden kilátást elzáró válasznak, szilárdul el volt a polgárság határozva szakítani Bocskayval. Jellemzi a lakosok érzelmeit Náprági Demeter választott erdélyi püspök april 12-én a lőcsei tanácshoz írt levelének következő részlete: »Mink kegyelmeteket igen commendaltuk oda föl, mint siránkozott kegyelmetek közönségesen az mi onnét kegyelmetektől való eljövetelünkén- és csak maradtunk volna, ott kész lett volna kegyelmetek mindent érettünk szenvedni.« Ezen állítást igazolja a tanúsított magatartás.

Sennyey Miklós, ekkor már Bocskay főkapitánya, már 15-én elküldte Palocsáról Dezsőffy Jánost Lőcse fölkérésére. 18-án maga is megjelent 4000 hajdúval s azonnal határozott választ követelt. A polgárság azonban a bíró ellenzése daczára is három napon át halasztotta a választ, midőn végre kinyilatkoztatá, miszerint hű akar maradni a királyhoz és csak akkor hajlandó Bocskayhoz állani, ha ez előbb kezére kerítette egész Magyarországot.

A magyar hadaknak megengedik, hogy a város mellett vezető úton bántalom nélkül vonuljanak át. — Ezen válasz után megszűntek a tárgyalások. Kramer Sebestyén bíró, Hirscher Dániel, Schowentz Mátyás, Meylandt Pongrátz és Czack Péter polgárokkal visszatért a városba a kapun kivűl levő felső korcsmából, hol az alkudozás folyt. A hajdúk pedig, miután a városban kezesül volt három tisztjök kibocsáttatott, fölgyújtván Meylandt Pongrátz majorját, Igló felé távoztak. Időközben — 20-án — egy, polgárok és hajdú tisztekből álló bizottság ment Kassára Bocskayhoz, de ez sem jutott eredményre. Kassáról a város küldötteivel Dezsőffy János és Orlay Miklós jöttek a tárgyalást folytatni. Ezek kívánták, hogy Lőcse tegyen hűségi esküt. Minthogy azonban Clementis még nem érkezett vissza Prágából, a polgárság pedig onnan remélt segélyt, a fejedelem biztosainak kívánságát megtagadták. Hogy a város teljesen biztosittassék a megtámadtatás esetére, a hatóság négy kapitányságra osztva a polgárságot, meghagyta, hogy mindennap két-két kapitány vonuljon ki csapatával őrségre. A polgárság 12 tizenkettedbe osztatott be, a körfalak tornyai kiosztattak a czéhek között. Május 7-én 200, majd 12-én ismét 100 zsoldost fogadtak föl, ezen utóbbiaknak kapitányává Draveczky Samu szepes-megyei szolgabírót választván meg.

A visszautasított magyar hadak kisebb csapatai gyakran lepték meg ezután a falakon kivűl dolgozó lőcseieket, sok kárt okozva azoknak. Draveczky viszont máj. 20-án egy zsákmánynyal megrakodott hajdú-csapatot vert szét, 240 lovat és hadi készletekkel terhelt három ökrös szekeret hozott a városba. Az óvatos tanács magához váltotta a zsákmányt, hogy azzal Bocskaynak esetleg beszámolhasson. Lenkey Miklós kapitány meg is jelent azért és június 8-án némi alkudozás után ki adta a tanács.

Augustus végéig szakadatlan sora következett az apróbb támadásoknak. A város követei hiába sürgettek segélyt Prágában, Bécsben és Sziléziában ígéreteken kivűl mitsem hoztak s a magára hagyott város végre megunta a zaklatásokat. Bocskaynak hadai győzelmesen nyomultak előre egészen Morvaországig. A tiszai felvidék, a dunántúli részek és Erdély meghódoltak a fejedelem előtt, csak Eperjes és Lőcse nem hagyták el Rudolfot.

Sajátságosnak tűnik föl, hogy a vallása gyakorlásában oly nagy mérvben háborgatott város annyi szívóssággal ragaszkodott a királyi kormányhoz s oly hamar feledte a Bocskaynak tett hűségi esküt. Ennek okáról fölvilágosítanak a sáros-megyei nemességnek június 1-én és szerdahelyi Derzsffy Miklósnak aug. 28-án írt levelei. Az első szemrehányásokat tesz Lőcsének, hogy midőn az vallásában háborgattatva, fölkelésre hívta föl a szomszéd Sárosmegyét, a nemesség nem késett fegyverre kelni s a város mostan »az ország közül kivonja magát.« »Megemlékezhetik azért kegyelmetek — írják — hogy mikor az háború ideje előtt kegyelmeteknek szabad városokat Barbianus generális az ecclesiakban és religioban háborgatta volna, az szerint kegyelmeteket magatokat is az locumtenens Pethe Márton mint insultálta, kire kegyelmetek reá is támadott volt, mely reá való támadásért (ha szinte az német császár alatt maradna kegyelmetek is) mind fejenkint az kegyelmetek városa nagy büntető veszedelembe esett volna.« Jól tudta az előrelátó polgárság, mi várt reá azon esetben, ha a fölkelés könnyű szerrel elfőjtátik. Csakhogy csonkítatlanúl megtarthassa régi kiváltságait és szabadalmait, előbbi engedetlenséget jóvá teendő, kész volt a végsőig megtartani a várost a királynak, kinek elődei nagygyá tették azt s kitől ezentúl is reméllették üdvöket. — Derzsffy Miklós Lőcse hatóságának Thurzó Kristófhoz írt két leveléből értesült arról, miért nem akar a város kaput nyitni a hajdúk előtt, Bocskay seregei által okozott károkért a körülményeket és a városnak magatartását okolja s fölszólítja azt, hódolna meg a fejedelemnek.

Bármily érzelmek vezérelték is a polgárság ellenállását, Bocskay hadainak győzelmei tarthatlanná tették az eddigi állapotokat. A fejedelem ugyanis elhatározta, mindenáron engedelmességre szorítani Eperjest és Lőcsét. Először az utóbbival akart végezni. Sennyey Miklós aug. 16-án igen barátságos hangon írt levélben tudósítja a várost a fejedelem diadalairól. Kimutatván, hogy sehonnan sem várhat segélyt, még egyszer kéri, küldjön követeket a fejedelemhez, ki atyai jósága által indíttatva eddig azért nem büntette meg; minthogy várja »megtérésének ajánlását.«

Midőn erre kedvezőtlen választ kapott, 21-én Almáson kelt levelét már így kezdi: »Köszönetem és magam ajánlása után az ti bolondságtok és bizontalan reménységtek után kevánom Istentől békességes és jó állapotban meginaradástokat.« Fogadást tesz, hogy be nem megy Kassára addig, míg tűzzel-vassal meg nem emészti a várost, ha az ezen utolsó föl szólítására meg nem hódol. Fenyegetését komolyan akarta már ekkor érvényesíteni s azonnal küldött Kassára ágyúkért. A Szikszónál táborozó hét ezernyi janicsár had, a vármegyék csapatai mind parancsot kaptak az indulásra. Szepes-megyének aug. 21-én Váralján tartott gyűlése határozatából Szlavikovszky Lőrincz szolgabíró személyes fölkelésre és a telekkatonaság kiállítására szólította föl a nemességet s 28-án a szepesi hadaknak Jamnik mellett kellé lenniök a táborban.

Rudolf király aug. 26-án küldött Lőcsének egy, szép szavakban gazdag, segélyt igérő levelet, de minthogy ennek megérkezésekor az ellenség úgyszólván a kapuk előtt állott; Thurzó Kristóf és Theökeöly Sebestyén fölhívására tanácsosabbnak látta a város alkudozásba bocsátkozni Sennyeyvel. A Thurzó Kristófhoz írt, fentebb említett levélben már kérdi, mily módon csatlakozhatnék a város a fölkeléshez a nélkül, hogy hűtlenséget követne el ? Derzsífynek levele eloszlatta az aggodalmakat és Sennyey salvus conductusának oltalma alatt Eyl Orbán bíró, Clementis Mihály jegyző és még két polgár bízatott meg az alkudozás vezetésével.

Az ellenfél részéről id. Berzeviczy János, Székely Boldizsár, Görgey Vilmos és Horvátb Kristóf küldettek Lőcsére kezesekűl.

Lőcse utasításul adta követeinek: 1. Törekedjenek arra, hogy az ország és király között való béke helyreállítása czéljából minél előbb küldessenek ki biztosok s az ezek között leendő béketárgyalások helyéül Lőcse tűzessék ki. 2. Ha az nem lenne elérhető, jelentsék ki: miszerint a városnak nem lehetett más választása, mint Istenre bízva a következményeket, csatlakozni a fejedelemhez, ők is egyik részét képezvén az országnak. 3. Mindenesetre oly módozatot találni, a város a hűtlenségi vád alól teljesen tisztázhassa magát.

Sennyey és Thurzó követelték a várostól: 1. Hogy a város az általok megállapított minta szerint tegyen hűségi esküt. 2. A szokásos taxát és a többi királyi jövedelmeket a meghódolás napjától kezdve pontosan szolgáltassa be. 3. Minthogy az ágyúk fölhozatalának s a katonaság ide vezetésének a város az oka, fizesse meg a seregnek két havi zsoldját. 4. A fejedelem katonái által a városban hagyott posztót és más tárgyakat szabályszerű nyugtatvány mellett adja ki. 5. A nemeseknek és a környékbeli népnek a csatározások közben elvett javait adja ki s ha valami azokból elveszett vagy elromlott, térítse meg. 6. Azoknak, kik még nem állottak a fejedelem hűsége alá, a városban levő javai a fejedelem további intézkedésig zár alatt tartandók. 7. A város kiváltságai, jogai és birtokai a fejedelem nevében biztosíttatnak.

A város ezekre válaszolá: 1. Kész megújítani a Bocskaynak már egyszer tett hűségi esküt. 2. Tekintve a városnak sok kárát s ebből eredett szorult helyzetét, a folyó évi taxának elengedését kéri. 3. Jóllehet a város pénz-hiánya miatt nem képes a két havi zsoldot kifizetni, mégis rajta lesz, hogy a katonaság lehetőleg kielégíttessék. 4. A katonaság által a múlt évben itt hagyott posztó Básta György parancsára visszaadatott tulajdonosainak. 5. Az ötödik pontot megtartja a város. 6. Minthogy a német katonák által itt hagyott tárgyak Dezsőffy János és Bökényi András által már a múlt évben elvitettek, nem hiszik, hogy még lehetne valamit azokból találni. 7. A hetedik ponthoz megegyezését adja a várost.

Sennyey és Thurzó erre kinyilatkoztatták, hogy amennyiben az általok előterjesztett minta szerint tették le az esküt az ország főurai és a sz. kir. városok, az itten is megtartandó. A taxa elengedésére nincsenek följogosítva, de a fejedelemnél való közbenjárást megígérik. A katonaság részére 2000 frtot fizessen le a város, nehogy az boszút álljon a városon.

A polgárság elfogadta ezen pontokat s részéről következőket kötötte ki a capitulatio föltételéül: 1. A város tartassék meg vallása szabad gyakorlásában, kiváltságai és szabadalmaiban. 2. Adassanak "vissza Liszkán, Erdő-Bényén és Hétzen elfoglalt szőlői és más birtokai. 3. A katonaságot ne bocsássák a városba s ez a szükségen kívül ne terheltessék őrséggel. 4. Ne követeljenek tőle a várak ostromához ágyúkat és lőport, mint az a szepesi vár ostrománál történt. 5. Ha esetleg hűtlenségi vétekkel vádolná ő császári fölsége, fejedelem és a rendek pártfogásukba veszik és a vád alól tisztázzák a várost. 6. A fejedelem és a rendek a kötendő béke alkalmával támogassák a várost, hogy az Básta Györgynél és Kolonits Siegfriednél levő követeléseihez juthasson. 7. A városnak elbocsátott zsoldosai sem életük, sem vagyonukban ne károsíttassanak meg.

A fejedelem biztosai elfogadták ezen föltételeket. A város letette a hűségi esküt s augustus 30-án írásban biztosíttatott a föltételek megtartásáról. A további részleteket megállapítani Berzeviczy András, Horváth László, Péchy Pál és Békésy Márton küldettek Lőcsére. A szerződést Bocskay octóber 24-én Sáros-Patakon kelt oklevelével véglegesen megerősítette.

Ezek után egész a bécsi békéig nem háborgatta a várost ellenséges sereg, de az ország egyéb részeit dúló háború tőle is nagy áldozatokat követelt. Bocskay a capitulatio után azonnal megtett minden intézkedést, hogy a város királyi jövedelmei pontosan folyjanak be kincstárába. Ruttkay Istvánt küldötte Lőcsére harminczadosul. A polgárság úgy viselte magát, hogy a király előtt alkalmilag bebizonyíthassa, miszerint meghódolása kényszerített volt. A fejedelemnek több rendeletet kellett küldenie, míg az új harminczadost elfogadták, Bocskaynak zászlóját kitűzni s a harminczad és adók behajtását megengedték.

December 30-án 6000 frtnyi taxát róttak a városra, mely azonban 1606 jan. 21-én kegyelemképen 5000 frtra szállíttatott le. De a kegyelmi tényt újabb áldozatok követelése követte s Kassa, Lőcse, Szeben és Bártfa városok már február 4-én tartott közös gyűlésükből kérték a fejedelmet: engedje el a reájok rótt taxát s mentse föl őket az általuk a fejedelmi táborban tartott 400 gyalognak fizetésétől.

Lőcsének hátralékban maradt tartozása september 4-én már 13,640 frt és 80 dénárt tett. Bocskay Feltóthy Jánost küldötte annak behajtására. Midőn ennek küldetése s a katonai végrehajtással való fenyegedődzés eredménytelen volt, a Kassára követségbe küldött lőcsei jegyzőt elfogatta a fejedelem s addig nem akarta elereszteni, míg az egész hátralék törlesztve nincsen.

A jegyző, a fejedelem tilalma ellenére, haza ment s a követen elkövetett sérelem elkeseredett hangú levelezésre szolgáltatott okot Lőcse hatósága és Eörwendy Pál kincstárnok között. Eörwendy a városnak a Hegyalján termett összes borait lefoglalta a tartozás fejében, de daczára ennek, csak igen csekély összeget törlesztett a város, Bocskay november végén elengedett 5000 frtot s december 1-én még mindig 5640 magyar forintra ment követelése.

Az l606-ik évi május havában Kassán tartott gyűlés elhatározta, hogy a magyar kereskedők Németországba fizetendő tartozásai összeíratván, a hadjárat költségeinek fizetésére foglaltassanak le. Békéssy Márton május 12-én eskü alatt hallgatta ki a lőcsei kereskedőket. Hirscher Márton 2000, Miller György 70, Dávid gyógyszerész 80, Ficker Mihály 30 frttal Bécsbe, ez utolsó 10 frttal Sziléziába tartozván, köteleztettek ezen összegeket az említett czélra fizetni le.

A rendes és rendkívüli adóknál is súlyosabban nehezedtek Lőcsére a hadi terhek. A capitulationál reá rótt 2000 frtot le kellett fizetnie. A capitulatio 4-ik pontja értelmében ágyúkat és lőport nem lett volna szabad követelni a várostól s mégis már 1605 september 4-én Bornemissza Miklós és Sennyey Miklós 200 gyalogot, 10 tonna lőport és két pattantyúst rendeltek Nagy-Sárosra küldeni. Kramer Jakab, a Bécsbe követségbe járt lőcsei postamester, september 3-án bíztató ígéretekkel bőven ellátva tért vissza s ezekben bízva a város, legkevésbbé sem sietett teljesíteni az említett követelést. Lőcse ennek következtében azon, nem épen alaptalan gyanúba jutott, mintha ismét el akarna pártolni, miért Thurzó Kristóf több levelében tesz szemrehányást annak állhatatlanságáért. — Sennyey is neszét vette a dolognak és írja: »Úgy vettem az mi kegyelmes urunk híveitől, hogy kegyelmetek az ő fölsége hűségét nem szívvel viseli, hanem csak színnel és kegyelmetek hitivel és szavával úgy akar játszani, mint az gyermekek az golyóbissal. Azért Isten előtt oka ne legyek az ti veszedelmeteknek, ha az mi kegyelmes urunktól és országunktól el akartok szakadni, hát vegyétek hátatokra Lőcsét és vigyétek Németországba, mert nem engedte Isten azt tinektek, hogy Magyarországból Németországot csináljatok« stb. Tűzzel-vassal fenyegetve a várost, megparancsolja, hogy azonnal küldjön ágyúk alá 60 lovat, lőpor és golyó alá 6 szekeret 6 — 6 jól fölszerszámozott lóval, a harminczados zászlóját engedje kitűzni és zsoldos őrségét azonnal bocsássa el.

Octóber 15-én Bocskay a szerencsi gyűlés határozata értelmében egy társzekeret 6 lóval Patakra rendelt küldeni s mindjárt másnap jött a parancsolat, hogy Sennyeynek rendeletére a város annyi ökröt, lovat és szekeret küldjön, amennyit és a hová azt ő parancsolni fogja. Ennek alapján Sennyei 17-én egy társzekeret 6 lóval, egy másikat szintén 6 lóval lőpor és golyók alá és az ágyúk vontatására 16 ökröt rendel Kassára küldeni. Hasztalanul küldötte a város Bocskayhoz Eyl Orbán bírót, a követelésnek eleget kellett tennie.

Lőcse meghódolása után a fejedelem nagy erővel szállotta meg Eperjest. Minthogy azonban nem sokára nagy szükség volt seregeire az északnyugati megyékben, nehogy Eperjes német őrsége kirohanásai által árthasson ügyének, a városnak ostromzár alatt tartásával Bornemissza Miklós főkapitányt bízta meg s a négy sz. kir. várost rendeletileg utasította az iránta való engedelmességre.

A főkapitány parancsára Lőcsének octóber 21-én 100 jó puskás gyalogot kellett volna Eperjes ellen küldenie. Eleinte szabadkozott s készebbnek nyilatkozott készpénzt fizetni, de az ismételt parancsnak engedve, kiállított 50 gyalogot s ennek november és december havi zsoldjára fizetett 410 frtot. Az 1605. áprilisban Szerencsen tartott gyűlés 500 zsoldosnak eltartási költségét rótta a felvidéki sz. kir. városokra. Lőcsére ezen számból 120 esett. Káthay, Bocskaynak cancellárja, a 120 zsoldos egy év eltartási költsége fejében 1605 jan. 16-án 5740 magyar forintot és 60 dénárt követel. A város egyik birtokának elzálogosítása által beszerzett és lefizetett a kincstárba 5000 forintot.

A többinek elengedéseért folyamodott Bocskayhoz, de folyamodványának hátára röviden ezt írták: »Ami a restantiát illeti, ő felsége eleget engedett, solvant quod debent« s fizetni kellett.

A bécsi béke megszabadította a hadi terhektől Lőcsét, melynek ezután legsürgősebb gondja volt biztosítani Rudolf királyt állandó hűségéről és bocsánatot kérni a kénytelen elpártolásért.

 

DEMKÓ KÁLMÁN, 1884

 

*) Forrásai szolgálnak: Hain Gr. krónikája, továbbá: a városi levéltár eredeti jegyzőkönyvei és az ugyanott registrált, Bocskay korára vonatkozó eredeti levelek.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.