Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lőcsei evangélikusok a kuruckorban (1671-1711)

2018.02.14

Czenthe Miklós:

A lőcsei evangélikusok a kuruckorban (1671-1711)

(a 2016.dec.1-2. eperjesi konferenciai előadás írásos változata)

 

Lőcse szabad királyi város a hajdani Felső-Magyarországon az evangélikus vallás fontos bástyájának számított. Lőcse egyben a cipszerek (a németajkú szepesiek) fő helye is volt. Az evangélikus vallás és a cipszer kultúra sok szálon kötődött egymáshoz, e szoros kapcsolatról máig építészeti, művészeti, történeti emlékek vallanak a Szepességen.

A kuruckornak a nemzeti romantika korában, a 19.szd-ban különleges szerep jutott, Thököly és Rákóczi szabadságharcára, mint dicső korra, és résztvevőikre, mint hősökre emlékeztek. Olyan kiemelkedő szépirodalmi alkotások elevenítették fel a kuruckort, mint Jókai Mór és Mikszáth Kálmán művei (A lőcsei fehér asszony, A fekete város), melyeknek köszönhetően összekapcsolódik kuruckor és a Szepesség emlékezete.

A kuruckorral (1671-1711) politikai eseményei egybeesnek az evangélikus egyház történetnek legválságosabb időszakával az erőszakos ellenreformáció korával. Bár a politika és a vallás az élet külön területei, sok az összefüggés köztük, különösen ebben a korban. A 17.szd-i Habsburg-ellenes, függetlenségi mozgalmak egyik legfontosabb követelése volt a protestánsok vallás jogainak, vallásgyakorlatának védelme. A „Cum Deo pro Patria et Libertate” jelszónak tehát volt vallási tartalma is.

A lőcsei evangélikus gyülekezet kuruckori történetének egyik fő forrása Hain Gáspár lőcsei vagy szepességi krónikája, amely 1684-ig beszéli el az eseményeket.[1] A krónikát kortárs tudósításként foghatjuk fel, hiszen Hain Gáspár nemcsak krónikaíró volt, hanem az események egyik fontos szereplője. Szinte „helyszíni közvetítésen” érezhetjük magunkat: a krónika szinte észrevétlenül átvált a történelmi, hajdani események források alapján történt feldolgozásából a kortárs bővebb és érzelmektől sem mentes elbeszélésébe. A sorsdöntő időkben, 1674-ben, a drámai csúcspont idején éppen a krónikaíró maga, Hain Gáspár viseli a városbírói tisztséget (majd 1683-ban újra), ezért első kézből való információkkal rendelkezett.[2] Hain a szemtanú hitelességével ábrázolja az eseményeket, de nézőpontja, ábrázolása egyértelműen az evangélikus polgárságé volt. A lőcsei evangélikus egyház tulajdonában vő eredeti krónika-kézirat 1910-1913-ban nyomtatásban is megjelent, így országosan is ismerté tette szerzőjét és tárgyát.[3]

Akár jelképesnek is tekinthető, hogy 1684 utáni korral - ameddig a Hain-krónika elbeszélése tart – kezdődnek a lőcsei evangélikus levéltár iratai. Az evangélikus gyülekezet városigazgatástól különválása – kényszerű módon – éppen az ellenreformációnak köszönhető. Az önállósulás azonban nem egyszerre történt, hanem késleltetéssel, és az első évtizedekben még egy átmeneti és nagyon „változékony” korszakkal. 1674-től tiltás volt érvényben az újraindulásig. 1682-től pedig rövid ideig az evangélikusok újra vezető pozícióba kerültek. Az 1687-es Csáky-féle megállapodással állt be az a helyzet, amikor tartóssá vált egyfajta „megtűrt” státusz: a templom a városfalon kívülre került. A Rákóczi-szabadságharc alatt az evangélikus vallásgyakorlat – 1705-1710 között újra visszakerült a városfalak közé. 1710 utánra tehető az evangélikus gyülekezet szervezetének kiépülése, fejlődése és evvel együtt a gyülekezet és írásbeliségének a megteremtése. A jelenleg tárgyalt kuruckor egészét a gyülekezeti írásbelisége szempontjából „forrásszegénynek” és főleg átmenetinek lehet nevezni. Az első évtizedekből tehát még nem túl sok irat maradt. Inkább a nevesebb családok, személyek bekerült levelezése (pl. Hain, Schwab-család) vonatkoznak erre a korra.[4]

A lőcsei evangélikusokra levéltári, könyvtári anyagok, és egyéb, pl. tárgyai emlékek maradtak fenn. A levéltári anyag feltárását, egyfajta rekonstrukcióját 2011-2013 között négy hónapon keresztül végeztem.[5] Ez az idáig fennálló levéltári rendszer és jegyzék ellenőrzését, részbeni továbbfejlesztését jelentette. Az iratokon kívül azonban érdekes könyvanyag, festmények, dobok, tárgyak is maradtak e korból. A Ménhárdi-kapu előtti, 1958 óta használaton kívüli evangélikus műemléktemető területén állt hajdan a lőcsei fatemplom. Ez a terület a lőcsei evangélikus egyháztörténet nehéz, válságos korának a helyszíne, tanúja, fontos emlékhely.[6]

Lőcse a 17.szd. második felében a hat északkelet magyarországi szabad királyi város szövetségébe tartozott (Hexapolis). Ezen városok nem kerültek török uralom alá, így gazdasági-kulturális fejlődésük a 16-17.szd-ban folyamatos volt. Ez a virágzó korszak az 1660-as évekig tartott, mikor Lőcse az ország fejlett városai sorába tartozott.[7] A város fejlődésének 17.szd. utolsó harmadától kezdődő megtorpanása, majd fokozatos hanyatlása több okra vezethető vissza: háborúk, tűzvészek, járványok, a kereskedelmi utak áthelyeződése. A város fejlődésének a megtorpanása egybeesett az 1670-es évektől erőteljessé váló ellenreformációval. Vizsgálandó, de nem kizárt hogy e kettő között is van összefüggés.

Lőcse és a Szepesség ellenreformációjának vezető alakja Bársony György (1626-1678) szepesi prépost és váradi püspök volt.[8] Lőcsén első lépésként 1671-ben a fekete vagy gimnáziumi templomot és kolostort foglalták el, ez lett az ellenreformáció bázisa. A korábban a ferencesek kezén levő kolostort a jezsuiták kapták meg, átalakítás után itt indították meg iskolájukat, a későbbi katolikus gimnáziumot. A város és az evangélikus polgárság ellenállása ellenére, császári katonaság segítségével 1674-ben a két további templomot: a főtéri Szent- Jakab templomot és a mai Kassai utcai ispotályos templom is katolikus kézre került. A főtéri templomba egy jezsuitát neveztek ki plébánosnak, a Kassai utcait a minorita rend kapta meg. A Hain-krónikának köszönhetően részletesen ismertek az események: szinte érződik a drámai feszültség a katolikus és evangélikus fél között. Az evangélikus polgárság próbált szívósan, minden jogi-taktikai eszközt megragadva igyekeznek késlelteni a feltartóztathatatlannak tűnő eseményeket. Látszólagos eredménytelenségük ellenére is megmutatkozik az evangélikus közösség küzdelme, összetartása, jogaihoz való ragaszkodása.

Az evangélikus lelkészeket, tanárokat kiutasították nemcsak a városból és az országból is. 1674.ápr.26-án történt a fájdalmas búcsúztatásuk: a lőcsei lelkészeken kívül (Seelmann, Erythreaus, Lazary, Adami) a környező vidékekről nyolc lelkész húzódott be Lőcsére, és rajtuk kívül még számos tanító.[9] Lőcsén a protestáns vallásgyakorlat minden formáját tiltották: nemcsak a nyilvános vallásgyakorlatot tiltották, de még a magánházaknál történő összejöveteleket és a magánházakban történő tanítást sem engedélyezték. A krónika bejegyzései tanúsítják, hogy azért a tiltás ellenére újra és újra megpróbálkoztak ezzel, mert a tiltást többször meg kellett ismételni. Sőt kötelezték arra a lakosságot, hogy a katolikus misét látogassa. Egyeseknél érhettek el eredményeket, talán a szegényebb rétegeknél, pl. a szláv lakosságnál, de a módosabb németajkú polgárság igyekezett megőrizni az evangélikus vallást. 

Kérdés persze, hogy erre milyen lehetőségeik voltak a gyakorlatban. Bizonyos házakban tartott titkos evangélikus összejövetelek, istentiszteletek emlékét századokig őrizték egyes polgárcsaládok.[10] E szóbeli, családi hagyományt persze természeténél fogva nemigen lehet írásos adatokkal megerősíteni, arról azonban tanúskodnak, hogy a tiltás kora mély nyomokat hagyott az evangélikus lakosságban.

A templomok elvétele, a tiltások és üldözések nehéz időszakáról Hain Gáspár egy imaszerű sóhaját őrizte meg a krónika: „mennyei Atyánk, bocsásd meg, amit ellened vétettünk, és szabadíts fel az üldözők zsarnoksága alól.”[11] Az evangélikus vallás elnyomását tehát zsarnokságnak érzi és várja a felszabadítást.

Érdemes vizsgálni Lőcse városának, a polgárságnak az ezekben az években elinduló kuruc mozgalomhoz való viszonyát. A Hain-krónika elég távolságtartóan, sőt kritikusan ábrázolja a kurucok működését. Sokszor úgy nevezi őket, hogy magyarok, vagy „magyar elégedetlenek”.[12] Ezt a hozzáállást persze az is indokolja, hogy az állandósuló háborús viszonyok, bizonytalanság rengeteg veszteséget, szenvedést hoz a városra és lakóira. A kuruc harci taktika, a partizán harcmodor, kisebb rajtaütések, zavarkeltés, a császáriak utánpótlási vonalai zavarása bizony komoly károkat okozott a városi és polgári vagyonokban, majorokban, épület- és állatállományban. A kurucok sokszor bizony nem bántak kesztyűs kézzel a városokkal, a krónika sok fájdalmas esetet feljegyez, ahol a kuruc támadások vagyon elvesztéséig, sőt halálos következményekig fajulnak.

Persze a krónika a császári katonaság okozta tehertételekről is szól: katonaság beszállásolására, hatalmaskodásaira is sok példa volt. A katonaság, a hadsereg fenntartása, felszerelése sok embert, pénzt, terményt, élelmet igényelt és hatalmas terhet jelentett a városnak. Érdemes vizsgálni a szabad királyi városok – közte Lőcse – az uralkodóhoz kötődő viszonyát. Ez a 16-17.szd. folyamán lojálisnak nevezhető az uralkodóházhoz. Egy város politikai, gazdasági, kereskedelmi érdekeinek érvényesítéséhez óvatos és körültekintő politizálásra volt szüksége. A gyorsan forgandó politikai életben a városoknak gyors, megbízható és közvetlen információkra és kapcsolatokra volt szüksége a legfőbb állami szervekkel. Ebből is kiemelkedett a királyhoz, mint a legfőbb hatalom képviselőjéhez való minél közvetlenebb kapcsolat. Ugyanakkor a kormányzat is igyekezett a városokat megnyerni magának, hiszen a királyi városok adója az államháztartásnak jelentős és megbízható bevételt biztosított. A király és a városok viszonya amely az érdekek egyeztetéséről szólt, amelynek során a városok az adók befizetésének és a hadsereg ellátásának fejében előjogokat és privilégiumokat nyertek.[13]

A király és a városok viszonyának egyik legérzékenyebb pontja a vallási kérdés volt. A királyi Magyarország szabad királyi városainak jelentős része, főleg németajkú polgárság jó része az evangélikus valláshoz kötődött. Lőcse esetében is így volt ez, hiszen 1544-et követően 130 éven át a városban szinte kizárólag az evangélikus vallás érvényesült, ez alatt lényegében szünetelt a katolikus vallásgyakorlat.[14] Még a külvárosokban megtelepedő szláv lakosok is evangélikusok voltak, saját lelkésszel. Így aztán a város, különösen a német polgárság identitása mélyen összekapcsolódott az evangélikus vallással, kultúrával.

Az 1670-es években beinduló erőszakos ellenreformáció éppen a városnak ezt az érzékeny pontját érintette. Elindult egy folyamat, amelynek során a városok királyhűsége megingott és fokozatosan fogékonyakká váltak a függetlenségi gondolat iránt. Ezt a korábban az erdélyi fejedelmek kijelölte irányt az 1670-es években a kuruc felkelők képviselték. A Thököly és Rákóczi mozgalmaknak is alapvető érdeke volt, sikerük is részben attól függött, mennyire számíthatnak a szabad királyi városok gazdasági erejére és lojalitására.

Persze a városok magatartását azért alapvetően továbbra is az óvatosság és az erőviszonyokhoz való alkalmazkodás határozta meg. A Hain-krónika hangvételében is egyfajta fordulópontnak, áthangolódásnak érezhetjük, mikor 1678-tól a szepesi származású, tehát ismert gróf Thököly Imre (1657-1705) került az élre. Thököly szerencsecsillagának felemelkedésével a kuruc mozgalom iránt szinte megszokott idegenkedést, kritikus hangvételt lassan kezdi felváltani a semleges hangvétel (1681-1682). A városok érdekeit különlegesen sértő, a kuruc rajtaütéseket kísérő rablásokkal szemben Thököly képes volt fellépni, próbálta ezeket lehetőség szerint fékezni, sőt az elkövetőket felelősségre vonni. Tudatosan igyekezett a függetlenségi harcot diszkreditálókat eltávolítani, hogy maga mellé állítsa pl. a városokat is.

Thököly katonai eredményei hatására kezdett a nyomás enyhülni az evangélikusokon. Végül Thököly sikereinek hatására az 1681-es soproni országgyűlésen a királyi udvar rákényszerült némi engedményekre. Persze jellemző volt azok kényszerű, fegyverek által kicsikart volta. Lőcse országgyűlési követeinek a megválasztásánál nehézségek árán, de mégis sikerült a katolikus mellett egy evangélikus követet is választani Samuel Breuer személyében. A soproni országgyűlés, ha komoly korlátok között is, de engedélyezte a protestánsok nyilvános vallásgyakorlatát. Az 1681-es törvény 26.tc. sorolja fel az ún. artikuláris helyeket, ahol ez a nyilvános vallásgyakorlat megengedett volt. Megyénként általában két hely szerepelt a jegyzékben, a Szepességen azonban három: Görgő, Toporc ill. Batizfalva (az első kettő Görgey, a harmadik pedig Máriássy-birtok volt).[15]

Lőcse esetében azonban az országgyűlési törvény azon pontja volt a döntő, amely a szabad királyi városok mindegyikében engedélyezte az evangélikus vallásgyakorlatot. Ez elég korlátozott keretek közt történt, de az előző tiltáshoz képest mégis óriási változást és megkönnyebbülést jelentett az evangélikus számára. Templom híján az evangélikusok először az egyik legmódosabb kereskedőcsalád, a Schwab-házában tartották az istentiszteletet.[16] Az események ezt követően gyorsan peregtek: 1682-ben Thököly katonai sikerei csúcsára érkezett: Kassa elfoglalása után a többi felső-magyarországi szabad királyi város, így szeptemberben Lőcse is kezébe került. Thököly biztosai haladéktalanul és teljes mértékben visszaadták az evangélikusoknak az 1671 óta elvett templomokat, épületeket és vagyont. A jezsuiták elhagyták a várost.[17]

Nem csoda, hogy Thököly 1682.nov.22-én lőcsei bevonulásakor a többségében még mindig evangélikus város őt, mint felszabadítóját, az evangélikusok megmentőjét ünnepelte. A Hain-krónika részletesen leírja az ünnepélyes külsőségeket, az iskolások, a polgárok sorfala között bevonuló fejedelmi csapatokat.[18] Ilyen fogadtatásban egyetlen császári vezérnek sem volt része, ez a városi lakosság őszinte és spontán megnyilvánulásaként értékelhető.[19] Ebben a különbségben érzékelhető Thököly sikere, mikor is az amúgy óvatos városokat sikerült maga mellé állítania, ami hatalmas politikai, gazdasági, katonai segítséget jelentett számára.

Nyolc évi üldöztetés, tiltás és szünet után megkezdődött evangélikus egyházi élet újjászervezése. Az 1674-ben elüldözött lelkészek közül ketten, Adami és Lazary lelkészek tértek haza  a külföldi száműzetésből. 1682-es újrainduláskor Martinus Adami lett az első lelkész. Csehországból származott, iskolái (Trencsén, Lőcse, Thorn, Königsberg) után 1674-ig, az elűzetésig lőcsei másodlelkész (diakónus) volt. 1674-től Boroszlóban tartózkodott, onnan tért vissza Lőcsére 1682-ben, ahol nyolc évig tölti be az első lelkészi funkciót, 1690-ben hunyt el.[20] A gyülekezet könyvtára máig őrzi Adami lelkész Luther-Bibliáját, amelyben olvasható a lelkész aláírása és sajátkezű életrajza.[21]

Adamit követően Augustin Lazary lett 1690-1693-ig, elhunytáig az első lelkész (1674 előtt lőcsei szláv lelkész volt, 1682-től a visszatérés után lőcsei másodlelkész). Őt Ephraim Kretschmer követte 1693-től, aki 1705-ben hunyt el. Sziléziai származású volt, iskoláit Lőcsén, Jénában, Wittenbergben végezte, a lőcsei iskola conrectora, 1683-tól rektora, majd másodlelkész (diakónus). A liturgikus könyvek gyűjteményében megmaradt Kretschmer színes és kalligrafikus kiállítású imádságos- és énekeskönyve.[22]

Az 1682-es újraindulást követően a Breuer-nyomda (a lőcsei tipográfia) tevékenysége is megújult.[23] Ezekben években (1685) adták ki először Magyarországon Comenius Orbis Pictus c. híres könyvét, melynek kiadásban Daniel Sinapius-Horčička (1640-1698) szláv költő és lelkész is részt vett. Samuel Breuer jelentős vagyonú és tekintélyű polgár volt (mh. 1699), aki nyomdai vállalkozásával együtt könyvkereskedelemmel foglalkozott. Két háza volt, földbirtoka, tekintélyes városi polgárként az 1681-es országgyűlésen ő képviselte a lőcsei evangélikusokat. Az ellenreformáció újonnan történő térnyerésével, 1687 után a nyomda működése fokozatosan hanyatlott. Ennek oka a gazdasági tényezőkön kívül a jezsuiták szigorú korlátozása is oka volt, akik 1700 óta cenzúrát gyakoroltak a nyomda fölött, ami sérelmes volt az evangélikusok részére.[24]

Az 1682-es újraindulás után a német és szláv (szlovák) evangélikusok között némi vita támadt. A szlávok addig közös gyülekezetben, a német lelkésznek alárendelve működtek. 1682 után próbáltak több jogot elérni – ami persze a németeknek nem tetszett. Nem is jártak volna sikerrel, ha Görgey János, Thököly városparancsnoka nem fogja pártját a szláv kívánalmaknak.[25] Összességében elmondható hogy az 1670-es évektől meginduló ellenreformáció során az addig szépen fejlődő szláv evangélikusok közösség létszáma gyengébb anyagi, társadalmi, jogi lehetőségeik miatt fokozatosan csökkent. Kevésbé tudtak ellenállni az ellenreformáció nyomásának, mint a módosabb és függetlenebb németajkúak. Egyre csökkent szlávok létszáma bár a németnek alárendelt helyzetben, Lőcsén a 18.szd. végéig külön lelkészük volt.[26] A 18-19.szd-ra a lőcsei evangélikusság a németnyelvűvé vált, az evangélikus vallás a cipszer kultúra és identitás letéteményesévé vált.

Thököly uralma azonban nem tartott hosszú ideig: visszaszorulásával a császári csapatok 1683 végén újra elfoglalták Lőcsét (amely csak egy évig volt Thököly kezében!). Az erődített városok hadászati jelentősége az 1683 utáni korszakban is megmutatkozott. Eperjes ellenállt Sobieski lengyel király Bécs és Esztergom alól hazavonuló seregének. Lőcse is csak komoly ostrom és áldozatok után került császári kézbe, a kurucok szabadon, fegyvereikkel vonulhattak ki a városból. Eperjes aztán még nehezebb diónak bizonyult, amit a dühös császári katonaság a vértörvényszékkel bosszult meg (1687).

A rekatolizációt ekkor már óvatosabban folytatták, nem egyszerre, hanem fokozatosan haladtak előre.[27] Lőcsén először, 1684-ben a fekete templomot vették vissza. Majd fokozatosan sor került a többi templom elvételére is: 1687-re az evangélikusok újra templom nélkül maradtak. Az átmeneti időben egy ideig a Mészáros utcai városi házban, az ún. Stallungban tarthatták istentiszteleteiket. A gróf Csáky István felső-magyarországi főkapitány vezette bizottság rendezte a vallási helyzetet. 1687. január-februárban diktátumszerű megállapodás során, Resolutio és Transactio elnevezésű dokumentumokban rögzítette az új helyzetet.[28] Ez kegyes engedményként engedélyezte ugyan az evangélikus vallásgyakorlást, de templomépítés céljára a városfalon kívül (extra moenia) egy a Ménhárdi-kapu előtti területet jelölt ki. Ez a helyzet maradt hosszú időre, másfél évszázadon át az evangélikus vallásgyakorlás helyszíne.[29] Itt épült fel az első lőcsei evangélikus fatemplom és az iskola is. Az első fatemplomról nem tudjuk, hogyan nézett ki, csak feltételezhetjük, hogy hasonló lehetett, mint a második, amelyről maradt régi ábrázolás.

Érdekes módon, a lőcsei evangélikus gyülekezet szervezete éppen az ellenreformáció idején jött létre. Kényszerű módon, de fokozatosan fejlődött ki az evangélikus közösségnek a városi igazgatástól különálló szervezete (ez tehát nem annyira „eredménynek” tekinthető, hanem egyfajta a kényszer hatásának). Hiszen a reformáció felvétele, 1544 óta az evangélikussá váló városi tanács természetes módon, mint városi intézményt tartotta fenn az egyházat és fizette az egyházi és iskolai tisztségviselőket. Ekkor tehát az evangélikus egyháznak nem volt szüksége külön szervezetre, ennek az időszaknak az iratai is jórészt a városi levéltárban találhatóak.[30]

Az 1674 utáni zaklatott korszakban az evangélikus egyházszervezet fejlődése elég szaggatott volt: Hiszen az 1674 utáni években a teljes tiltás miatt egyházszervezetről szó sem lehetett.[31] Az 1682-es újraindulás után Thököly bevonulásával az evangélikusok újra vezető szerepet kaptak a városban, 1683-tól a császáriak visszatértét követően azonban fokozatosan szorultak újra vissza. Azonban az 1687-es megegyezés is biztosított némi városi támogatást az evangélikusok részére, melynek mértékét később katolikus részről korlátozni igyekeztek. Ilyen körülmények között ha nem is egyszerre, de 1687-et követően fokozatosan kiépül az evangélikus gyülekezet szervezete.[32]  

A gyülekezet vezetősége a városi tanács és polgárság előkelő, módos és befolyásos evangélikus tagjaiból került ki. A 18.szd-ban a gyülekezet élén a felügyelő (Kirchen-Vorsteher) állt, a vezető testület a konvent nevet kapta.[33] Az első évtizedekből a vezetőség működéséről még kevés adat ismert. Mely családok vitték ekkor a vezető szerepet? A Hain-krónika kapcsán már volt szó Hain Gáspár szerepéről, a Breuer-nyomda kapcsán Breuer Sámuelről. Az 1682-es első istentiszteletnek a módos Schwab-család adott otthont.[34] A neves orvos-család, a Spillenberg 1691-ben drága kelyhet adományozott a gyülekezet használatára.[35]

Az 1687 tán kiépülő ellenreformációs irányhoz képest újabb, de csak néhány év enyhülést hozott a Rákóczi-szabadságharc. Az 1705-ös szécsényi országgyűlés a felekezeti kiegyensúlyozottság jegyében a különféle felekezetekből összeállított vallási bizottságokra bízta a méltányos állapotok megteremtését. A Szepességen működő vallási bizottság Lőcsén érdekes döntést hozott: mivel ekkor az evangélikusok még többségben voltak és jelentős társadalmi súlyuk is volt, a főtéri Szent Jakab templomot megosztotta: az oltárteret a katolikusok, a szószék környékit az evangélikusok használták. Az egyházi bevételeket kétharmad-egyharmad arányban osztották meg az evangélikusok és katolikusok között.

Ez a helyzet persze átmenetinek bizonyult, hiszen Lőcse nevezetes - a lőcsei fehér asszony legendájához kötődő - 1709-1710-es ostroma után a város újra császári kézbe került. Az első fatemplom alig több, mint két évtizedes fennállás után az ostromban leégett. A falon belüli templomok és az egyházi épületek újra, immár véglegesen elvesztek az evangélikusok számára. Ezen ostromot követően átmenetileg újra egy városi épületben tartották az istentiszteletet, sőt a hagyomány szerint ezt követően a szabad ég alatt tartottak istentiszteleteket.

Az evangélikusok e nehéz helyzetében segített Hain Gáspár fiának, Hain Miklósnak adománya, aki 1710-ben végrendeletében átengedi házát az evangélikus közösségnek, értékes könyv- és iratgyűjteményével együtt.[36] Ez a ház nyújtott otthont az evangélikus lelkészeknek és tanítóknak. Ekkor már Christian Pfanschmidt volt a lőcsei evangélikus lelkész (1705-1741).[37] A Pfanschmidt-család neves lőcsei polgárcsalád lévén a 17.szd. 2.felében nemesi címet szerzett. Christian Pfanschmiedt tanulmányait Boroszlóban és Jénában végezte, 1693-tól másodlelkész, 1705-től első lelkész. Az ő idején, 1713-ban épült fel a második fatemplom, 1729-ben őt választják meg a hat szabad királyi város szuperintendensének és ezt a címet elhunytáig, 1741-ig viselte.[38] A Pfanschmidt (a 19.szd-tól Zsedényi néven) két és fél évszázadon keresztül számított a város vezető családjai közé. Az 1714-es keresztelőkúton is szerepel egy családtag neve (Daniel Pfanschmiedt).[39]

Az új, a második lőcsei evangélikus fatemplom 1713-ra épült fel (egy évvel korábban, mint a késmárki). A második fatemplom már több, mint száz évig állt, de állapota rosszabbodása miatt 1839-ban le kellett bontani. Akkorra már felépült a főtéren az új, ma is álló evangélikus kőtemplom. Hagyománytiszteletből a fatemplom fontosabb berendezéseit átvitték az új templomba, ahol azok ma is láthatóak: a keresztelőkút, a kereszt, a fémcímer, régi orgona, festmények. A lebontott fatemplomra az oltár helyén az evangélikus temető területén egy kapuív emlékeztet, rajta a második fatemplom építési és lebontási dátumával: 1713-1839.

 

Czenthe Miklós, Budapest, 2018.febr.12.

 

Irodalom és rövidítések

Andenken 1844 = Andenken an die 300jährige Jubelfeier der evangelische Gemeine in der k. Freistadt Leutschau, Leutschau 1844

A lőcsei 1917 = A Lőcsei Evangélikus Egyházközség története, a reformatio négyszáz éves fordulója alkalmából kiadja az egyházközség, Lőcse 1917

Bruckner 1922 = Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességen, I.k. 1520-1745, Budapest 1922

Szepességi 1988 = Szepességi avagy lőcsei krónika a kedves utókor számára, összeállította Hain Gáspár, szerk. Véber Károly, Budapest 1988

Demkó 1896 = Demkó Kálmán: Lőcse város rövid műtörténeti leírása, Lőcse 1896 (különnyomat a Szepesmegyei Történelmi Társulat millenniumi kiadványainak u.a. szerző által írt „Lőcse története” c. V.kötetéből)

Demkó 1897 = Demkó Kálmán: Lőcse története, 1.k. Jog- mű- és művelődéstörténeti rész, Lőcse 1897 (A Szepesmegyei Történelmi Társulat millenniumi kiadványai, V.k.)

Niederland = a lőcsei evangélikus levéltár máig használatos, Niederland Pál által készített, gépelt, 53 oldalas jegyzéke (utalás az oldal- és tételszámokra)

 

[1] idegen kéztől vezetve a krónika folytatódik 1713-ig (Szepességi 1988, 504).

[2] Szepességi 1988, 504

[3]  Hain Gáspár lőcsei krónikája. Kiadták a Szepesmegyei Történelmi Társulat megbízásából Bal Jeromos-Förster Jenő-Kauffmann Aurél, Lőcse 1910-1913. A teljes kiadást aztán 1943-ban német kivonatos (Die Leutschauer Chronik des Caspar Hain, In Auszügen zgst. von Fritzi Mally, Prag 1943), 1988-ban magyar rövidített kiadás követte (Szepességi 1988)

[4] Niederland, 24., 26.l., Hain: 1-21.sz. között szerepel az 1674-es évre: 16.sz.: „Akten 1674 die Leutschauer Religions-streitigkeiten betreffend”. A Schwab-család irataiból is bekerültek: Niederland, 30.l., Schwab-cs., 1-10.sz. Családi levelezés (Briefe), számlák (Rechnungen), pénztári könyvek (Wirtschaftbücher)

[5] A 2012-es kutatásról szóló jelentést ld.: http://www.balassiintezet.hu/attachments/article/827/CzentheMiklos.pdf

[6] Az evangélikus temetőben 1958 óta nem folyik temetés, így az időjárás és vandalizmus pusztításai ellenére jelentős részben megőrződtek a régi síremlékek. Ld. Astrid Kostelníková: Lőcsei evangélikus temető. Utaskísérő információ, 2009, 32 + sírkatalógus. Internet:

http://www.locseitemeto.eoldal.hu/cikkek/a-locsei-evangelikus-temeto_-mint-nemzeti-kulturalis-emlekhely.html

[7] Lőcséről fennmaradt ábrázolás 1676-ból (Demkó 1897 előlap). „Timon szerint, aki 1702-ben megjelent művében Lőcsét az ország legszebb városai közé sorozza…” (Demkó 1896, 38)

[8] Bruckner 1922; Monika Bizoňová: Rekatolizácia na Spiši a konfesionálna štruktúra jeho obyvatelstva vo svetle kanonizácii /A szepesi rekatolizáció és a felekezeti struktúra az egyházlátogatások tükrében/, in: Historia Ecclesiastica, III., 2012/1, 96-110

[9] Andenken 1844, 72-73

[10] A Mészáros utcai Steinhausz, ma Greschik Gyula tulajdonában levő házhoz is kötődik pl. egy ilyen családi hagyomány (Titkos gyülekezési hely Lőcsén, in: Evangélikus.hu, 2019.09.27).

http://www.evangelikus.hu/titkos-gyulekezesi-hely-locsen

[11] Szepességi 1988, 375

[12] Szepességi 1988, 376

[13] Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16-17.szd-i Magyarországon, I-II., 2004

[14] A Hain-krónika előszavában kiemeli Lőcsét bemutatva: „Lakosai mind németek, s az ágostai hitvallást követik…” (Szepességi 1988, 7)

[15] Görgey Albert: A Görgeyek és a reformáczió, Igló 1916

[16] A ma szállodaként működő épület udvarán egy oltárszerű jelkép emlékeztet erre az időszakra. Az evangélikus temető egyik legrégibb sírköve a Schwab-családhoz tartozik

[17] Szepességi 1988, 454-455

[18] Szepességi 1988, 458

[19] „A bevonulás olyan pompás volt, amilyen a várostól csak kitelt.”

[20] A Lőcsei 1917, 83-84

[21] Lőcsei evangélikus könyvtári jelzete: 13213.

[22] Niederland 5.l. (Gebetbücher), 6.sz.

[23] a Breuer-nyomda működéséről, a nyomdászcsalád négy generációjáról Pavercsik Ilona tanulmányából tudunk, aki felhasználta a lőcsei evangélikus könyvtár és levéltár adatait is (Pavercsik Ilona: A lőcsei Brewer nyomda a XVII-XVIII.században, I-II.r., in: OSZK évkönyv 1979, 353-408, 1980, 349-473). Internet: http://www.epa.hu/01400/01464/00016/pdf/353-408.pdf

[24] A nagyszombati egyetem megbízta a lőcsei jezsuita gimnázium rektorát, hogy lássa el a nyomda ellenőrzését

[25] Ahogy Lőcse városa 1682-ben Thököly kezébe került, Görgey Jánost nevezték ki a város katonai parancsnokának. Kemény kézzel irányított, jelentős terheket rótt a városra (Szepességi 1988, 456-457)

[26] Ezt követően, a 19.szd. elejétől már a líceum egyes, kijelölt tanárai látták el a szlovák hitszónok feladatát

[27] Peter Kónya: Sopronské články a ich realizácia v hornouhorskych slobodnych královnych  mestách /A soproni országgyűlési cikkelyek és megvalósításuk a felső-magyarországi szabad királyi városokban/, in: Historia Ecclesiastica, III, 2012, 1, 27-41

[28] Andenken 1844, 126-128 (függelék)

[29] ma is itt található az evangélikus temető

[30] Deutschssprachige Handschriften in slowakischen Archiven. Vom Mittelalter bis zur frühen Neuzeit, hrsg. J.Meier-I.T.Piirainen-K.-P. Wegera, Berlin 2009, Bd.3., 5-411

[31] vö. a korábban a lőcsei evangélikus levéltár kialakulásáról mondottakkal

[32] A városi jövedelmek egy részét 1687 után egy ideig mégis sikerült megőrizni az evangélikusok részére (Johann Liptak: Geschichte des Deutschen Evangelischen Gymnasiums A.B. i Kesmark, Kesmark 1933, 69)

[33] A felügyelői cím először 1723-tól fordul elő. Névsorukat ld. A Lőcsei 1917, 95-96

[34] a Schwab-család egyik tagjának, Joachim Christian Schwab-nak (1672-1721),  máig fennmaradt címeres márvány-sírköve (epitáfiuma), amely az evangélikus műemléktemető feltehetően legrégibb darabja. Eredetileg az evangélikus templomból származhat, amely a 18.szd. második feléig a neves személyek, családok temetkezőhelyéül is szolgált (ld. a lőcsei evang. levéltár tervtárában az 1839-ben lebontott fatemplomról készített tervrajzokat, amelyek pontosan feltüntetik az ott eltemetettek névsorát)

[35] a kehely máig megvan a gyülekezet tulajdonában (fotóját ld. A Lőcsei, 1917, 96.l. utáni fotón)

[36] A Lőcsei, 1917, 173-174

[37] arcképét a lőcsei evangélikus templom sekrestyéjében őrzik

[38] szuperintendensi tisztségét 1741-ig, haláláig viselte, amikor is a hat szabad királyi város kerülete a Carolina Resolutio következtében a Tiszakerület részévé vált.

(festménye ma is látható az evangélikus templom sekrestyéjében).

[39] a család a reformkorban vette fel a Zsedényi nevet, majd a 19.szd. 2.felében egyik águk a Zsedényi-Okolicsányi nevet. Egészen 1945-ig fontos szerepet játszottak az evangélikus gyülekezetben. A 19.szd. végén a gyülekezetnek adományozták értékes könyv- és iratgyűjteményüket, amely ma is a lőcsei evangélikus könyv- és levéltárban van

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.